Mi leszünk a Balkán új urai?

Egy ország annál erősebb, minél kisebb a külső befolyás a területén, és minél nagyobb befolyása van más országok területén. Ez egy geopolitikai alapvetés, amit sokan sajnos sokan nem értenek. Az azonban, hogy a Balkán új urai a jelek szerint mi leszünk, már kezd másoknak is feltűnni.
A Balkán feletti uralom megszerzése már sok nagyhatalom célja volt, utoljára talán a törököknek sikerült, de nekik sem egészen, amikor pedig a Monarchia próbálkozott vele, akkor tudjuk mi történt. Európa lőporos hordója még ma is a káosz állatorvosi lova, azonban úgy tűnik, hogy lett egy politikai erő, ami rájött, hogy nem uralkodni kell ezeken az országokon, hanem olyan alkukat kötni és befolyást szerezni a térségben, amivel ők is jól járnak. Nem nehéz kitalálni, hogy ez kinek sikerült, mert több politikus nem igazán van a kontinensen:

Mivel a magyar kormány nem akart színes forradalmat kirobbantani a térségben, nem akarta megmondani a szerbeknek, bosnyákoknak, horvátoknak, meg úgy általában a jugoszlávoknak (nem röhögni, ha az ukrán egy nemzet, akkor a jugoszláv is), hanem kereskedni és együttműködni szándékozott. Bejött. Ahogy a szerb Kurir elemzésében felhívják rá a figyelmet, Magyarország az elmúlt évtizedben jelentős stratégiai és gazdasági szerepet vállalt a Nyugat-Balkánon, ezáltal nem csak szemlélője a térség eseményeinek, hanem aktív geopolitikai szereplője is.
A cikk például azt veti fel, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb elnök szoros kapcsolata elősegíti a magyar-szerb együttműködés elmélyülését, a szerb-magyar kapcsolatok történelmi csúcson vannak. Magyarország támogatja Szerbia EU-csatlakozási törekvéseit, emellett beruházásokkal járul hozzá a térség energetikai és sportéletének fejlődéséhez. Budapest politikai támogatást nyújt Milorad Dodiknak, a boszniai Szerb Köztársaság vezetőjének is. Magyarország továbbá erősen jelen van az észak-macedóniai gazdaságban is – köztük az ingatlanpiacon, a távközlési piacon.
A Balkán új urai
És itt most térjünk ki a szuverenitásra. Egyrészt ugye a baloldal szívesen rinyál azon, hogy "mit beszélünk mi szuverenitásról, ha beleszólunk más országok ügyeibe?". Nos azért, mert ahhoz, hogy regionális vezető szerepre tegyünk szert, az kell, hogy sajt függetlenségünket megőrizzük, de biztosítsuk, hogy a szomszédoknál úgy menjenek a dolgok, hogy abból nekünk hasznunk legyen.
Pontosabban nekünk is. Hiszen a legjobb, ha nem erőltetjük a befolyásunkat, mi nem akarunk színes forradalmakat kirobbantani, nem akarjuk megmondani, hogy ki hogyan kormányozza a saját országát, azt viszont el akarjuk érni, hogy a ránk vonatkozó kérdésekben (migráció, gazdasági és védelmi kapcsolatok stb.), a mi érdekünk érvényesüljön. A magyar kormány pedig jó úton van afelé, hogy ezt elérje, és a Balkán geopolitikai stabilizálását mi biztosítsuk. Így érjük el, Magyarország meg tudja védeni saját függetlenségét, saját biztonságát is. Mi pedig segítünk, ahol tudunk, így a balkáni népek rájönnek, hogy Budapest nem Bécs, ránk megéri hallgatni.