
Miközben a Gyurcsány-klán a család pártjaként funkcionáló diplomás kommunisták (DK) kongresszusát követően még a vodkagőzös delíriumból ébredezett, a komolyra forduló koronavírus-helyzetben – ateisták lévén a sors által kínált – lehetőséget ismertek fel a hatalomba történő visszatérésükhöz. Miközben a hazai helyzetet hisztérikus riogatásokkal és rémhírkeltésekkel felbolygató DK-s politikusok pár nap alatt lesöpörték a pályáról a virológus szakma legjelesebb képviselőit is „hozzáértésükkel”, a saját kormányzásuk idején vírushelyzetben hozott gyomorforgató döntéseiket úgy kezelik, mint a szellentést a nem túl gerinces ember, aki óvatosan kiáll a szélirányból, így a rettenetes gőzök és gázok felhője immár akadálytalanul áramolhat az erről mit sem sejtők irányába.
Miközben Magyarország még éppen szigetként áll tömeges fertőződés nélkül a koronavírus-járvány világszintű viharában, Gyurcsányék már felültek a vírusvonatra és a fertőzés útján lépéstávolságra járva terjesztenék tovább a törődésbe csomagolt politikai terméküket, amelynek dobozában végül a családi vállalkozás és a kitartottak csürhéje lapulva várja, hogy a még egészséges, de gyanútlan embereket megfertőzve, parazitákként rághassanak szét mindent, amit a koronavírus és miegyéb nyavalyák fatornyos kis hazánkból meghagyhatnak.
EZEK UGYANAZOK
Mert ne legyen kétségünk: ezek ugyanazok, akik vérbe fojtották 2006 őszén az ’56-osok emlékét őrzők ünnepét, az emberek közé lövettek – és talán lövetnének ma is, ha tehetnék. Ezek ugyanazok, akik tönkretették és csődbe vitték az országot. Ezek ugyanazok, akik egymás között, Őszödön elmondták, hogy az egész országot, sőt, még az uniót is bepalizták. Ezek ugyanazok, akik saját bevallásuk szerint hazudtak napkeltétől napnyugatáig, szünet nélkül. Ezek bizony ugyanazok, akik ma „hazájukért aggódva” emelkednek szólásra, valójában pedig csupán a kitartott bábjaikkal sakkozgatva próbálnak páros lábbal belerúgni a világjárvánnyal szemben védekezni kényszerülő nemzeti kormányba. Ennyire fontosak nekik a magyar emberek…
A CSICSKÁKRA IS SZÁMÍTHATNAK
Vannak már sajnos szép számmal, akik Gyurcsányékról hallva legyintenek csupán, miszerint ez az istenverése a hordájával már az életben nem fog semmi értékelhetőt tenni értünk, ugyanakkor azzal nyugtatják magukat, hogy legalább vannak mások is a porondon. Na de kik? A kormányfő úgy fogalmazott az Országgyűlésben, hogy a Jobbik egy csicskapárt lett. Nos, elnézve az utóbbi napokat, valóban. Jakab pincsi bizony Fletó ugatós ölebeként a gazdi első szavát meghallva adta ki nyughatatlan bolháinak, hogy terjesszék a szentségtelen igét: Kásler Miklóst, a világon az egyik legelismertebb magyar orvosprofesszorként számontartott minisztert, aki a védekezést kormányzati szinten a maga területén irányítja, azonnal menesszék. Mert ugye a csicska nem gondolkozik, csak cselekszik és csinálja, amit elvárnak tőle.

Jakab Péter, a száraztészták nagy ismerője, aki úgy mellékesen a Jobbik nevű képződmény elnöke, képünkön (is) a gazdijának és ihletőjének a markában látható
FLETÓÉK MÁR „BIZONYÍTOTTAK” IS
Ki emlékszik már 2006-ra? Akkor éppen madárinfluenzában készültünk meghalni. De hála a balsorsnak és Lucifer tehetségének, akkor éppen Gyuriferi kormányával feszülhettünk neki a kórral szembeni védekezésnek. Miután Ferenc testvér akkor is felszította a pánikot, nemes egyszerűséggel kiállt és – orvosi vénáját első ízben már itt megcsillogtatva – bejelentette, hogy a világon elsőként mi, magyarok fogunk oltóanyagot fejleszteni és találni. Pár milliárddal gyorsan meg is támogatták egy ciprusi offshore cég hazai lerakatát, akik a vírus lecsengésére nagyjából előálltak egy kotyvalékkal, amit úgy az MTA, mint a különböző egészségügyi szervezetek röhögve utasítottak el, de legalább Fletóék várhatták a csodát. Miután még vagy száz ember beoltatta magát és az állami támogatásnak is lába kelt, az ügy természetesen el is ült. Nos, ez a Gyurcsány Ferenc az, aki újdonsült facebooklive-harcosként folytatja gerilla harcát a „felelőtlen” Orbán-kormánnyal szemben.
A KÍGYÓNAK A LEGVASTAGABB A BŐRE
A demagógia sarában disznókat megszégyenítő otthonossággal fetrengő Gyurcsány-féle beszélő fejek ugyan pénzről kezdtek értekezni, miszerint mennyi is az annyi és miért is nem inkább minden az, plusz még egy kicsi, amit a járvány megfékezésére költünk, de nem mindig volt ez így. Az igazság az, hogy ez a Deák Ferencet is „megszégyenítő” géniusz, Ferencünk 2006-ban még azt vette fejébe, hogy majd Magyarország egy pár milliárdos befektetéssel, a madárinfluenza elleni vakcina elsőként történő kifejlesztésével olyan 500 milliárd forintot fog szakítani a világ szenvedésén. De ugye változnak az idők, azóta a pénz már nem minden. Vagy mégsem? Hiszen éppen tegnap sikerült „lopott pénzből élő kreténnek” neveznie főszerkesztő-helyettesünket annak a gyurcsányista Czeglédy Csabának, akit 6 milliárd forintos adócsalással vádol az ügyészség, és korábban már jogerősen is elítélték az egyébként ügyvédként működő entitást. Úgy látszik, tényleg vannak olyanok, akiknek a bőre már mindent is elbír.
igazmondó juhász
2020-03-13 at 15:05
És tőle ki is tellene!
És csak halkan-miért is halkan??-kérdezem,mi baja is lett belőle?
Úgy tűn8k,rajta kívül bárki-bármiért előbb kerül-kerülhet-
bíróság elé és az “érzékenyítettek”által el is ítéltetik,minthogy ennek a kreténnek a haja szála is görbülne,mert mi5 is mondott anno O.V.
“nekünk egy elnem ítélt gyurcsányi hasznosabb,mint egy börtönben lévő!”
Aminek,akár lehetis politikai hozadéka,de morálisan egyértel-
műen kárt okozó!
ómió
2020-03-13 at 14:10
Sortűzdemokratáék? Naná!
AKissLaci
2020-03-13 at 13:59
A te első mondatod hazugság, okoska. Ugyan mennyivel több Csehország lakossága, mint kis Hazánké? Csak tegnap 30 megbetegedés, összesen 94. Babis lezáratta a határokat, szerinte járvány van. Az index mint tudományos forrás?! Te tényleg ILYEN ostoba vagy?! Mid van még, vazze, Zsúrpubi?!
Torockó
2020-03-13 at 12:40
Alakul a balliberális koalíció: Koronavírus-DK-Momentum-Sorosügynökségek-antimagyar zugújságírók/hamisítók….
nemzeti
2020-03-13 at 12:28
Meddig tűrjük KORMÁNYUNK ÓCSÁRLÁSÁT tanári segédlettel.
Olaszországban legalább összefogás van,és egység.
Naponta kapcsolatban vagyunk a kintiekkel.
aladin
2020-03-13 at 11:06
Ez a Gyurcsány maffia banda veszélyesebb mint a virus. Ennél aljasabb bagázs nincs még europában, még ebböl a krizis helyzetböl is politikát akarnak csinálni. Rohadjatok meg ahányan vagytok.
Ènaki
2020-03-13 at 11:52
Aladin csatlakozom. Ezek mindenre kèpesek a hatalomèrt.Làrifàri màr ŕèges règ elcseszte.Politikai nulla. Fulladozik.Szalma szàlban is kapaszkodik,csak felszìnen legyen.
öttörony
2020-03-13 at 10:27
Az onkológia nem a daganat megelőzésével foglalkozik, habnem a daganat terápiájával. A megelőzés az egyénen (is) múlik.
[email protected]
2020-03-13 at 09:34
Benjámin Gottlieb ist bei Facebook.
Uram!
Tartalmas összefoglalót adott közzé.
Kérdés, hogy hányan szívlelik meg.
Csorba Erik
2020-03-13 at 09:09
A mo.-i vörös polip manipulációs technikáihoz érdemes tanulmányozni az olasz ólomévek történéseit és titkosszolgálati motívumait: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93lom%C3%A9vek. A történészek által az ólomévek kezdetének tekintett 1969-es olaszországi diáktüntetések során Milánóban bekövetkezett titokzatos rendőrhalál – https://it.wikipedia.org/wiki/Antonio_Annarumma – furcsa hasonlóságot mutat a tv székház ostroma során bevetett tapasztalatlan rendőrújoncokkal és a 2006. őszén lőszerekkel együtt őrizetlenül hagyott géppisztolyokkal. Ezzel kapcsolatban azt érdemes tudnunk, hogy több rendvédelmi szakember elmondta: hanyagságból fegyver nem maradhat őrizetlenül egy fegyveres testületnél, csak és kizárólag szándékosan, sőt célzattal.
A Történelemformáló hazugságok című francia sorozat „Ólomévek – az olasz tragédia” epizódja foglakozik az Olaszországot több, mint 20 éven át sújtó – kívülről szított – belügyi zűrzavarral. A narráció és a sorok között ott van a megoldás is: a CIA és a KGB, a magát világszerte a demokrácia bajnokának feltüntető atlantizmus, és a világméretű kommunizmus hívószavával operáló szovjet birodalmiság küzd geopolitikai alapon az Olaszország feletti uralomért a kétpólusú világrendben. Míg a szovjetek politikai szereplők pénzelésével és parlamenti választásokon történő pozicionálásával tették ezt, addig a „kapitalizmus titkos hadseregeként” a „Szövetségi Hírszerző Ügynökség” polgárháborús káosz mesterséges előidézésével igyekezett elrettenteni a kommunizmusra hajló olaszokat. A szovjet befolyás drasztikus kizárása érdekében a maguk által teremtett zűrzavart a lakosság igényeinek megfelelően megszüntetendő még a katonai diktatúra bevezetésének a lehetősége is felmerült görög mintára 1970. decemberében a Mussolini hívő Julio Valerio Borghese előtérbe tolásával. Ettől azonban – valószínűleg szovjet nyomásra – végül az utolsó pillanatban elálltak. Az eurokommunizmust hirdető, több, mint 10 millió szavazóval rendelkező, a katalán (!!!) származású – látszólag a szovjet irányvonaltól eltérő, a kereszténydemokratákkal kooperálni akaró – Enrico Berlinguer (https://hu.wikipedia.org/wiki/Enrico_Berlinguer) által vezetett Olasz Kommunista Párt (PCI) Nyugat – Európa egyik legmodernebbje volt. A kereszténydemokrata Aldo Moro azonban 1978-ban az életével fizet a baloldal felé nyitni szándékozó politikai terveiért. Az olasz kereszténydemokrata néppártban lehettek jócskán szovjet ügynökök, akik a pártot a szovjetek számára kedvező politikai helyzet irányába terelték volna, ezért a frigy létrejöttének megakadályozása nyilván atlantista érdek. Az Aldo Morot kivégző – ál baloldali, a magyar Jobbikhoz hasonlóan művi és a baloldalt az olaszok előtt lejáratni hivatott – Vörös Brigádok védjegye a városi gerillaharc és az utcai merényletek, a hozzájuk hasonlóan a közrendet és az emberek biztonságérzetét megtámadó „szélsőjobboldali” terroristáké pedig a zsúfolt közterületeken végrehajtott robbantások lettek.
Ami ebből a magyar ügyre tartozik, az a cél és a módszer. Adott egy hatalmi csoport, amely politikai riválisával és a választópolgárokkal szemben szeretné centralizálni az uralmát. Ezért először a politikai főhatalom nyújtotta lehetőségek birtokában káoszt teremt, majd ezt megfékezve a gyanútlan és manipulált lakosság szemében rendcsinálóként stabilizálja magát az állam sáncain belül, feljövőben lévő politikai ellenfelét és a választókat távolabb lökve attól. Míg Olaszo.-ban az amerikaiak az egyre eredményesebbnek tűnő szovjet aktivitás visszaszorítása miatt nyúltak az eszközhöz és a „rendetlenséget” lakosság elleni mesterséges terrorizmussal, az olasz szélsőjobb – beszivárogva magukat időnként szélsőbaloldalinak kiadó – felhasznált provokátorai segítségével érték el, addig Mo.-n Gyurcsányék az öszödi beszéd okozta legitimitás válságot és kormányzóképtelenségüket leplezendő a – már a 80-as évektől liberális és pártállami stratégiai számítással létrehozott – „szélsőjobb” soraiban meglévő pozícióik és cigány emberek meggyilkolása révén szándékoztak etnikai konfliktust szítani. A rendőrök elleni fizikai támadások célja az állami erőszakszervezetek aktív közreműködésének megnyerése a kijelölt – a szintetikus politikai szervezetekbe aktuálisan beépült ügynökök tevékenységével megfelelően kompromittált – politikai ellenféllel szemben. Az amerikaiaknak a 70-es meghiúsult puccsal ugyan le kellett mondaniuk a rivális teljes kiszorításáról, de a „feszültség stratégiáját” 1980-ig fenntartva a Szovjetunió összeomlásáig eredményesen tartottak ellen a szovjeteknek a hidegháború itáliai hadszínterén; Gyurcsányék kormányzása, a konszolidált állapotokhoz szokott magyar lakosság életének felforgatására irányuló szándéka kudarcba fulladt, és 2010-ben 2/3 arányú parlamenti vereségükhöz vezetett. A jobboldali hívek közül is csak a legvérmesebbek feltételezik azt a – pedig az eddig írtak tükrében nagyon is reális – lehetőséget, hogy Gy.-ék indítéka a „mások” által okozott káosszal a rendkívüli állapot bevezetése, és a kormányzás parlamenti választásoktól való elszakítása.
Mennyit ér meg egy ilyen „hatalmi centrumnak” a művelet, akkor gondoljunk csak a „manipulációs példatárból” ismert önmerénylet motívumára: alapséma az 1980-as Viadukt című film rövid jelenete: hogyan manipulálja Matuska Szilvesztert a Bács Ferenc által alakított „ismeretlen” kulcsfigura, néhány szóval bravúrosan, rávéve, hogy robbantsa fel a nemzetközi expresszt Biatorbágynál, magyar életeket sem sajnálva lehetőséget teremtve az állam képviselőinek politikai céljaikhoz.: 54.57-ől 1.00.30- ig. https://www.youtube.com/watch?v=GF9PpaAw57A Az ólomévekhez hasonlóan meghatározó a katonai szál, hiszen az erőszakkal járó cselekmények katonai kompetenciák birtokában hajthatók végre, az állam pedig a hadseregben férkőzhet az ilyenekkel általa felruházott személyek közelébe a legkönyebben. Míg a beépüléseknél profik (KBH) járnak el, a gyilkosságok elkövetéséhez felhasználhatók már zavaros fejű emberek, akiket azonban valahogyan elérnek és befolyásolnak a kívánt irányba, anélkül, hogy az elkövetők tudnák, valójában mire használják fel őket (ahogy Bács Ferenc Matuskát).
Az elv és a keret összerakása után a mozaikok és a részletek összevadászása már a PS-hez hasonló oknyomozók és a jobboldali sajtó feladata. Az ilyen jellegű manipulációt nem véletlenül hasonlítják hosszú – hosszú lánchoz, amelynek a legeslegeslegeslegvégén a történésektől szinte kimutathatatlan távolságban van a valódi értelmi szerző/haszonélvező. Ezért reálisak azok vélemények, amelyek szkeptikusak az aktorok felbujtóként való büntetőjogi felelősségre vonhatóságával szemben. A Szeviép – történethez hasonlóan a jogin kívül itt sem kevésbé fontos az ügy politikai tartalma: a választók legyenek tisztában azzal, hogy jóllehet a hatalomra újra aspiráló Gyurcsányék felelősségével kapcsolatos tények jogi bizonyításra látszólag egyelőre kevésbé alkalmasak, de nem hogy tudhattak róla, hanem szándékaik szerint politikai megrendelésre történt a több ember életét követelő bestiális gyilkosságsorozat.
Ha olyan rettenetes hosszú az a lánc a gyilkosságok elkövetőitől Gyurcsányig és társaiig – még ha nem is annyira, mint mondjuk Antonio Annarumma milánói rendőr halálától a CIA központig, vagy Henry Kissingerig –, akkor vajon hibát követett el a bukott miniszterelnök, amikor megjelent az egyik bírósági tárgyaláson https://hvg.hu/itthon/20110405_gyurcsany_ferenc_romagyilkossagok? Enélkül ugyanis elegánsan összeesküvés elméletnek minősíthetne minden szerepével kapcsolatos próbálkozást. Mi volt ezzel egyáltalán a célja? Hivatkoznék a Cassandro néven kommentelő olvasó korábbi cikkhez tett hozzászólására: https://pestisracok.hu/uj-bizonyitekok-kerulhetnek-elo-a-romagyilkossagok-ugyeben-gyurcsanyek-szerepet-is-kivizsgalhatjak/ Kaál Samu karakterével kapcsolatban: https://hu.wikipedia.org/wiki/Katonazene_(film). Érdemes megnézni a filmet, különösen 1.13.08-tól a tárgyalótermi majd kivégzési jeleneteket: https://www.youtube.com/watch?v=Mf8DPjrCFtY; a bepalizott kisember megtévesztettségének fenntartása érdekében szükséges az őt a céljaira felhasználó elöljárójának rövid idejű bátorító jelenléte. Gyurcsány nem tudott kibújni a bőréből, és úrrá lenni exhibicionista ripacskodásán? Fölöslegesen exponálta magát, és az eszközként felhasznált elkövetők bátorítása másképpen nem volt megoldható?
A feladat tehát adott: mint ahogyan a Watergate – ügyben is eljárt a két oknyomozó újságíró: mindig eggyel feljebb célozni azon a láncon. Az üggyel való nyomozás során felszínre kerülhetnek olyan körülmények, amelyek jelentősen gyengítik Gy.-t.
A cigány – magyar szembenállás megteremtésének, majd manipulatív felhasználásának szándékáról egyébként továbbra sem tettek le, csak a gyújtópont most nem emberéletek közvetlen kioltása, hanem a debreceni Ítélőtábla minden józan ész ellenére kártérítést megítélő provokációja lett volna. Ez mutatja, hogy milyen mélyen él az államban a vörös polip, és miért kell minden eszközzel leleplezni és távol tartani a hatalomtól a Gyurcsány képében támadó klánt.
ezt figyeld
2020-03-13 at 14:46
Nem érted a bírósági felbukkanás okát? Sok oka lehet.
Az egyik lehetséges ok: üzenni a vádlottnak, hogy mihez tartsa magát.
Egy klasszikus példa:
https://www.youtube.com/watch?v=t8cE3ZekgCY
Csorba Erik
2020-03-13 at 19:30
Igen, ez is lehet.
hozzaszolo
2020-03-13 at 08:53
A madárinfluenza járványt jól kezelték. Gyakorlatilag kiirtották az összes termelőt, madarastul. Ne legyen itt konkurens termelés.
Hazaszeretet
2020-03-13 at 08:49
Tegnap Dobrev Klára sajtótájékoztatót tartott,hát amilyen flegmán kioktatta a Hír Tv. újságíróját a “Vágó” féle aljas megjegyzéssel kapcsolatban az felháborító.Este pedig a Szabadfogásban a24.hu újságírója ezerrel mondta,hogy az Operatív törzs tagjainak az a feladata,hogy a “buta” újságírói kérdésre is okosan válaszoljanak.Dobrev esetében éppen fordított volt a helyzet.Értelmes kérdésre ostoba,flegma,buta választ adott gyurcsányné!Mindig az idősekre hivatkoznak,holott szerintem tájékozottabbak az idős emberek,mint nagyon sok fiatal.A tájékoztatással pedig maximálisan ellátott az ország.
Magda
2020-03-13 at 09:32
Nagy József legtöbbször eléri, hogy úgy a testbeszédével, mint vérlázító szavaival borzolja az emberek idegeit. Erre tesz még egy lapáttal Nagy Attila Tibor utánozhatatlan stílusával.
A két tábor egyik oldala mindig bebizonyítja, hogy ezekből soha többet nem kérünk.
Viszont a szektás hívők-számomra érthetetlen módon- ekézik a kormányt, holott
élvezik annak minden pozitívumát.
Sajnos az ember gerince sokaknál deformált!
Toni
2020-03-13 at 08:41
30 évvel ezelőtt éjszakánként plakátolni jártam, mert elhittem azt amit sugalltak nyugatról. (Konkrétan semmit nem igértek csak sugallták, suttogták az általános lózungokat a demokráciáról. Ravasz-naggyon ravasz. Nincs mit számonkérni!!) Látva, hogy az összes oldali politikusnak milyen jól bejött anyagilag az elmúltharmincév, és érezve a saját bőrömön meg látva, hogy a plebsnek mi jutott osztályrészül, ma már maradnék otthon!
interpretation
2020-03-13 at 08:25
Nem hiszem, hogy Gyurcsány megint lövetne. Az a történet ’56 rituális megbosszulása volt a magyarokon, pontosan az 50. évfordulóra időzítve. A rendőrpogrom egyszeri, konspiratív módon előkészített művelet volt.
Az viszont nem kérdés, hogy a DK-Momentum horrorkoalíció
– beengedné az illegális migránsokat (a legálisok sajnos már itt vannak),
– megszüntetné a megszállt területeken élő magyarok szavazati jogát,
– felszámolná a jelenlegi családpolitikát,
– az ómigránsok szaporítása érdekében megemelné a családi pótlékot,
– törvényesítené a buzerantók házasságát,
– elindítaná az óvodákban a dzsender-terrort (ahogy strómanja, Bajnai már elkezdte).
Torockó
2020-03-13 at 12:37
Kiegészíteném a balliberális, koalíciós horrorkoalíciót: Koronavírus-DK-Momentum-Sorosügynökségek-antimagyar zugújságírók/hamisítók….
tegyük helyre!
2020-03-13 at 08:14
Fiam, a rákban elhunytak száma nem a terápián, hanem a beteg életformáján, illetve szűrési hajlandóságán múlik. Magyarul elsősorban a dohányzó és halogató ember a hibás, nem az orvos – már ha van értelme egyáltalán mindig csak felelősöket keresni.
TalEle
2020-03-13 at 08:12
A PS arról miért nem ír, hogy a buli negyedbeli vendéglátó lobbi fogságában vergődő, korrupt DK-s Niedermüller magától nem fogja bezáratni – pedig erre polgármesterként lenne lehetősége – a nagyszámú, külföldi miatt járvány veszélyes VII. kerületi romkocsmákat! Az Operatív Tőrzsnek sürgősen intézkednie kellene az ügyben!
márko
2020-03-13 at 07:54
Gyurcsány kezei véresek
Gyurcsány retyerutyái is ilyenek
/
Itt van új bizonyító fénykép
magyarokra lövési parancs volt kiadva (2006 október 23),
/
Ki saját népét lövi, ilyet felejteni + megbocsájtani NEM SZABAD
/
ÉS
Ilyen a véreskezű Gyurcsány
ÉS ahogy Gyurcsány szokta mondani “Ez minden törvényes”
ÉS ki “törvényesen + VÉRBEN + szemrebbenés nélkül , fegyverrel elfojtotta” 2006 október 23 tüntetéseket,
/
Gyurcsánynak a KEZEI VÉRESEK
emlékezni kell
HOGY
elkeseredettségben önkezével vetett véget életének Cs. Attila, aki 2006. október 23-án vesztette el egyik szemét
utána a másik szeme is kialudt
/
Gyurcsánynak a KEZEI VÉRESEK
NAGYON GONDOLJA MEG ki DK-ra + Dobrev Klárára IS gondol szavazni
túródóra
2020-03-13 at 07:49
De ,ezt mindennap tudatosítani kellene a néppel.Ezek egy velejéig romlott,büdös,aljas ,libsi komonisták,akik megnyomorították a magyarok jelentős részét.Munkanélküliséggel,éhbéren tartva őket,20 000 Ft-os segéllyel,meg 25 ezer forintos minimálbérrel.
Nonvideor
2020-03-13 at 07:31
Csak panaszkodunk, panaszkodunk….
Miért nem interjúvolja a PS az arra illetékeseket, hogy helyzet van, hol vannak az eljárások, a szankciók?!
Ezek liberálnyilasbolsevikok. Tudjuk, hogy felmenőik és ők miket tettek és mikre lennének képesek.
Alkotmány, törvények?!
Ki szerez nekik érvényt?
Hol a tisztességes, a hivatásához hű joggyakorlók hálózata, ha már a balliberális, érzékenyítéssel az államrend ellen ügyködő ngo-khoz bekötött ultraliberális jogtiprók hálózata “már tudja a dolgát”, és futni hagyja a bünelkövetőt, a károsultat meg elítéli?!
Kampány helyett is ment a sírás, panaszkodás.
Senki sem csapott oda, pedig már előretudtak az import szavazók szervezésérl.
Gyurcsány egy alkoholista pszichopata rongy. De profik állnak mögötte, becsatornázva az ex-szdsz keménymagjával, s a “királycsináló” Bauerrel.
khm
2020-03-13 at 11:06
Én szívesen lőnék!
Gyurcsányféléket!
khm
2020-03-13 at 11:07
Meg ballibeket.
Rakovszky István
2020-03-13 at 13:25
Inkább egy oltás a tomporukba: Húsevő baktériumokal!
Hogy le se merjenek ülni, meg kicsit később már járni sem tudnának‼