Pesti Srácok

Gyurcsány szerint, amit Magyar Péter csinál az a "futtató fiúk k*rva tempója (VIDEÓ)

Gyurcsány szerint, amit Magyar Péter csinál az a "futtató fiúk k*rva tempója (VIDEÓ)

A DK elnöke még futás előtt is Magyar Péterre gondol, hiszen elég sok fejfájást okoz neki, hogy a Fővárosi Közgyűlésben és a cégek vezetői között párttársait helyett tiszások lesznek. Gyurcsány Ferenc szerint ők anno még a fideszeseket sem rúgták ki a minisztériumokból pedig nagy ellenfelek voltak. Azért a fideszesek valószínűleg nem így emlékeznek. Az izzadságszagú magyarázatokból végül nem derül ki, hogy Fletó végülis miben ért egyet a Tiszával, pedig eredetileg ezért csinálta a videót. Infó nélkül azonban nem maradunk, hiszen kommentben egy mondat erejéig kapunk választ és kiderül az is, hogy Magyar Péter nem Karácsony Gergely ellenfele.

Bár a DK elnöke azt ígéri a videó elején, hogy azt mondja el, hogy a budapesti ügyek közül miben értenek egyet a Tiszával, de aztán annyira belelendül a sérelmek sorolásába, hogy nem tudjuk meg a nagy egyettértés tárgyát. Gyurcsány azzal kezdi a panaszáradatot, hogy

Ez tőle önmagában is vicces, hiszen a sakktáblán, amikor tehette, úgy rendezkedett, mint Kovi a Bujaság kertje című filmjében. A más pártokból a DK-ba átcsábítgató elnöknek a problémája ugyanis az, hogy bár elég sok munkája volt benne, hogy ők legyenek a legerősebb párt a Fővárosban, most a Tisza megjelenésével és csúfos önkormányzati választási eredménnyel a háta mögött mindez dugába dőlt. Magyar Péter meg azt mondja, hogy hullani fognak a fejek. Ez Gyurcsány szerint

PestiSracok facebook image

Egy olyan ember azonban, mint Fletó tudhatná, hogy ez a játék így működik. Nem csak képviselők, de cégvezetők, asszisztensek, sajtósok, sőt még portások is elveszíthetik a munkájukat attól függően, hogy mennyire bizalmatlan az új vezetés. Gyurcsány egyébként csak ne szóljon semmit, amikor úton-útfélen azzal fenyegeti a jobboldali újságírókat, hogy felkopik majd az állunk, ha ők jönnek. A Fidesz képviselőket meg a börtön várja. Ehhez képest Magyar csak a cégvezetőket akarja leváltani pedig valószínűleg nem csak Óbudán csinált disznóságokat a DK-s polgármester, hanem voltak "bulik" a Fővárosban is.

A nagy magyarázatok közepette azt is megtudjuk, hogy a budapestiek azért választották újra Karácsony Gergelyt, mert úgy voltak vele, hogy inkább rendben voltak a dolgok Budapesten, mint nem. Gyurcsány azt sem tudja, hogy mi a baj Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel. Szerinte ő jól végzi a dolgát. Igaz, hogy eddig csak azt szajkózta, hogy a csőd szélén van Budapest, de ezek szerint ez is jó munka.

Tisztességes cégvezetők

A DK elnöke szerint a fővárosi cégek vezetői között is vannak tisztességesek. Igaz, hogy nemrég még Karácsony Gergely is azt mondta, hogy itt az idő, hogy kevesebb ember legyen ezekben a cégekben és meg kell pályáztatni a posztokat újra, hátha vannak jobb vezetők, de Gyurcsány védi sajátjait. Bár Karácsony magyarázatánál is kilóg a lóláb, hiszen, ha új vezetőket akar, akkor miért osztogatott 10 milliós jutalmakat? Mindenesetre a cégvezetők leváltásáról egy érdekes hasonlat jut eszébe Gyurcsánynak mégpedig az, hogy

Majd jön a nagy kérdés, hogy ezek az új tiszás emberek, akiket Magyar küld, miben jobbak mint Pikó vagy Soproni, esetleg a DK-s polgármesterek bármelyike. Csendben jegyezzük meg, hogy Kiss László Óbudán még mindig letartóztatásban van, de Pestszentlőrincen Szaniszló Sándornál is ég a ház. Ha a többi DK-s polgármester is ilyen, akkor csak jobbak lehetnek.

Majd a döbbenetes hazugság és beismerés:

Mivel azonban Gyurcsány annyira a saját hatása alá került, egy kommentben tudtuk meg, hogy miben ért egyet a Tiszával, íme:

Forrás, fotó: Facebook
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.