Alaposan beakadt a lemez Hadházy Ákosnál. Az LMP társelnöke a Képviselői Irodaház előtti keddi sajtótájékoztatóján a Jobbikhoz és Simicska Lajoshoz való közeledését firtató összes kérdésre kitartóan azt ismételgette: azért támadja őt a sajtó, mert szerinte lebuktatta a miniszterelnök közbeszerzéseken „csaló” (sic!) vejét.
Ismert, Hadházy Ákos pénteken Budapesten megjelent egy olyan zártkörű rendezvényen, amelyen részt vett Vona Gábor Jobbik-elnök, illetve Simicska Lajos oligarcha is. Az Origo információi szerint a pénteki egyeztetésen Hadházy a Magyar Nemzet főszerkesztőjével és Faragó Csabával, Simicska Lajos közeli bizalmasaival tárgyalt az LMP finanszírozásáról, ami azt jelenti, hogy az oligarcha a Jobbikhoz hasonlóan lényegében kilóra megvette azt az LMP-t, amelynek vezetése korábban azt állította: kizárt, hogy bármelyik párttal összefogjanak az országgyűlési választásokon. Ennek ellenére a mai sajtótájékoztatón nem adott magyarázatot ennek okaira.
Az LMP társelnöke maga hozta nyilvánosságra a napokban, hogy több alkalommal találkozott korábban Simicska Lajossal és Simicska Ádámmal, de megbeszéléseik tartalmára ezúttal is kitérő válaszokat adott. Bár a sajtóhírek szerint az LMP-ben komoly felháborodást váltottak ki Hadházy eddigi akciói, a politikusnak a PestiSrácok.hu ezt firtató kérdésére is csak a miniszterelnök veje, Tiborcz István jutott az eszébe. Ez a képessége valószínűleg összevethető azzal az értelmezéssel, amely szerint a Szent István Egyetemet támadó, a bíróság szerint alaptalan vádaskodásai miatt őt elmarasztaló és nem jogerősen félmillió forint megfizetésére kötelező ítéletet úgy kell érteni, hogy a testület neki adott igazat…
Hadházy sajtótájékoztatója témája szerint a devizahiteles károsultak megmentéséről szóló újabb ellenzéki kezdeményezés bejelentése volt, amely egyebek mellett felfüggesztené a végrehajtásokat. Az ötletgazdák ezért létrehoztak egy – bejelentésük szerint – minden politikai erőtől, és egyéb szervezetektől mentes érdekvédelmi közösséget, amelyeket azon melegében fel is szólítottak, hogy csatlakozzanak hozzájuk. A politikamentességet garantálhatja az LMP olvasatában, hogy az érdekvédelmi társaság alapítója, és fő prominense az egykori bíró, Ravasz László, aki decemberben még az egész hazai ellenzéket suta módon összefogni kívánó jobbikos tüntetés egyik szónoka volt. Úgy tűnik, Hadházy Ákos csak a vele nem azonos politikai nézeteket valló újságírókkal ilyen szemérmes, miközben az ATV-nek adott interjújában részletesen beszámolt arról, hogy milyen nagyra tartja Simicska Lajost.
A videót készítette: Csibra Tibor és Szerencsés D. Márton
Facebook
Twitter
YouTube
RSS