Pesti Srácok

"Hagyják békén a gyerekeinket!" - A kicsik harmada bedől az LMBTQ-érzékenyítésnek - derült ki a Plebejus Polbeatben (PestiTV-videó)

"Magyarország a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország. De van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni, és én ebben összegzem a véleményemet: hagyják békén a gyerekeinket" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken. Nem szívlelték meg a szavát, hiszen már a budai első, második és harmadik kerület baloldali vezetése is a helyi óvodások érzékenyítésébe vágott a Meseország mindenkié című botrány-mesekönyv kiadásának apropóján. A Plebejus Polbeatben Huth Gergely és Stefka István beszélgetett Kékesi Raymunddal, aki a budai polgárok nevében kezdett tiltakozó akcióba Örsi Gergely II. kerületi MSZP-s polgármesterrel szemben, illetve Hoppál Hunor újságíró-egyetemistával, akivel a PestiTV Libernyákok című műsorában találkozhatnak hétről-hétre. A sok meghökkentő tény között Kékesi Raymund azt is felhozta, hogy az Egyesült Államok valódi kísérleti terep, hiszen a demokrata államokban már évtizedes hagyománya van az óvodások, kisiskolások LMBTQ+ érzékenyítésének, azaz megdolgozásának, aminek az az eredménye, hogy a demokrata államokban a tinik harminc százaléka már nem érzi magát heteroszexuálisnak. Plebejus Polbeat minden kedden este hét órakor a budai Revolution'56 Szabadságharcos Sörözőben rögzítve. Jöjjön el és kérdezzen Ön is!

Kedvcsinálóként egy idézet a Meseország mindenkié című könyv ajánlójából, a Labrisz Egyesület honlapjáról:

Plebejus Polbeat minden kedden este hét órától a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben (II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél) nyilvánosan rögzítve, ahol a nézők is beleszólhatnak az adásba! Jöjjön el személyesen vagy tegye fel a kérdéseit itt, a poszt alatt! Kérjük vendégeinket, érkezéskor fertőtlenítsék kezüket és a felvétel alatt viseljék a maszkot! Az adás visszanézhető vasárnaponként este negyed nyolctól a PestiTV műsorán, majd itt, a PestiSrácok.hu-n és a pestitv.pestisracok.hu oldalon.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.