Pesti Srácok

Hadházy őrjöngésbe kezdett, amiért a kormány ingyen laptopot merészel osztani a diákoknak

Hadházy őrjöngésbe kezdett, amiért a kormány ingyen laptopot merészel osztani a diákoknak

Zugló országgyűlési képviselője szerint a jobboldali politikusok csak "flexelnek" (magyarul: felvágnak, dicsekednek vele – a szerk.) a kormány modernizációs programja keretében kiosztott laptopokkal. Nyilván a jóindulatú Hadházynak eszébe sem jut, hogy mekkora segítség lehet ez a diákoknak és a diákok szüleinek is, hiszen egy rosszabb laptop is belekerül több mint százezer forintba, nemhogy egy vadonatúj darab.

Novemberben folytatódott az oktatás modernizációja és digitális fejlesztése, amelynek keretében az elmúlt hetekben megint rengeteg diák kapott notebookot kormányzati támogatásból. A program keretében ezúttal 140 ezer laptopot osztottak ki a 7. és a 10. évfolyamos diákok között mintegy 36 milliárd forint értékben. A projekt keretében nemcsak az állami, hanem az egyházi és a magánfenntartású köznevelési intézmények tanulói is igényelhettek hordozható számítógépet, így 1462 településen 2572 iskolában, több mint 3000 feladatellátási helyen osztották ki a digitális eszközöket.

A szolgáltató állam koncepciójába illeszkedő módon azt tűzték ki célul, hogy az 5. évfolyamtól a 12. évfolyamig minden tanuló, aki igényli, kapjon egy hordozható számítógépet, amellyel hozzá tud férni mindazon fejlesztéshez, amely eddig megvalósult, illetve a jövőben megvalósul. Ez 579 ezer hordozható számítógépet jelent; ebből 55 ezret már tavaly tavasszal megkaptak a pedagógusok. Az első 65 ezer eszközt akkor a 9. évfolyamosoknak osztották ki. Most a program második eleméhez érkeztek el: a 7. és 10. évfolyamon tanulóknak osztanak notebookokat. A következő két évben ráadásul még két "notebook-osztást" terveznek; a program a tervek szerint 2024 tavaszán az 5., 6. és ismét a 9. évfolyamon tanuló diákok eszközeinek kiosztásával folytatódik.

Hadházy, a "rosszmájú"

PestiSracok facebook image

A kormány projektjét persze nem hagyhatta szó nélkül lódoktorunk sem, aki posztjában kifejti, hogy szerinte miért is csúnya és álságos ez a projekt. Hadházy Borbély Ádám, a Fidesz zuglói elnökének posztjába kötött bele, amiben az önkormányzati képviselő a gyerekeknek kiosztott laptopokkal, valamint egy zuglói iskola igazgatójával és a Közép-Pesti Tankerület igazgatójával fotózkodik.

Borbély eredeti posztjában a kerületi Szent István Gimnázium szerepel, valamint egy általános tájékoztatás arról, hogy Zuglóban pontosan hány darab laptopot osztottak ki most a diákoknak a projekt keretében.

Hadházy posztjában kifogásolja a laptoposztás "őszinteségét"; szerinte mindez nem más, mint "kampánypózolás". Zugló országgyűlési képviselője szerint ráadásul az Asus márkájú gépek túlárazottak és sokak szerint gyenge műszaki teljesítménnyel bírnak, bár ezt csak a saját szimpatizánsainak a beszámolói alapján tudta kijelenteni a politikus, aki posztjában kissé bele is zavarodik a "brüsszelezésbe".

A képviselő szerint ugyanis a gépeket az EU-s helyreállítási alap terhére vették, aminek forrásait még nem fizették ki, mivel – szerinte – az unió élt a gyanúval, hogy esetleg ellopják az egészet. Vagyis Hadházy úgy beszél lopásról, hogy közben kijelenti: az ellopott pénzből a csúnya, rossz kormány laptopokat vásárolt a közoktatásban tanulók számára. Úgy loptak, hogy közben "méregdrágán" laptopokat vettek az ellopott pénzből, amelyeket nyilvánosan is látható adatok szerint osztottak ki az iskolákban. Hogy is van ez akkor pontosan?

A független (?) baloldali (?) képviselő írására a posztban "a Mikulás egyik manójaként" megemlített Borbély Ádám is reagált, aki szerint ismét megszólalt Hadházy, "a félig üres pohár, félig üres zokni". A kormánypárti politikus szerint érdemes emlékezni a Gyurcsány-korszakra, amikor egy iskolás gyermek szüleinek mindenért IS fizetniük kellett, kezdve a méregdrága tankönyvekkel.

– fejtette ki véleményét a 35 éves fideszes politikus, aki hozzátette:

Borbély Ádám válaszában azt is hangsúlyozta: azért látogatott el a laptoposztás egyik zuglói helyszínére, mert képviselőként fontosnak tartja hangsúlyozni ezeknek a kormányzati támogatásoknak a jelentőségét.

– szögezte le a fideszes képviselő.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?