Május 17-én ismét kihallgatja a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. Lászlót a Központi Nyomozó Főügyészség – értesült a PestiSrácok.hu. A 24 éves fiatalembert várhatóan szembesítik azokkal az újabb igazságügyi elmeorvosi szakvéleményekkel, amelyek alapján az ügyészség eldönti, hogy vádat emelnek-e P. László ellen, vagy pedig indítványozzák a kényszergyógykezelését.
P. Lászlót előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A hatóság azt gyanítja, hogy ő volt az, aki 2016. szeptember 24-én házi készítésű, repeszképző anyagokkal kombinált robbanószerkezet robbantott a fővárosi Teréz körúton.A detonációban két rendőr súlyosan megsérült.
Folytatódik a robbantó kihallgatása
A fiatalember első kihallgatásakor csak annyit közölt az ügyészekkel, hogy a cselekményt nem ő követte el, ám idővel részleges beismerő vallomást tett az ügyészségen. Elismerte, hogy ő robbantott Budapest belvárosában, de nem azzal a céllal, hogy bárkit is megöljön. Arról is tájékoztatta az ügyészséget, hogy a bombát ő maga készítette, és a merénylet helyszínét is ő választotta ki. A fiatalember az ügyészeknek azt állította, nem volt bűntársa, a rendőrséggel soha nem volt konfliktusa, a megsérült egyenruhásokat pedig nem ismerte. Információink szerint a Központi Nyomozó Főügyészség május 17-én újból ki fogja hallgatni a fiatalembert, amikor várhatóan őt és ügyvédjét szembesítik majd az újabb orvosszakértői véleményekkel is. A fiatal férfi a nyomozás korábbi szakaszában már átesett egy igazságügyi elmeorvosi vizsgálaton, amelynek eredményéről csak annyi tudható, hogy büntethetőséget kizáró okot nem állapítottak meg.
Hamarosan vádat emelhetnek
Az új vizsgálatra azért volt szükség, mert P. Lászlót március 31-én a bv indítványára átszállították az Ideg- és Elmemegfigyelő Intézetbe (IEMI), miután tombolni kezdett a cellájában, és megrongálta az őt figyelő biztonsági kamerát, valamint betörte az ablakot. P. Lászlót múlt hét pénteken szállították vissza a börtönbe. A Magyar Idők korábbi értesülései szerint a Központi Nyomozó Főügyészség már csak az elmemegfigyelés eredményére vár, miután P. László beismerő vallomását több tárgyi bizonyíték és tanúvallomás is igazolja. Az igazságügyi szakértői vélemény fogja eldönteni, hogy vádat emelnek-e P. László ellen, vagy pedig kényszergyógykezelését indítványozzák. A lap emlékeztetett, hogy az ügyészség indítványára akkor szüntetik meg a terhelt ellen a büntetőeljárást és egyben rendelik el a kényszergyógykezelését, ha a szakértői vélemények kimondják, kóros elmeállapota miatt P. László nem büntethető.
Vezető kép: KNYF
Facebook
Twitter
YouTube
RSS