Pesti Srácok

Hágában agyonvertek egy szomáliai menekültet

Hágában agyonvertek egy szomáliai menekültet

Vasárnapra virradó éjszaka a hágai belváros egyik legnagyobb főterén agyonvertek egy fiatal szomáliai menedékkérőt; a rendőrség nyolc férfit keres, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a halálos kimenetelű támadásban – írta szerdán az NLTimes hírportál. A menedékkérők befogadásával foglalkozó központi ügynökség (COA) megerősítette, hogy a 23 éves áldozat egy észak-hollandiai menekültközpontban élt.

A mentőszolgálat valamivel éjfél után érkezett a tett helyszínére, a férfit azonnal kórházba szállították, de még aznap délelőtt belehalt a sérüléseibe.

A rendőrség nyolc 18 és 35 év közötti világos bőrű férfit keres. A szemtanúk szerint az áldozat egy másik személy társaságában a téren sétált, amikor szóváltásba keveredett az elkövetőkkel. „A rendőrség még mindig próbálja tisztázni a körülményeket, azt is, hogyan kezdődött a szóváltás, és ki kezdte az erőszakot” – nyilatkozta egy hatósági szóvivő az RTL műsorszolgáltatónak.

A COA szóvivője az RTL-nek elmondta, hogy a férfi három éve tartózkodott Hollandiában. Az ügynökség gyászszertartást szervez az elhunyt részére. „Ennek ideje és helyszíne még nem világos. A szervezés azért is nehéz, mert a fiú családja még mindig Szomáliában van. Jelenleg is tartjuk velük a kapcsolatot, de a kommunikáció nem könnyű” – nyilatkozta a szóvivő.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; A nyitókép illusztráció:

MTI/EPA/ANP/Robin Utrecht

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.