Diktatúra Magyarországon! A választási kampányban jelentette meg az Európa a MÚOSZ-elnök politikai regényét
Míves borító, "patinás" kiadó – ez jár annak az újságírónak, aki a néhai Népszabadság egykori újságírójaként, a rendszerváltást minden átalakulás nélkül átvészelő, előtte hosszú évtizedekig a kommunista diktatúra hírszerzése által irányított MÚOSZ elnökeként könyvet írt a jelenleg is uralkodó „rezsimről”. Hargitai Miklós könyvét az egyik legkomolyabb kiadó, az Európa jelentette meg – a választási kampány véghajrájában. A méltató cikkhez írt hozzászóló csak abban reménykedik, hogy Hargitai jobb „író”, mint újságíró, mert a Népszabadságban „ormótlan ostobaságokat írt.”
„Én is meglepődtem, hogy nyertem” – mondta a néhai Népszabadság egykori újságírója akkor, amikor tavaly megválasztották a valaha a Rákosi- és Kádár-diktatúra egyik oszlopának számító Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnökévé.
Már akkor sem igazán értettük, Hargitai Miklós ugyan min lepődött meg, legfeljebb az érhette váratlanul, hogy nem egy idős, jellemzően ex-állambiztonsági embert választottak a MÚOSZ élére. Ahogyan az hosszú évtizedekig – a rendszerváltás előtt és után – szinte már hagyománnyá vált.
Olyan kellett, aki még fiatal(abb), kevéssé járatódott le, kellően sértett és teljes erejével beleáll a kormány elleni harcba. Hargitai pont ilyen. Mert az biztos volt, hogy a MÚOSZ-t semmiképpen nem vezetheti (nem is vezetné) konzervatív, esetleg apolitikusabb újságíró. Nem, ez közel harminc évvel (!) a rendszerváltás után is elképzelhetetlen.
Most azt kell ünnepelnünk, hogy megjelentett egy regényt.
Nem a MÚOSZ pártállami és hálózati múltjáról (amiről vagy kéttucat cikket írtam), nem arról, hogy az őt alkalmazó szervezetet hogyan falta fel Moszkva és a kommunista hírszerzés. Nem, pedig elnökként minden irathoz hozzáférhet. Nem, hiszen ez nyilván érdektelen (nagyon veszélyes) téma.
Egészen mást választott. Pedig első nyilatkozataiban a korszakváltást – hahó, modellváltás – , tehát a szokásos reformot – hahó, reformkommunisták – mantrázta, de egyelőre nem látjuk, ez mit takar. Ha csak azt nem, hogy kőkeményen politizál.
„A nemzeti politika a legnagyobb szemfényvesztés a világon
– mondja a miniszter, majd sorra vesz mindent, amit az ország érdekeként kommunikált az elmúlt sok évben”. Hargitai műve e a méltató cikk szerint egy olyan keresztény (!) emberről szól, aki meghasonlik önmagával, hiszen sokáig a jelenleg is hatalmon lévő diktatúrát/autokráciát (a jelző szabadon cserélhető) szolgálta, de végül felnyílt a szeme. A művet az 1955-ben alakult Európa Könyvkiadó adta ki, már a borító is igényes, várhatóan olyan sajtótámogatást kap, hogy ebben az időszakban kapkodni fogják. Ziccer=gól. Mit látunk?
Magyarországon olyan diktatúra van, úgy elnyomják a sajtót, hogy a (sajnos még mindig) legnagyobb sajtószervezetet, a MÚOSZ-t egy Hargitaihoz hasonló politikai újságíró irányítja.
Legfeljebb annak örülhetünk, hogy nem az egykor a katonai hírszerzésnek (MNVK-2) dolgozó Aczél Endre vagy a munkásőr-családból érkező, Hillary Clinton nem létező győzelmét előre megíró és megjelentető Avar János, esetleg a rendszerváltás utáni első MÚOSZ-elnök, a titkos munkatársból szigorúan titkos tisztté fejlődő Róbert László a vezető.
Nem, ahogyan a sztálinistákat leváltották a kádáristák, a kádáristákat a reformkommunisták, őket a későbbi brancs, úgy jött ezek után ő. És most harcol a diktatúra/autokrácia ellen, hogy a csudálatos ellenzék vezetésével egy fényesebb ösvényre lépjen az ország. Egy független szervezet független vezetője, akinek egy független kiadó adta ki a független művét a független választási kampány véghajrájában. Valahogy így, nem?
Valóban rémes hely lehet ez a rezsimtől fojtogatott Magyarország, ahol most már olyan rémes az elnyomás (Vigyázat, elnyomnak! – Gyalog galopp), hogy az egyik legnagyobb könyvkiadó a választási kampány közepén megjelenteti az ex-népszabadságos újságíró könyvét, amiben lejáratja a jelenlegi kormányt. Ezt az egészet ráadásul – régi trükk! – regényként adják el.
Annyira kalodába zárták nálunk a szabad sajtót, hogy ez a mű – akár elolvassák a kritikusok, akár nem – szép nagy médiakampányt fog kapni.
Félre értés ne essék, lehet, hogy Hargitai regénye jó (én nem fogom elolvasni, ha kortárs magyarokat, valódi írókat választok, akkor leemelek a polcról egy Krasznahorkai Lászlót, egy Bodor Ádámot vagy egy Csabai Lászlót), de minőségétől függetlenül dicsérni fogják.
Ha nagyon rossz, akkor majd vattába csomagolják a kritikát, ahogy a legutolsó, már vállalhatatlanul ócska, de nagyon drága Jancsó Miklós-filmekkel tették, vagy ahogyan most írnak az új Sándor Pál-műről. Ha pedig jó közepes, akkor aztán mehet vezetőbe a portáloknál, a valaha konzervatív újságoknál, és ki tudja, lehet majd osztogatni vörös könyvecskeként a választás előtti héten.
Pedig az emberek nem ostobák. Két hozzászólás van a könyvét méltató cikk alatt. Az első:
„Remélem, hogy Hargitai Miklós jobb író, mint újságíró. Emlékszem a Népszabadságos cikkeire például a vadászat témájában. Ormótlan ostobaságokat írt.”
A második a cikkből idéz először:
„>Hargitai népszabadságos múltja miatt akár az is felmerülhetne az olvasóban, hogy első regénye egyfajta bosszú, ám az ötlet már jóval a lap beszántása előtt megvolt.
Azt hiszem, ez nem igényel különösebb kommentárt.
Fotó: Origo.hu
