Rossz vicc, aljas és hazug lejáratás – így kommentálta stábunk kérdésére Hadházy Ákos azt, hogy a Nemzeti Földalapkezelő vizsgálatot indít ellene, miután – sajtóinformációk szerint – szülei egy strómanhálózat tagjaként több százmillió forint értékben játszottak át földeket egy német-magyar kettős állampolgárú üzletember részére. Hadházy Ákost arról is kérdeztük, igaz-e, hogy visszalépésre buzdított LMP-s jelölteket a választáson a Jobbik javára, amiért a párton belül petíciót is indítottak ellene.
Egy négy évvel ezelőtti, a 12 milliárd forintos Öveges-programmal kapcsolatos sajtótájékoztatóját elevenítette fel csütörtökön Hadházy Ákos. Az LMP-s politikust a sajtótájékoztatón a PestiSrácok.hu arról kérdezte, mi a véleménye azzal kapcsolatban, hogy a Bors információi szerint édesapja után az édesanyjáról is kiderült, hogy komoly szerepe volt a Földet a gazdáknak! program földárverésein. A lap szerint dokumentumok bizonyítják, hogy az LMP társelnökének az édesanyja egy földvásárlásban üzletelő strómanhálózat tagja volt, így segítette kijátszani a földvásárlási törvényeket.
Miként a Bors tegnap megírta: 2015 decemberében jelentkezett a Földet a gazdáknak! program földárverésén Hadházy Ákos édesanyja. Az asszony három szántóra kívánt licitálni. Mindhárom terület a Twickel-cégek érdekeltségi körébe tartozó településeken található, értékük meghaladta a 300 millió forintot. Ahhoz, hogy Hadházy édesanyja részt vehessen az árverésen, be kellett fizetnie a kikiáltási ár tíz százalékát, vagyis több mint 30 millió forintot. A Bors rendelkezésére álló dokumentumok tanúsága szerint Hadházy Ákos édesanyja a 30 millió forintot is meghaladó összeget átutalta. A több tízmilliós előleget azonban egy olyan alszámláról utalta át, amelyről Twickel György többi strómanja is intézte az utalásokat.
Az ügyben a Bors a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA) fordult, amelynek elnökhelyettes a lapnak elmondta: szervezetük az elmúlt napokban megjelent sajtóhírek kapcsán az ügyben vizsgálatot indított.
Amennyiben vizsgálatunk eredménye indokolja, úgy megtesszük a szükséges feljelentéseket, és a megfelelő hatóságokhoz fogunk fordulni, bármely visszaélés, jogellenes cselekmény alapos gyanúja esetén
– nyilatkozta a Borsnak Kéri Endre.
Fidesz: Felvetik a bűncselekmény gyanúját Hadházy Ákos földügyei
Halász János azt mondta, dokumentumok bizonyítják, hogy az ellenzéki politikus apja és anyja egy strómanhálózat tagjaként segítettek kijátszani a földtörvényt és valószínűleg egy német üzletember kezére játszottak több százmillió forint értékben földeket.
Hadházy Ákos anyja 600 millió forintos földliciten vett részt és „stróman számláról” fizette ki a 30 millió forintos előleget
– fogalmazott. Ezért a Fidesz azt kéri, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) teljeskörűen vizsgálja ki az ügyet – tett hozzá a politikus. Várják Hadházy Ákos válaszát is arra, hogy milyen szerepe volt az ügyben, és hogy kapott-e pénzt azért, hogy segített kijátszani a törvényeket.
Hadházy: rossz vicc, aljas és hazug lejáratás
Így kommentálta az ellene indult vizsgálat hírét stábunk kérdésére az LMP társelnöke. Hadházy Ákos hozzátette: szerinte az egész ügy csak a kormányoldal félelmét mutatja.
Egyetlen rokonom sem vásárolt földet árveréseken
– szögezte le.
Belső ellentét az ellenzéki együttműködés miatt?
Ahogy arról korábban a 444.hu cikke alapján beszámoltunk, meglehetősen nagy az ellentét az LMP-n belül azok között, akik továbbra is azt szorgalmazzák, hogy a párt induljon egyedül az áprilisi választáson, valamint azok között, akik a minél szélesebb körű ellenzéki összefogást sürgetik. Köztudott, hogy utóbbiak táborát erősíti Hadházy Ákos is. A PestiSrácok.hu most úgy értesült, az LMP társelnöke nemrég arról próbálta meggyőzni pártját, hogy lehetőleg minden, általuk nem nyerhető körzetben léptessék vissza jelöltjeiket a Jobbik javára. Információink szerint ez hatalmas felháborodást váltott ki az LMP-ben. Úgy tudjuk, még aláírásgyűjtés is indult a párton belül Hadházy eltávolítása érdekében. Ezzel kapcsolatban a politikus elmondta: az LMP Országos Politikai Tanácsa kinyilvánította, hogy szükségesnek tartja a lehető legszélesebb körű együttműködést az ellenzéki pártok között az egyéni körzetekben. Ezt pártja megpróbálta létrehozni, de a többi párt egyelőre nem hajlandó részt venni abban. Szerinte a választás megnyerésének nagyobb esélye van a visszalépésekkel. A petícióról pedig annyit mondott:
A petícióról nem tudok.
Hadházy Ákost arról is kérdezték az újságírók, hogy a politikus előző nap az ATV egyik műsorában arról beszélt, hogy minden pártban lehetnek olyan emberek, akik együttműködnek a Fidesszel. Elmondta
Úgy érzem, hogy az LMP-ben is vannak, de úgy érzem, hogy az LMP az, ami leginkább ennek ellen tud állni.
A videót Szecskó Petra és Szerencsés D. Márton készítették.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS