Borvendég Zsuzsanna sorozata: A magyar emigráció „sajtócézára” is összeállt Kádárékkal, némi anyagi haszon reményében
Hetek óta arról olvashatnak ebben a sorozatban, hogy mikor és miképpen jelent meg a kádári Magyarországon az első „filantróp” nagytőkés, aki „önzetlen áldozathozatalával” nem akart semmi mást, csak segíteni az itt élő embereken. Ja, hogy eközben dicshimnuszokat zengett a százak kivégzéséért és tízezrek bebörtönzéséért felelős Kádár Jánosról? Hogy esze ágában sem volt a terrorisztikus rezsimek hatalmát megbolygatni, sőt, inkább megerősíteni szándékozott őket abban a reményben, hogy ez kellőképpen profitálni fog számára?
Mindez csak apró szépséghiba és teljességgel elfogadható, hiszen minden szentnek maga felé hajlik a keze? Ez az az érvelés, amely arra törekszik, hogy miden maradék erkölcsi mérték nivellálódjon és relatívvá váljon. Ezt nem engedhetjük!
Társutasok
Cyrus Eaton és a hozzá hasonlók előtt egyetlen értelmezhető cél lebegett és lebeg minden időben: a profit maximalizálása. Ez hozta őt el hazánkba is a hatvanas évek elején, hiszen tarthatatlan volt, hogy ez a kis nemzet, amelyet nagyítóval is alig találni meg a térképeken, hősies szabadságvágyával belerondítson a „nagyok játékába”. Meg kellett tehát győzni a világ szerencsésebb felén élőket, hogy Kádár János egy igazi hazafi, aki mindent kockára tesz népéért, még a szovjet megszállókkal is dacol, ha a „lakosság” érdeke úgy kívánja. (Lakosság. Ezek voltunk mi. Nem nép, és végképp nem nemzet vagy magyarság. Csak lakosság.) A „megvásárolt újságírók” is kellettek a projekt kivitelezéséhez. Eatonnak volt egy saját sajtóhálózata, újságjain keresztül népszerűsíthette a két világrend közötti kapcsolatok kiépítésének terveit, de a magyar emigrációhoz közvetlenebb utat kellett találni. Így került képbe Gombos Zoltán, egy magyar származású amerikai laptulajdonos.
Gombos Zoltán és Eaton ismeretségének kezdeteiről keveset tudunk, de annyi bizonyos, hogy már a milliárdos 1959-es magyarországi jelentkezésekor kapcsolatban álltak egymással. Gombos Zoltán erdélyi származású újságíró 1925-ben emigrált az Egyesült Államokba. 1939-ben vásárolta meg a clevelandi Szabadság című napilapot, majd több magyar nyelvű újság tulajdonosa lett, többek között a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszaváé. Politikailag a Demokrata Párthoz állt közel, és médiabirodalmának köszönhetően a '70-es évekre az amerikai politikai életben is számottevő figurává vált: 1980-ban Carter elnök meghívására helyet kapott a Madridban megrendezett európai biztonsági és együttműködési konferenciára kiutazó amerikai küldöttségben.
Az általa kiadott lapok az amerikai magyar emigráció döntő többségéhez eljutottak, így meghatározó szerepet játszottak a Magyarországról kialakult közvélemény formálásában. 1956 után még a baloldali érzelmű személyek is erős kritikával viszonyultak Kádárhoz és kormányához, így a Gombos által kiadott lapok hangvétele sem lehetett túlságosan baráti, ha nem akarták elveszíteni olvasóikat.
1961-ben az Egyesült Államokba látogató magyar delegáció (tagjairól az előző részben olvashattak) találkozott Gombossal is, aki felajánlotta szolgálatait, miközben mentegetőzött: a jelenlegi viszonyok között nem lehetne a piacon megmaradnia, ha a magyarországi rendszerrel szemben megengedőbb hangot ütne meg. Ennek ellenére ígéretet tett arra, hogy fokozatosan új irányba állítja újságjait. A viszonzást üzleti alapon remélte, például az IKKA-képviselet átvételét akarta elérni.
Csomagküldő szolgálat a hiánygazdaságban
Az IKKÁ-t (IBUSZ Külföldi Kereskedelmi Akció) a második világháború után a kommunista vezetés honosította meg Magyarországon azzal a céllal, hogy valutabevételi forráshoz jussanak. Miután a vasfüggöny lezárult, nyugati iparcikkekhez, bizonyos közszükségleti termékekhez, divatos ruházathoz, luxusnak számító élelmiszerekhez (például kakaó, kávé) lehetetlen volt hozzájutni a hazai boltokban. Az emigrációba szakadt magyarság többségének maradtak itthon közeli rokonaik, akiket segíteni szerettek volna, ezt kihasználva alakították ki ezt a speciális csomagküldő szolgáltatást. Külföldön az IKKA-képviseleteken befizetett valutáért eleinte előre összeállított csomagokat küldhettek haza, később már árlistából válogathatták össze azokat a portékákat, amelyekkel meg akarták lepni szeretteiket. Az ötvenes-hatvanas években tovább egyszerűsödött a rendszer, és megjelentek az IKKA-utalványok, amelyeket speciális boltokban lehetett idehaza beváltani; akár nyugati gépkocsit vagy öröklakást is lehetett az utalványokért cserébe vásárolni. A rendszer üzemeltetője eleinte a Magyar Külforgalmi Rt. volt, amely kommunista pártvállalatként jött létre, vagyis a csomagküldő intézmény kifejezetten a kommunista hatalomátvétel finanszírozását szolgálta, majd az egypártrendszer létrejöttével, az államosítások befejeztével a szolgáltatást átvette az IBUSZ. 1968 után az Országos Takarékpénztár lett az üzemeltető. A világ összes földrészén, számos országban több száz képviselő működött; az árucikkek beszerzését és az IKKA-boltok ellátását a Monimpex végezte.
Eaton már első magyarországi látogatása alkalmával felvetette, hogy érdemes lenne a hazai vezetésnek kapcsolatba lépnie Gombos Zoltánnal, az amerikai laptulajdonossal, aki újságjain keresztül sok ezer emigráns magyarhoz elér, így befolyásolni tudja az óhazához és a kommunista vezetéshez fűződő viszonyulásukat. Gombos is hajlandó volt a kádári kormányzattal együttműködni, cserébe anyagi hasznot remélt: át akarta venni az amerikai térség IKKA-képviseletét. A dokumentumokban éveken keresztül visszatérő vitatéma maradt a kérdés; úgy tűnik, hogy ez volt a kooperációs tervezet Achilles-sarka. A Monimpex nem akarta átadni az áruforgalmazás jogát egy létrehozandó új vegyesvállalatnak, Eaton és Gombos részéről viszont ez az üzletág lett volna a garancia az együttműködés nyereségességére.
A köpönyegforgató
Gombosban eleinte nem bíztak meg a magyarországi döntéshozók, és az IKKA komoly üzleti hasznot jelentett, így ennek átengedése korántsem volt tét nélküli. Végül nem is került rá sor, Gombos soha nem érte el ezt a célját. Az is igaz, hogy politikai irányváltása is lassabban következett be, mint az MSZMP vezetői várták volna tőle. Egy 1964-es jelentésben arról számol be a hírszerzés, hogy a Gombos tulajdonában álló 16 lap rendszeresen kritikai éllel ír a szovjet blokkról és a szocializmusról, bár a hangvétel észrevehetően enyhült. Gombos továbbra is bizonygatta, hogy átállítja a lapjait a Kádár-rendszer lojális megítélésére, de ezt csak fokozatosan lehet megtenni, ugyanis a hirtelen irányváltás ellenállást fog szülni az amerikai magyarok körében. Gombos zsarolási potenciálnak érzékelte helyzetét a magyarországi döntéshozókkal fenntartott kapcsolatban, és hangoztatta, hogy újságjainak megemelt példányszámával az emigráns magyar sajtó hozzávetőlegesen 95%-át a kezében tartja. „Hivatkozott arra, hogy ennek keretében sikerrel olvasztotta be a legszélsőségesebb lapok viszonylag nagy számát” – idézték őt az állambiztonsági jelentésben. Megerősítette, hogy a kezében lévő sajtóbirodalom hasznára válhatna a kádári hatalomnak, „burkoltabb utalásokkal azonban itt is érzékeltette, hogy a változások realizálását lényegesen befolyásolhatja, hogy őt bevonjuk-e és milyen haszonnal esetleges üzleteinkbe”.
Gombos lapjainak hangneme az elkövetkező egy-két évben jelentősen enyhült Kádár Jánossal és politikájával kapcsolatban. 1966-ban már azt lehet olvasni a hírszerzés összefoglalójában, hogy a jobboldali emigráció tagjai „általános támadást indítottak Gombos Zoltán és Cyrus Eaton ellen, amiért üzleti kapcsolatban vannak az IKKÁ-val”. Bár az IKKA-képviselet felett soha nem szerzett befolyást Gombos, a konszolidáció útjára lépett Kádár-rendszert ekkor már nagyon pozitívan jelenítette meg lapjaiban, a „gulyáskommunizmus” hírének terjesztőjévé, valódi társutassá vált, és ezt az amerikai magyarság egy része nem tolerálta. A későbbiekben Gombos Zoltán a Kádár-rendszer és a keleti blokk tökéletesen lojális partnere lett; még az állambiztonság ügynöke által írt szatirikus cikket is cenzúrázta, mert túlzottan kritikusnak ítélte meg a Szovjetunióval szemben.
Ezt az esetet Mező Gábor tárta fel és írta meg. Az említett állambiztonsági ügynök Kutasi Kovács Lajos, az emigráció egyik ismert újságírója volt, aki a kádári titkosrendőrség fizetett hálózati embereként épült be számos emigráns közösségbe és szerkesztőségbe azzal a szándékkal, hogy Kádárék szája íze szerint befolyásolja őket. A Gombossal történt kalandját így foglalta össze Kutasi tartótisztje:
Idáig jutott hát Gombos Zoltán, az amerikai magyar nyelvű lapok egyik legjelentősebb kiadója: még a kádári titkosszolgálat által manipulációs céllal íratott újságcikket is túlságosan kritikusnak ítélte meg a szocialista blokkal szemben.
Vezető kép: Budapest, 1963. szeptember 16. Hivatalos portréfénykép készül Kádár Jánosról, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának első titkáráról, a Minisztertanács elnökéről, a Magyar Távirati Iroda Naphegyen lévő fotóműtermében. MTI Fotó: Pap Jenő (részlet)
