Pesti Srácok

Hamis húszezreseket gyártottak, de lefülelték őket

Hamis húszezreseket gyártottak, de lefülelték őket

Elfogtak három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hamis 20 ezer forintos és 100 eurós bankjegyeket hoztak forgalomba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon. A hamis pénzzel főként budapesti üzletekben, kisebb értékű termékeket vásároltak.

A nyomozást még tavaly májusban indították, miután több helyszínről hamis 20 ezer forintos bankjegyekről érkeztek bejelentések.

A gyanú szerint egy 29 éves férfi tavaly áprilistól hamis 20 ezer forintos bankjegyeket készített abból a célból, hogy azokat forgalomba hozza. A beváltásban egy 30 éves férfi is segítette a hamisítót, aki a hamis pénzzel főként budapesti üzletekben, kisebb értékben például dohányterméket, pékárut vásárolt. Az ebből származó bevételeket elosztották; összesen 237 hamis bankó került így a pénzpiacra - tették hozzá.

Eurót is hamisítottak

PestiSracok facebook image

A hamisító a rendőrségi közlemény szerint nem állt meg a magyar pénz hamisításánál, legalább negyven 100 euróst is gyártott, amelyet egy másik ismerősének adott át továbbértékesítésre.

A nyomozók január 11-én három budapesti helyszínen tartottak kutatást, a bizonyítékokat lefoglalták, és mindhárom gyanúsítottat elfogták.

Pénzhamisítás gyanújával hallgatták ki őket, a hamisítót és első társát őrizetbe vették, a bíróság döntése alapján mindketten bűnügyi felügyeletbe kerültek, míg harmadik társuk szabadlábon védekezhet.

Jelezték azt is, hogy az eljárás során a nyomozók a bűncselekményben részt vevő további személyeket is felkutatják.

Forrás: MTI, fotó: balaton.hu

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.