Pesti Srácok

"Hallo, itt Erdogan beszél. Gratulálok, én nyertem"

"Hallo, itt Erdogan beszél. Gratulálok, én nyertem"

Telefonon gratulált vasárnap Recep Tayyip Erdogan török államfő Binali Yildirim kormányfőnek és más szövetségeseinek az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazás eredményéhez - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Török sajtójelentések szerint az igen szavazatok aránya 51,34 százalék a voksok 99 százalékos feldolgozottsága mellett. Erdogan elnök hívei Isztambulban tűzijátékkal ünnepelték az eredményt, amely egyelőre még nem hivatalos részeredmény. Eközben az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) bejelentette, hogy kérvényezni fogják a szavazatok egy részének újraszámlálását, mert "törvénytelenségeket" tapasztaltak a referendum során. Az alkotmánymódosítást támogató igen szavazatok kerültek többségbe vasárnap a Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazáson - jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök hívei ezrei előtt a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházának erkélyéről tartott beszédében.

A kormányfő úgy fogalmazott: "a nem hivatalos eredmények szerint a népszavazás igennel fejeződött be. Mindenki biztos lehet benne, hogy ezt az eredményt népünk békéje céljából a legjobb módon használjuk majd fel. Ennek a választásnak nincs vesztese, egész Törökország nyert vele. Büszkék vagyunk rá, hogy a nemzet egy nézetet vall velünk" - tette hozzá.

PS/MTI, Fotó:ntv

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?