Pesti Srácok

Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója

Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek."

Amint a DK meghallja, hogy „szent”, kígyót-békát kiállt, és szinte követeli ennek eltörlését. Ahogyan Rákosi is tette napra pontosan 76 éve.

Most viszont arra biztatja megmaradt követőit a balliberális párt, hogy ne örüljenek. Ne örüljenek, mert Orbán.

„Mert mit hallunk majd ma tőle? Mézesmázos szavakat a nemzeti összetartozásról múltba révedő nosztalgiát, amelyben ott az elnyomás vagy a mindent leuraló hamis kereszténység. Én nem egy ilyen hazát akarok, nem egy ilyen hazát akarok ünnepelni”

– mantrázza Dobrev Klára.

A DK elnöke nem finomkodott, és ahogy azt szokás, bele is szállt a határon túli magyarokba:

„Mi vagyunk a másodrendű polgárok a saját hazánkban, mert az ő rendszere nem a mindennapi életünkről, hanem az ő hatalmáról szól, és ennek rendel alá mindent, még az összetartozás fogalmát is.”

Hogy csemegézzünk még ebből a négyperces „szövegperformanszból”, Dobrev ráadásként Magyar Péterékbe is beleállt: 

„És ma számomra a legszomorúbb, mintha az Orbán-rendszert leváltani akaró ellenzék egy része is korábbi elveit eldobva megadná magát Orbán világának. Már nekik is elfogadható a határon túliak szavazati joga. Már nem állna ki következetesen a devizahitelesekért a bankok profitéhségével szemben. És tűrik az egyrészt más-résztezést, miközben Putyin ártatlan ukránokat öl. Nem csak elfogadják, ha valaki sunnyog, amikor a melegek jogait kell megvédeni, hanem megmagyarázzák. És saját magukat is azzal mentegetik, hogy ó, most erre van szükség.”

Szóval popcornt elő, mindenki menjen az ünnepi programokra. Hiszen nemcsak annak tudatában tehetjük meg, hogy a család jól érezze magát, hanem azért is, mert ezzel a fanyalgóknak, a Kádár szellemének fáklyáját továbbvivőknek ártunk. Hajrá!

Kiemelt kép: Hatlacki Balázs

 

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?