Recseg-ropog az ellenzéki összefogás: sem stabilitás, sem egység, sem innováció, ahogy világos politikai vízió sincs. Előbbi kifogyott, utóbbi nem is volt. Maradt az össze-vissza beszéd, a hiteltelen krízisnarratíva és az elkeseredés okozta gyűlölködés. Újabban egymásra mutogatás, árulózás. De miért vált hangsúlyossá a háborús retorika? Miért mondják sorra egymás után – ha még később le is tagadják – a baloldali politikusok azt, hogy katonákat, vagy legalább fegyvereket kell az orosz–ukrán frontra küldeni? A válasz, mint a politika, viszonylag egyszerű: szereptévesztés, a nyugati elvárásoknak való megfelelési kényszer. Továbbá egy olyasfajta kommunikációs börtön is ott áll az okok közt, amiből a választásokig már nem tudnak – és úgy tűnik, hogy nem is akarnak – kikecmeregni. Mindezek mögött pedig a permanens módon bomló stabilitás áll. Kész csoda, ha a választásokig egyben maradnak!
Ha balra nézünk, nem érezzük az erőt. Kibillent az egyébként is törékeny egyensúly. Nincs meg a kampányidőszakhoz szükséges kraft.
A közvélemény-kutatások mellett a közhangulat is arra enged következtetni, hogy jókora bajban van a baloldal és a jelenlegi politikai helyzet sem éppen kedvező rájuk nézve. Válságos időben ugyanis az emberek a stabilitás, az egység és az erő felé fordulnak – az ellenzéki összefogás pedig diplomatikusan szólva sem duzzad az erőtől.
Ha kell, akkor hazudnak reggel, éjjel meg este
Persze, a baloldal az utolsó pillanatig nem fogja feladni; ha kell, lemegy kutyába, ha kell, akkor feltekeri a gyűlöletbarométert, ha kell, akkor hazudnak reggel, éjjel meg este. Várják és szívesen veszik a külföldi érdekcsoportok segítségnyújtását, ahogy bíznak abban is, hogy a Fidesz-szavazók – a közvélemény-kutatások eredményeit nyugtázva – szépen elalszanak és elfelejtenek elmenni április 3-án szavazni.
A kérdés mégis az, hogy mi a fene ütött Márki-Zay Péterbe és mi jár Fekete-Győr András fejében (?), vagy mi az oka annak, hogy mellettük Rónai Sándor, Juhász Ferenc, Potocskáné Kőrösi Anita és újabban Iványi Gábor is arról beszél – ha még később le is tagadja –, hogy katonákat és/vagy fegyvereket kell küldeni Ukrajnába?
Megfelelési kényszer, mint a baloldal attribútuma
Az ellenzéki összefogás jól láthatóan instabil, egyre kevésbé egységes. Bolond lyukból bolond szél fúj, kaotikus viszonyokban sok marhaság születik meg, ám háborúba katonát vagy fegyvert küldeni több, mint butaság. Aljasság és felelőtlenség, még csak beszélni is róla ijesztően kockázatos. De ha csak a saját sorsát kockáztatná az ellenzék, nem nagyon izgatna senkit sem.
Márki-Zay Péter és társainak „ötlete”, miszerint katonákat vagy fegyvert kell küldeni Ukrajnába, az egész országra kockázatos, minden magyar embert veszélybe sodor.
MZP képes két mondatban hármat hazudni
Persze, lehet utólag tagadni, lehet mondani, hogy Márki-Zay sosem úgy értette, sosem azt mondta – mindig az a fránya szövegkörnyezet. De mintha a kontextusmagyarázók is feltették volna a kezüket: eddig és ne tovább! Már a Telex Fact-check is kimutatta, hogy MZP képes két mondatban hármat hazudni – ezt pedig, lévén a Telexről van szó, nem intézhetjük el egyszerű kézlegyintéssel.
A háborús retorika mögött először is a birodalmaknak való megfelelési kényszer áll, amitől több, mint száz éve nem tud megszabadulni a „hazai” baloldal. Moszkva után Brüsszel, szocializmus és népi demokrácia után progresszív szellemiség és liberális demokrácia. Kelet és Nyugat – teljesen mindegy a baloldalnak, hogy éppen kihez kell dörgölőzni.
A baloldal számára teljesen mindegy, hogy kit kell lemásolni, hogy melyik birodalomnak kell megfelelni. A legkényelmesebb mód a hatalomhoz vezető úton.
A „hazai” baloldal olyan megfelelési kényszerben szenved, hogy már azelőtt sietett felajánlani a szolgálatát, mielőtt ezt bárki is kérte volna. Sem a NATO, sem az EU, sem pedig az Egyesült Államok nem akar küldeni katonákat, de ezt nem is kéri a szövetségeseitől, ám a magyar ellenzék már stréber diákként jelentkezik.
Ez persze szereptévesztés is egyben.
A kommunikációs börtönből nehéz kimászni, de ki lehetett volna
Ha a kormány azt mondja, „A”, az ellenzék mindjárt rávágja: „nem A, hanem B”. Nincs és nem is volt sohase komolyan vehető alternatív mondanivalója a baloldalnak, mindig csak a tagadás.
Gyurcsány Ferenc évértékelőjén egyértelműen meg is fogalmazta, hogy a választások célja számukra az, hogy
Orbán, vagy nem Orbán.
Slussz-passz! Mindig csak a tagadás. Ha nincs mondanivalód, akkor reagálja arra, akinek van.
Így esett, hogy a háború kérdésében is valami mást akartak mondani az ellenzéki politikusok, ami „sikerült” ugyan, de mikorra belátták, hogy hibát (vagy inkább bűnt!) követtek el, már késő volt.
Kiakadt a hazugságbarométer – a Telexnél!
Most persze tagadják és magyarázzák. Márki-Zay egész addig jutott, hogy azt találta mondani, hogy nem ő, hanem Orbán szállít fegyvereket az ukrán frontra. Erre akadt ki a hazugságbarométer a Telexnél!
A kommunikációs börtön azonban nem minden esetben kényszerítő erő; vannak rendhagyó események, mikor érdemes kilépni belőle és óvatosabban viselkedni. Dönthetett volna az ellenzék szabad akaratából úgy, hogy mivel nincs más és nem is szabad, hogy legyen más alternatíva, így felsorakozik a kormány és a béke mellett. „Együtt a békéért!” De nem ezt tette – ezért pedig vállalnia kell a felelősséget!
Valójában ők is jobban jártak volna, ha kikiáltják a „nemzeti minimumot” és azt mondják, hogy a háború egy olyan helyzet, mikor felajánlják szolgálataikat a békéért.
De nem ezt tették. Aljas módon beleálltak a háborúsretorikába, és mikor rájöttek, hogy marhaságot csináltak, gyorsan mindent letagadtak.
Az egység, ami sosem volt stabil, ezek után tovább bomlott.
Instabil összefogás, labilis politikusok, gyűlölködő hangnem
Mikor észrevették, hogy ég a ház, elővették a kármentesítő narratívákat – ha vesztenek, a balhét senki sem akarja elvinni.
Márki-Zay ezért jelentette be, hogy pártot akar alapítani. Túléléshez hátha elég lesz. És ezért mutogatnak a kispártok a miniszterelnök-jelölt hibáira és történelmi mélységbe zuhant népszerűségére.
A baloldal, ahogy közeledünk a választásokhoz és egyre kevesebb esélyük lesz a győzelemre, úgy bomlik széjjel.
A baloldal aljassága nem alszik ki
A hazugság taszít, az aljasság elidegenít. Márki-Zay pedig hazudik és aljas. Kész csoda, ha együtt maradnak a választásokig. Persze, a versenynek még nincs vége. Hátravan két hét, hátravan még jó pár nap gyűlölködés.
És a jobboldali törzsközönség is elaludhat…
A baloldal aljassága viszont nem alszik ki, a kérdés csupán az, hogy lehet-e ennél még mélyebbre süllyedni?
Elnézve a társaságot, attól tartok, hogy lehet.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS