Pesti Srácok

Hadházy szerint inzultálták és erőszakoskodtak vele a parlamentben, nem is megy oda többet

Hadházy szerint inzultálták és erőszakoskodtak vele a parlamentben, nem is megy oda többet

Botrányos akcióval zavarta meg a miniszterelnök beszédét Hadházy Ákos, aki ezután a Klubrádió Esti gyors című műsorában arról beszélt, hogy ezzel be is fejezte a parlamenti tevékenységét. Azt is elmondta, hogy szerinte nem volt törvényes, ahogyan vele bántak a fideszes képviselők, ezt pedig nem is fogja annyiban hagyni.

Hadházy Ákos hétfői botrányos parlamenti viselkedését követően az Esti gyorsban arról beszélt, hogy azért döntött az akció végrehajtása mellett, mert "ez már nem parlament, már csak egy díszlet, ráadásul nem is tiszta módon jött létre. A fontos politikai döntések nem itt születnek." És természetesen hibáztatta a lakájmédiát, a fideszes propagandát, na és persze Kövér Lászlót is, aki "kordonok mögé zárta a sajtót, szinte az egész házból kitiltotta". A független képviselő egészen érdekesen élte meg, hogy néhány fideszes képviselő megakadályozta, hogy a magyar miniszterelnök beszédét táblákkal zavarja meg.

– panaszkodott, majd közölte, hogy az akció után több jogásszal is beszélt, akik szerint több olyan része is volt az ő leszerelésének, ami nem törvényes. Kiemelte: a teremőrség nem avatkozhatott volna be, a fideszes képviselők pedig különösen nem, márpedig lökdösték, lefogták a kezét és "erőszakos módon próbáltak akadályozni, és eltávolítani a pulpitus elől". Hadházy Ákos a Klubrádióban azt is közölte: részéről ennyi volt a parlamenti munka, bár a mandátumát azért megtartja, mivel azzal bizonyos jogok, lehetőségek járnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: Klubrádió/PS; Fotó: PS

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?