Pesti Srácok

Politikai pszichiátria és Rock’n Roll – „Ez a Kádár-korszak valódi arca, nem a kellemes lángosozás a Balaton-parton”

Politikai pszichiátria és Rock’n Roll – „Ez a Kádár-korszak valódi arca, nem a kellemes lángosozás a Balaton-parton”

Politikai pszichiátria, verés, nyugtatóinjekciók, börtönbe zárt punkok. Még mindig tabunak számít a kádári diktatúra valódi arca, az, hogy még a nyolcvanas években is a legkeményebb eszközökkel sújtottak le arra, aki másként, és főleg túl hangosan gondolkodott. A filmrendező és író, Fabricius Gábor Szex, Drót, Rock’n Roll című forgatókönyve díjat nyert a Karlovy Vary filmfesztiválon és nekimegy a hamis nosztalgiának, még akkor is, ha ez szerinte ez egy szűk csoportnak nem tetszik. „A magyar film egészen a mai napig egyszerűen elhazudta a Kádár-kor terrorját, meghamisította, ezzel elkövette a történelemhamisítás intellektuális bűntettét – mondja. – Az említett szűk csoport pedig százmilliókból készíti újra és újra a Bástya elvtárs reinkarnációit, hogy tapsoljunk a viccen. Nem vicces, túl sokan haltak bele.” Az elhallgatott diktatúráról és a film segítő, trauma-feldolgozó erejéről beszélgettünk.

Eddig rövidfilmeket készítettél, ez lenne az első nagyjátékfilmed. Munkacíme: Szex, Drót, Rock’n Roll, és a téma sem szokványos: punkok, underground, lázadás, elnyomás, hetvenes-nyolcvanas évek. Honnan jött az ötlet, hogy éppen erről akarj filmet csinálni?

Rövidfilmjeim is társadalmi-történelmi kérdésekkel foglalkoznak és sok nemzetközi elismerés mellett az NMHH Huszárik Zoltán díját is elnyerte az egyik. A nagyjátékfilm tervemben meg akartam keresni az 1989-ig tartó diktatúra esszenciáját. Ezt a szimbólumot a gondolat és a különböző világnézet fizikai likvidálásában találtam meg, a politikai pszichiátriában. Ez a végpont, ennél nincs tovább, tehát ebben nyilvánul meg a nevében ugyan Kádárhoz kötött, valójában sokak által működtetett szocialista diktatúra valódi arca, amelyet oly szívesen rejtenek el, rajzolnak szebbé, vagy lehetetlenítik el azokat, akik szerint fontos erről beszélni.

PestiSracok facebook image

Ez a Kádár-korszak valódi arca, nem a kellemes lángosozás-hekkezés a Balaton-parton, mert az álarc, egyébként nagyon jól megépített álarc. Innen indultunk 1989-ben és lássuk be: mind a mai napig lehetetlen ezt a kort a maga realitásában, nyerseségében megmutatni, nagy nyilvánosságot élvező alkotásokon keresztül.

Hiába mutogatják az ötvenes éveket, mint a diktatúra időszakát, Magyarországon 1989-ig szocialista diktatúra volt, akárhogy színezik azt ki utólag, akárhogy próbálják elhallgattatni azokat, akik komoly hangvételű, drámai filmeket akartak és akarnak a korszakról csinálni. Örüljenek inkább annak, hogy elmaradt a számonkérés, sok minden mellett mondjuk például azért, hogy miért vegzáltak fiatalokat politikai okokból koncerteken, miért ült börtönben dalszövegeiért egy teljes zenekar 1985-ig, miért vitték pszichiátriára és sütötték ki az agyát olyanoknak, akik hangosan ellenezték a korszak terrorját, miközben a kollaboránsok boldogan utazgattak a világban.

Két lehetséges áldozat / Fotó: Urbán Tamás/Fortepan.hu

„A mai napig jót mulatunk Bástya elvtárson, amivel fel is mentjük: milyen vicces is egy tömeggyilkos, milyen vicces a szocializmus terrorja. Ez a fel nem fogott és fel nem dolgozott múlt eredményezi, hogy még ma is a humor relativizáló hatásával készül egy újabb börleszk: Drakulics elvtárs címen” – ezt írtad egy publicisztikában, és ezzel nehéz nem egyetértenünk. Jó egy éve Zinner Tibor jogtörténésszel beszélgettem az amúgy kétségtelenül zseniális A tanú hátteréről, hogy milyen politikai játszmák után készülhetett el. A filmben Virág elvtárs – színészlegendánk, Őze Lajos megformálásában – bűnös, de egyben nyomorult figura, valahol már áldozatnak tűnik. Viszont lehet rá mutogatni – Rákosiék voltak a bűnösök, de a hibákat később kijavították az élhető Kádár-rezsim.

Egy szűk csoport kacsint össze, tabusítja és tartja fent a „kisstílű ugyan, mégis vicces volt Kádár gulyáskommunizmusa” narratívát és a kognitív disszonancia okán partnerré tette ebben a társadalom konszolidálódni kívánó rétegét. Felejteni, továbblépni, szabadon élni sokkal fontosabb a társadalom számára, mint a múlttal foglalkozni. Amit viszont érteni kell, hogy a sötét évtizedek feldolgozása nélkül, saját történelmünk ismerete nélkül, sohasem indulhatunk biztonsággal a jövő felé, nem lehetünk büszkék arra a teljesítményre, ahova Magyarország jutott el a vasfüggöny ledöntése óta.

Ezt a paradigmát meghaladni, filmtörténeti szükségesség, ahogy a keleti blokk többi országa már rég megtette. Ott nem találsz Drakulics-elvtársakat 2019 őszi premiereken, melyben a kor ábrázolása vagy tudatlanság, vagy szándékosság, de bármelyik is legyen, arcpirító. A korszak diktatúrája azért tabu a mai napig, mert életben tartják néhányan a kommunista propaganda nézőpontját, ami szerint mindenki fasiszta, aki nem baloldali, amivel boldogan rásütik a „fasiszta” bélyeget azokra, akik akármilyen kérdést tesznek fel a baloldal múltjával vagy jelenével kapcsolatban. Persze hogy nem akar senki ilyen bélyeget, így válik a téma tabuvá, de mégegyszer: ez a jelenség a szocialista kor propagandájának máig életben tartott eszköze. Ezért is fontos a múlt pontos és mély ismerete. Nincs mit nosztalgiázni azon a koron, súlyos diktatúra volt, valójában nevetséges, hogy 2019-ben ez még mindig kérdés.

Fabricius Gábor (Fotó: Soós Bertalan)

A Filmalap támogatásával fejlesztett filmterved tavaly díjat nyert a Karlovy Vary filmfesztivál szakmai programján, meghívást kapott Szarajevóba, Tallinba és más neves szakmai programra. Ez azért komoly visszaigazolás. Mit jelentett ez neked, személyesen, mégis ez lenne az első játékfilmed?

Egy film akkor készüljön el, ha sok embert érintő kérdésekről beszél, mert drága művészeti ág. Külföldön egyértelműen látják, hogy mit és miért akar ez a film és ezt a teljes régióban világosan támogatják, hiszen szerintük nem csak tíz millió ember, hanem egy egész régió traumafeldolgozását segíti. Kiemelték még a kreatív, filmnyelvi minőségét a tervnek, amikor a világ legfontosabb filmfesztiváljai között számon tartott „A” kategóriás Karlovy-Varyban kapott „Best Feature in Development, Best Vision” díjat, aminek természetesen nagyon örültem. Itthon viszont közel sem volt mindenki ennyire lelkes. Jött a szomorú felismerés, hogy harminc évvel a rendszerváltás után a Kádár diktatúra valódi, realista arca számukra még mindig tabu. Ezt az igazságtalanságot súlyos teherként cipelem egy éve, de mivel nekem a közösség szempontjából fontos hogy ez a film elkészüljön, ez valahol nemes teher. Megértettem, hogy mennyire fontos ez a történet a politikai pszichiátriáról, mint szimbólumról és azokról, akik az igazság hangjait így vagy úgy el akarják fojtani.

Mielőtt beszélgettünk, elküldted a treatmentet, azaz a film részletesebb vázlatát. Erős, vagány és őszinte anyag. Nem azt az édes-nyomorult, de összességében az azért vidám, kedélyes kádári gulyáskommunizmust látjuk, ami a filmkultúránkban eddig zömmel megjelent. Annál karcosabb, erősebb, de kétségtelenül hiteles. A főszereplője egy énekes, aki lázad, és végül elnémítják. Kiről mintáztad őt és az együttest?

Elnémítják, de megtanít másokat valami fontosra. Egy korszak egyrészről típustörténetek és történések összessége, másrészről a fikciós műfaj fantasztikus kreatív játszótér. A CPG, a korai Beatrice, Hobo, a VHK, a Bizottság, a Spions bizonyos értelemben ugyanazzal az antihőssel küzdött: az egyiknek börtön, a másiknak kollaborálás, egy infernális apa-fiú kapcsolat, önkéntes belső emigráció, megbélyegzés, de akár valódi száműzetés jutott: ez ugyanannak a szörnynek más-más feje. Úgy építettem meg a központi hőst, hogy rajta keresztül kitapinthassuk az antihőst, magát a diktatúra terrorját és a hős történetén keresztül szembesüljünk azokkal a dilemmákkal, ami elé a kor állított mindenkit. Ezen túl pedig hagytam, hogy az írás folyamatában átéljem a terror kérdéseit és megszülethessen saját hősöm, Frank, aki felveszi a kesztyűt a láthatatlannal, mert sokkal többet észlel a létezésből mint a körülötte levők, hiszen egy érzékeny személyiség, akinek fáj a dermedt, hazug csend.

Beszéljünk még a politikai pszichiátriáról, ez egy teljesen elhallgatott téma. Még ma is kevesen tudnak az injekciózásról, az elektrosokkról, a kényszergyógykezelésekről. Én egy évig kutattam ezt a témát a Nemzeti Emlékezet Bizottságának megbízásából, így nagyjából ismerem ezt a rejtett világot, de ha tíz éve kérdeznek, még a létezéséről sem tudtam volna. Beszéltél áldozatokkal, zenészekkel, akikkel megesett?

Igen, sőt komolyabb minőségű dokumentum-anyagot is forgattam velük. A szentendrei művészek közül például egyiküket egy este úgy vitték el a hetvenes években, hogy fél évig senki nem tudta hol van, őt pedig a pszichiátrián „kezelték”. De a kor egyértelmű válasza volt a másképpen gondolkodókra az, hogy nem normálisak.

A nyolcvanas évek elején éppen ez ellen akart állást foglalni a Budapestre tervezett Pszichiátriai Világkongresszus, amit végül Bécsben voltak kénytelenek megtartani, mert a diktatúra megtiltotta. Micsoda infernális ötlet az, hogy a másképpen gondolkodót kemikáliával vagy elektromos árammal hallgattasd el, ráadásul intézményesített keretek között? Ez súlyos bűncselekmény, amiről alig van szó, mind a mai napig, valójában nem tudom miért. Ez a korszak emblémája, mert ez volt az a végpont, ameddig el mert menni. Egy korszak történelmi szimbóluma nem az, ami a többséggel történik, hanem az, ami a kiszolgáltatottakkal, úgyhogy senki ne jöjjön azzal, hogy lehetett utazni és háromhatvan volt a kenyér. Mondhatnám azt, hogy ’Je Suis Abnormal’, hiszen szimbolikusan mindannyiunkkal történt meg mindez, akik nem voltunk a diktatúra kedvezményezettjei.

A filmtervből nyilvánvaló, hogy a fiatalokat is meg akarod szólítani. A sötétség, a szürkeség és az elnyomás nyomasztó érzete mellett azért ez mégiscsak egy vagány, lázadó film lenne. A mai huszonévesek nem sokat tudnak a Kádár-korról, meg lehet nekik egyáltalán mutatni, hogy milyen volt a diktatúra?

A színes, szabad világot a diktatúra a föld alá küldte és mivel a film nagy része ott játszódik, ez egy sokszor a bezártságában is színes, szabad történet, ami az eddigi filmtörténeti előképektől merőben eltérő korábrázolás, olyan, amivel véleményem szerint tartozik a magyar film mindenki irányába, legfőképpen a fiatalok felé, akik eddig csak hazugságokat nézhettek a korról.

Ez itt, nálunk, ebben az országban, nemrég történt, hiszen már Madonna szólt a rádióból.

Korábbi cikkeink a politikai pszichiátria tágabb témájáról. Pákh Tiborról, akit még a nyolcvanas években is Lipóton kínoztak. Popper Péterről, aki pszichológusként állambiztonsági tiszteket képzett ki. Popper Péterről és a galerik elleni "harcáról". Janikovszky Béláról, az ÁVH alezredes orvosáról, aki első feleségétől előbb a gyereküket raboltatta el, majd ÁVH-s bűntársa, a pszichiáter-alezredes Bálint István segítségével elmegyógyintézetbe záratta az asszonyt, mialatt már együtt élt Janikovszky Évával. A KGB által kiképzett Bollók pszichiáter-őrnagyről, aki bevezette a hazugságvizsgálat használatát az állambiztonságnál, hogy ezzel is könnyebb legyen bezsarolni az ügynököket.

Ajánljuk még

Boros Lajos, az "erkölcsi nulla", a "tégla" – Így lett a KISZ dalnokából a Hanglemezgyár cenzora

A Hálózat 2020 június 14.
Boros Lajos, a ma is népszerű "Lali király" a Danubius Rádiónál, Bochkor Gábor társaként lett igazán ismert. A hetvenes években még politikai csasztuskákat énekelt, olyan gyengén, hogy azt még az akkori sajtó is kritizálta. A KISZ egyik kedvence eredetileg mérnök volt, de olyan jól helyezkedett, hogy 1973-ban már ő is kimehetett a berlini VIT-fesztiválra. Egy másik rendszerkedvenc duó szerint Boros feljegyzéseket írt róluk, ők ezért nem mehettek a következő VIT-re, Kubába, holott Fidel Castro öccse is rajongott értük. Ők egyszerűen "téglának" nevezték Borost. Tény, hogy Boros jól helyezkedett, mert a Hanglemezgyárnál folytatta, ahol Bors Jenő és Erdős Péter befolyásos munkatársa lett. Galla Miklós szerint Boros "erkölcsi nulla" volt, és szándékosan gyereklemezként adta ki az albumukat. A ma már kevéssé ismert, de akkor nagyon népszerű Névtelen Nulla szerint nekik is Boros tartott be, legnagyobb sikereik idején nem adta ki a lemezüket, és később is C kategóriásak lettek. Boros Lajos ismeretlen története.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.