Pesti Srácok

Hazaérkezett Kapu Tibor

Hazaérkezett Kapu Tibor
Fotó: Bodnár Boglárka

Hétfő délelőtt visszatért Magyarországra Kapu Tibor. A gépészmérnök az Axiom–4-küldetés keretében 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el.

11 óra után pár perccel landolt a Ferihegyi repülőtéren a Magyar Honvédség gépe, amellyel Kapu Tibor visszatért Magyarországra.

KAPU Tibor
Kapu Tibor hazajött - Fotó: Bodnár Boglárka

Kapu Tibor köszönetet mondott a családjának, a barátainak, a támogatóinak, a külügyminisztériumnak, valamint a HUNOR-programnak.

Kapu Tibort a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várta Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, aki szintén részt vett Kapu Tiborék felkészítésében. A második magyar űrhajóst a családja és Cserényi Gyula tartalékos űrhajós is a repülőtéren köszöntötte.

Kapu Tibor kiemelte, ez a ruha a válogatott meze, 15 millió magyart képviselt, magyar zászló volt az űrben, a tudományos portfólió pedig sikeres volt.

Elmondta: Magyarország két hét alatt éveket lépett előre olyan meghatározó területeken, mint az orvostudomány, az anyagtudomány, a sugárzásmérés, a biológia, a fizika, a meteorológia és az agrármérnökség.

A tudományos kutatások sajátossága persze, hogy még jó pár hónapba beletelik, amíg felmutathatjuk az eredményeinket

- jelentette ki Kapu Tibor. 

Hozzátette: már alig várják, hogy ezekről beszámolhassanak. Mint mondta, "csillagos ötöst kaptunk", a magyarok által összeállított tudományos portfólió sikeressége ugyanis meghaladta a NASA által végzett kísérletek átlagos sikerességi rátáját.

Minden egyes alkalommal, amikor valamilyen látványos vagy jelentős kísérletet hajtottam végre az űrállomáson, a velem odafönt dolgozó kollégáim elismerően mondogatták egymást között, hogy nézd, a magyarok mit hoztak ide!

- mondta Kapu Tibor.

Kapu Tibor a Magyar Űrhajós Program (HUNOR) keretein belül, az Axiom–4-misszió legénységének tagjaként – többszöri halasztást követően – magyar idő szerint 2025. június 25-én 8 óra 31 perckor sikeresen elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Kapu Tibor 18 napot töltött az űrállomáson.
 

 

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.