Hűvösnek induló, végül nagyon tanulságos kirándulásra kísérte el a PestiSrácok a csepeli hajléktalanhelyzet ellen fellépni igyekvő antifasiszta aktivistákat. Azt mondjuk még mindig nem értjük, hogy 2018-ban ki akar fasiszták ellen harcolni (kivéve persze azokat, akik szerint Tamás Gáspár Miklóstól jobbra mindenki fasiszta), viszont élőben is meghallgathattuk a csepeli hajléktalanok bántalmazásáról szóló riport állításait, és első kézből ismerkedhettünk meg a baloldali aktivisták rózsaszín világképével.
Már ötven méterről kiszúrták, majd a lehető leghűvösebb fogadtatásban részesítették kétfős stábunkat a Boráros téren gyülekező antifák. Barátkozásra persze nem számítottunk, de azt gondoltuk, hasonló távolságtartó, udvariaskodó beszélgetés lesz majd, mint általában az ellenzéki csoportosulásokkal. Ehelyett villogó tekintetek és rángó arcizmok fogadtak minket, fotósunkat pedig többször meg is lökdösték a gyülekezők, mert úgy ítélték, ők határozhatják meg közterületen, hogy ki hova állhat.
Szűk félórás várakozás során mintegy kéttucatnyi antifa aktivista, érdeklődő és peremegzisztencia verődött össze a HÉV megállóban, aztán útra keltek Csepel szívébe (reméljük, bérlettel, illetve vonaljeggyel vették igénybe a helyi érdekű vasút szolgáltatását). Az Autonómia nevű Facebook-közösség útra kelését a 24.hu egy nappal korábbi cikke váltotta ki, amely azt írta le, hogy a kerületi önkormányzat biztonsági szolgálata vegzálja a hajléktalanokat a sétálóutcán, és akár erőszakkal elküldi őket onnan. A cikkben sem tagadták, hogy a járókelők jobban érzik magukat, mivel tisztább, rendezettebb lett a sétálóutca, ennek ellenére a Facebookon megszervezett akció leírásában az „alkalmazott fasizmus újdonsült rezervátumának” nevezték Csepelt.
Új történetszál született pár nap alatt
Megérkezvén hosszas tanakodás után sétára szánták el magukat, miután nem találták, akiket kerestek. A sétálóutcán akkor járkáló, ugyancsak hajléktalan kinézetű, részegnek tűnő emberekkel nem foglalkoztak. Inkább igénytelen kinézetű szórólapokat osztogattak az Utcajogász Egyesület elérhetőségével, valamint olyan állításokkal, hogy amit a hajléktalanokkal tesznek, az már fasizmus, továbbá, hogy Magyarországon harmincezer hajléktalan van, és csak kilencezer szállóhely (a statisztika forrása homályban maradt).
Hosszú körséta után végül ráakadt a vonuló csapat a riport szereplőire. Egyikük, akit Gézaként említett a 24.hu cikke, nekünk is felháborodva mesélte, hogy a biztonságiak minősíthetetlenül beszélnek velük, és időnként bántalmazzák is őket. Az általa elmondott történetbe azóta belekerült egy nagyjából húsz fős cigánybanda is, amelyről egy szó sem esett a pár nappal ezelőtti eredeti tudósításban. Állítólag ezzel a bandával szövetkeztek a biztonságiak, és „kiszervezték” nekik az erőszakos munkát. Géza elmondta nekünk, hogy a cigánybanda az igazán agresszív velük, ráadásul minden este elképesztő mennyiségű szemét marad utánuk a hajléktalanoktól megtisztított sétálóutcán.
Egyszeri jótékonykodás
Itt aztán az antifa aktivisták hosszasan elbeszélgettek a hajléktalanokkal, és kiosztották nekik a ládában magukkal hozott konzervételeket. Ekkor már velünk is szóba álltak, hosszas, feszélyező és néma egymás mellett sétálást követően. Amikor rákérdeztünk, hogy rendszeresen osztanak-e ételt a hajléktalanoknak, vagy ez csak egyszeri alkalom, akkor kitérő választ kaptunk. Nem kizárható tehát, hogy akkor buzog fel az efféle törődés bennük, amikor politikai, pontosabban kormányellenes vetülete is van a dolognak.
Mindenkinek járjon mindenből bármennyi!
A társalgás során viszont közelebb kerülhettünk a balos aktivisták világképéhez is, ami legalábbis érdekes tapasztalás volt. Szerintük megoldaná a hajléktalankérdést, ha a társadalomból kipottyant, nagyon változó szellemi és lelkiállapotú, sok esetben már teljesen antiszociális embereknek saját kis lakrészeket hoznának létre.
Ez persze jól hangzik, csakhogy a szociális munkások becslései szerint a hajléktalanok mintegy 20 százaléka integrálható vissza a társadalomba, azaz 80 százalékuktól hiába várjuk a bevett viselkedést – beleértve egy saját lakrész emberi léptékű rendben tartását.
Arról is meghallgattunk egy fejtegetést, hogy a hajléktalan férfiaknak és nőknek külön lakrészeket kellene biztosítani. És persze ez is legitim igény, csak kérdéses, hogy a valóságban beváltaná-e a hozzá fűzött reményeket. A fő gond ugyanis nem a férfiak és nők különbözősége, hanem a hajléktalanok teljesen különböző szociális szintje.
Az ilyen, valóságon fennakadó elméletekkel viszont kiválóan lehet jóemberkedni, és ebben igazán erős a baloldal. Sérelmezik például, ha egy családot kilakoltatnak, miután tizennyolc éven át nem fizet lakbért, hiszen mindenkinek kell valahol laknia, az viszont nem szerepel az elméleteikben, hogy senki sem ingyen lakik.
A baloldali aktivisták ráadásul úgy éreznék igazságosnak, ha mindenki abban a kerületben lakhatna, amelyikben akar, tekintet nélkül arra, hogy mennyire drágák azon a környéken az ingatlanok, és az illetőnek van-e rá pénze.
Az antifák véleménye szerint például nem csak a gazdagoknak van joguk az V. kerületben lakni. Külön érv volt a belvárosi lakhatás mellett, hogy az van közel a diákoknak az egyetemekhez (e sorok írója sosem lakott félórás útnál közelebb az egyeteméhez – szerk.). Sőt, arra is hallottunk panaszt, hogy nem találni lakást 100 ezer forint alatt, amire nincs pénzük a diákoknak, az a felvetésünk pedig picit meglepte a baloldali gondolkodókat, hogy ezért szoktak a diákok hármasával-négyesével beköltözni egy-egy albérletbe.
Az álmok fontosabbak a működőképességnél
És ha már az egyetemeknél jártunk, szintén kifejtették nekünk, hogy mindenki járhasson egyetemre, aki akar, és ne legyen tandíj sem! Gyakorlatilag feltalálták a keretszámok nélküli felsőoktatást, hiszen ők úgy képzelik, hogy mindenki olyan szakra járhasson, amilyenre akar. Azzal nem törődnek, hogy most már napi szinten érezhető hiány van például szakmunkásokból, ápolókból és szociális munkásokból az országban, miközben Dunát lehet rekeszteni a fölösleges szociológusokkal, genderkutatókkal, filmesztétákkal, indexes újságírókkal.
A haladó világképben az állam feladata nem az ország működőképességének biztosítása, hanem az emberek életálmainak valóra váltása.
Azzal a meggyőződéssel gyalogoltunk vissza a Karácsony Sándor utcai HÉV-megállóhoz, hogy a baloldaliság az egyéni lelki bajok és frusztrációk megoldásának kísérlete a társadalomjobbító elméleteken keresztül.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS