
A Pécs Aktuál információi szerint hetek óta megy az egyezkedés a háttérben arról, milyen feltételek mellett támogassa vagy ne támogassa a Demokratikus Koalíció Péterffy Attila újraindulását. Hivatalosan annyi biztos, hogy a DK még nem döntött arról, a saját jelöltjének tekinti-e Péterffyt. Ezt a lap kérdésére a párt megerősítette. Mint írták: „A Demokratikus Koalíció még nem döntött Péterffy Attila támogatásáról.”
Belső forrásokból úgy tudja a portál, hogy a döntést azért halogathatják, mert a DK a mostaninál jelentősen több képviselői helyre tartana igényt Pécsett. Magyarul ez azt jelenti, hogy a Demokratikus Koalíció akarja vezetni a baranyai megyeszékhelyet, hiszen többségben lennének a baloldali szövetségen belül. Vagyis a városvezetés csak azokat a döntéseket tudná keresztülvinni a testületen, amire a Gyurcsány-párt is igent mond.
2019-ben a Péterffy mögött álló MSZP-s oligarchák meglehetősen jól keverték a lapokat, így ma minden fontosabb pozícióban MSZP-közeli szereplő ülhet, miközben a párt minden komolyan vehető mérés szerint már be sem tudna jutni a parlamentbe. Mindezek mellett papíron ugyan pont annyi MSZP-s képviselő van, mint DK-s, ez azonban a valóságban nem így van, ugyanis vannak olyan „civil” képviselők – nem beszélve az MSZP-közeli Pécs Jövőjébe beolvasztott Momentummal és Jobbikkal –, akik eközben az MSZP kifizetési listáján vannak. Ilyen például Ágoston Andrea, de önkormányzati cégből kaphat fizetést – és megélhetést – a nagycsaládos P. Horváth Tamás is. Tehát a valós arány ma a pécsi közgyűlésben az, hogy a 3+1 DK-s képviselővel szemben 9+1 képviselő áll.
A pécsi Momentum – a lap belső forrásai szerint – teljesen az MSZP befolyása alá került, olyannyira, hogy jövőre nem is a Mindenki Pécsért Egyesület színeiben indulhat majd Pokorádi és Sajgó, ahogy 2019-ben, hanem az MSZP-s Pécs Jövője részeként, és ez igaz lehet a jobbikos jelölt(ek)re is. A Pécs Aktuálnak nyilatkozó, a városvezetéshez közel álló források szerint lesz megegyezés a Péterffy mögött álló erők és Gyurcsány Ferenc között, de egyelőre még mindenki az „arcoskodásnál” és a „f*szméregetésnél” tart – fogalmaztak.
Orientál
2023-09-26 at 18:14
Kártékony Péterffy vajon átszállingózól-e a gyurcsányista dk-ba? Van erre még több hónapod.
Hórukk
2023-09-26 at 17:04
A pécsiek örömükben bevizelnek a hír hallatán.
Lesz ott minden, parkoló szemétdíj emelés ,ingatlan adó, no meg leállított közösségi buszjáratok, megháromszorozódott temetkezési költség.
Had élvezzék ki hogy minden honnan elvonják majd a pénzeket ,mert hát ők a bolsevik kisgömböcök.
varga eszter
2023-09-26 at 12:42
Mekkelek2023-09-26 at 10:56
Nekem sem a kedvenc politikusom, de, hogy fogatlan lenne, azt azért nem mondanám.
A mögöttük álló szavazóik, de valamennyiünk szégyene, hogy ez a genetikai hulladék
még azok után is, itt lehet a közéletben.
ViAM
2023-09-26 at 11:09
“2019-ben a Péterffy mögött álló MSZP-s oligarchák meglehetősen jól keverték a lapokat, így ma minden fontosabb pozícióban MSZP-közeli szereplő ülhet, miközben a párt minden komolyan vehető mérés szerint már be sem tudna jutni a Parlamentbe.”
Gy. Ferenc pedig még jobban kever – volt kiktől tanulnia -, s addig, amíg akár csak fertőzött ukrán búzából készült kenyérdarabkákkal dobálják – néha, ez így is marad. A hidrafejek újra nőnek, míg élnek.
Mekkelek
2023-09-26 at 10:56
Egy teszetosza kaligelivel sem tud elbánni. Fletó egy fogatlan oroszlán az ellenzéki szemétdombon.
Gyurcsev Klárenc
2023-09-26 at 10:34
A Fidesz nemzetáruló módon lemondott a 2019-ben elvesztett településekről. Mindenre van pénz csak az odairányuló kampányra nincs?
Sarolta
2023-09-26 at 10:33
El kell vonni a kormánytámogatásokat és vissza kell hozni a
2006-2010 állapotokat
hadd élvezzék, ki mit
választ de azt is élvezzék.
Szegedi
2023-09-26 at 10:22
Ugyanaz,mint Szeged. Itt is ellepték a múltkoriban a városházát, gondolom, megmondtàk Botkànak, hogy merre hány méter. Amúgy tök mindegy. Úgyis nyer a baloldal. Itt nincs jobboldal. Meghalt valamikor. Botkaval senki sem akar megküzdeni, hiteles és ismert személyt nem tudnak megnyerni, úgyhogy ez már most bukta. Helyi maffiózók között amúgy sem egyszerű boldogulni, itt a vörös hálózat meg kicsinàl bárkit.
khm
2023-09-26 at 10:01
Ungarn!
Szerintem erősen retusált fotót láthatunk.
Viszont ez az izé,még krumpli ásást soha sem látott. Származása révén inkább krumpli felvásárlást,és jókora haszonkulccsal továbbadást érhetett meg.
Ungarn über alles !
2023-09-26 at 09:52
…ha ez a fotó friss, akkor nemsok krumpli-ását adok neki
Ungarn über alles !
2023-09-26 at 09:47
ez-az ! gyilkoljátok egymást rendesen, ne csak ímmel-ámmal
máskülömben az alkesz aljadék alul marad !
(a bulgár Bödön majd megfizet érte)