A Fenyő-gyilkosság ügyében elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki Drobilich Gábort, Portik Tamás korábbi mentorát és energolos cégtársát a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint Drobilich tanúkén tett állításait azok a – hatóság birtokában lévő – hangfelvételek cáfolták, amiket Portik rögzített kettejük beszélgetéséről a 2000-es évek közepén. A felvételek leiratából korábban portálunk is közölt részleteket, ami egyébként igazi alvilági csemege, hiszen a két egykori barát többek között beszélt az akkor még bujkáló szlovák bérgyilkosról, Jozef Roháčról, két, maffiával összejátszó korrupt nyomozóról, egy rendőrségről kihozott titkos vallomásról és a Fenyő-gyilkosságról is.
A Fenyő-ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki Portik Tamás korábbi mentorát, Drobilich Gábort a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A férfiról tudni kell, hogy Portikkal és több társával – köztük egy aktív állományú nemzetbiztonsági tiszttel – együtt alapította meg az olajszőkítési botrányban kulcsszerepet játszó Energol Rt-t 1994. november 30-án. A cég milliárdokat kaszált, így Portikék a magyar szervezett bűnözés meghatározó szereplőivé nőtték ki magukat az 1990-es években, miközben az Energol alvilági ellenségeit sorra meggyilkolták. Ezekkel a leszámolásokkal Portik Tamást hozták összefüggésbe a hatóságok, ám a kecskeméti maffiaper volt fővádlottja, Radnai László azt vallotta, Portik Tamás több kivégzésről nem egyedül, hanem Drobilich Gáborral és egy másik cégtársukkal együtt döntött. Igaz, Drobilich ezt mindig tagadta, és a rendőrség sem gyanúsította meg őt eddig a maffiagyilkosságokkal.
Portik hangfelvételei miatt kerülhetett bajba Drobilich
Drobilochot Gyárfás Tamás és Portik Tamás meggyanúsítása, valamint az olajmaffiózó által titokban rögzített többszáz órányi hangfelvétel tavaly decemberi lefoglalása után hallgatta ki tanúként a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Többek között ezek a felvételek adják az alapját a Fenyő-ügy két feltételezett felbujtója elleni vádnak, de emellett a hanganyagok választ adhatnak az 1990-es és 2000-es évek szervezett bűnözésének meghatározó mozzanataira is, hiszen Portik a 90-es évek közepétől rögzítette beszélgetéseit a budapesti alvilág több prominensével, valamint ismert közéleti szereplőkkel is. Drobilichot leginkább arról kérdezték a rendőrök, hogy beszélt-e Portik Tamással a Fenyő-gyilkosságról, vagy az emberölésért elítélt Jozef Rohácról az elmúlt években. A férfi információink szerint a rendőröknek azt mondta, ezeket a témákat Portikkal nem érintették, csakhogy kihallgatásán szembesítették azokkal a hangfelvétel-leiratokkal, amelyek ennek az ellenkezőjét igazolták. Úgy tudjuk, ez a gyanúsítás alapja Drobilich Gáborral szemben, aki szabadlábon védekezik. Kerestük az ügyészséget is, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője, Rab Ferenc megkeresésünkre annyit közölt, hogy van folyamatban egy olyan ügy a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, amelyben a megalapozott gyanú tárgya hamis tanúzás bűntette.
Alvilági csemege
Az említett leiratból korábban a PestiSrácok.hu is közölt részleteket, amely igazi alvilági csemege, hiszen a két egykori barát beszélt többek között a szlovák bérgyilkosról, Jozef Roháčról, két, maffiával összejátszó nyomozóról, egy rendőrségről kihozott titkos vallomásról és a Fenyő-gyilkosságról is. A szöveget áttanulmányozva arra lehet következtetni, hogy a két férfi valamikor 2005-ben beszélhetett. Portik azért kereshette fel rémülten Drobilich Gábort, mert megtudta, hogy a beszélgetés során „Foxi Maxinak”, „Fogorvosnak” becézett, az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt jogerősen elítélt, abban az időben még bujkáló Jozef Roháčot majdnem elfogták „valami majorban”.
Valami tanyán bujkált. Azt keresik égre-földre, mert ugye annak az embere, annak az embere állítólag, még egyszer mondom, állítólag csúzlizta le az embert. …Azt mondják, azt hiszik, hogy mi készítettük be. Hát csak mi tudunk róla. Nem dzsanázod? Mindenki tud róla.
– mesélte riadtan Portik, mire Drobilich úgy felelt, hogy már nem tartja a szlovák bérgyilkossal a kapcsolatot, utoljára három évvel ezelőtt látta, amikor Roháč testvére segítségével személyesen találkoztak Prágában:
Prágába találkoztam vele, idejött. Mit tudom én, két hét múlva felhívott (Roháč testvére – PS), vele mentem el a találkozóra, ő ő, mondta, hogy ő Prágában van, ő is ott lesz, álljak meg a Vencel téren, nem tudom melyik hotel előtt megálltam motorral, a testvérével kisétáltunk egy parkba és ott volt a barátunk is. Mit tudom én, ott voltam vele hat órán keresztül, a testvére elment és sétáltunk, csavarogtunk, satöbbi, satöbbi. És mondta, hogy majd jelentkezik, és soha többet nem jelentkezett, és adtam neki 10 ezret (eurót), de lehet, hogy 15-öt.
Két korrupt rendőr is szóba került
A beszélgetés ideje alatt kitértek két rendőrre is: mindketten az életvédelemnél dolgoztak és segítették az olajosokat. Egyiküket „Forradásosnak” nevezték; Drobilich tőle hallotta, hogy Portikot meg akarják fogni azzal a zsarolási üggyel, amit az Energol-vezér már Gyárfás Tamásnak is megemlített. A másik „életes” rendőr pedig Drobilich szerint kihozta nekik a rendőrségről az energolosok volt katonájának, Zsóvár Imrének a több száz oldalas vallomását. Zsóvár, vagy, ahogy ők nevezték, Sír Kán, azután vallott egykori főnökei ellen, hogy valaki Szlovákiában az életére tört. A gyilkossági kísérletet túlélő férfi Portikéknak tulajdonította a támadást, ezért hosszan beszélt a szlovák és magyar hatóságoknak a leszámolásokról, köztük a Fenyő-gyilkosságról is, amit Portik szintén megemlített Drobilich Gábornak, mert aggódott, hogy „rájuk tolják” ezt az ügyet a nyomozók:
Portik: Jó. Mit csinálnak, ha-, mit csinálunk, ha ránk szorítják a végét(?) a Fenyő-ügyet. Akkor mit csinálunk Gabi? Azon kívül, hogy nagyon okos vagy, meg ér-, meg minden-, de mégis-, ha mégis ránk szorítják. Akkor mit csinálunk?
Drobilich: Hát magyarul, letartóztatnak. Engem.
Portik: Igen.
Drobilich: – téged nem találnak –
Portik: Hát én-, attól függ-
Drobilich: Hogy én mit csinálok?
Erre Drobilich, mintha csak megnyugtatná az őt kikérdező Portikot, hogy nem fog beszélni: „Hát én honnan, a faszom tudja miért ölték meg?! Nem is érdekel! …Énnekem soha nem mondtad, hogy ki volt!”
Majd később hasonló párbeszéd zajlik le:
Portik: Jó. Van olyan elképzelés, van egy olyan teória, azt mondták nekem, a (pillanatnyi szünet) fotóztál a rendőröknek, és te mondtad, hogy lejövök, és megbeszélem veled, tehát nem hív- (nem érthető a gondolat befejezése, mert Drobilich közbeszól)
Drobilich: De nekem nincs rendőröm, ezen túlléphetünk. Tehát ilyen teória nincs, nekem nincs rendőröm,-
Portik: Jó. Jó. Jó.
Portik azért volt ennyire izgatott, mert szerinte a hatóság azt valószínűsítette, hogy ők ketten tudják, ki lőtt, sőt, ők adhattak erre utasítást (Drobilich a Fenyő-gyilkosság idején börtönben volt, és őt ezzel a bűncselekménnyel nem is gyanúsították meg a nyomozók).
A politikai robbantások
Megírtuk azt is, hogy a bizalmas társalgás során kitárgyalták a húsz évvel ezelőtt történt politikai robbantás-sorozatot is. Ebben az ügyben azóta nem lát tisztán sem a közvélemény, sem a bűnüldöző hatóságok: az 1998-as országgyűlési választások előtt és után ismeretlen személyek, hivatalosan ismeretlen okból különböző robbantásos merényleteket hajtottak végre Magyarországon: bomba robbant Torgyán József és Szájer József lakásánál, illetve a Fidesz Lendvay utcai székházánál is.
Drobilich azonban mondott valami nagyon izgalmasat a politikai színezetű merényletekkel kapcsolatban:
Drobilich: … a D. elmesélte nekem kint az egész történetünket, ami fel sem merült, hogy a D. Pista tudja. De ezt már mondtam neked, tehát nem először hallod. Ugye? Ezt, azt, amazt, mindent, kérlek szépen. És mondtam neki, hogy te hogy-, honnan szeded ezeket a hülyeségeket? Azt mondja, Gabi, hát hogyhogy honnan? Hát, amikor bent voltál (a börtönben – PS), azt mondja, a izével megbeszéltem, megvá- a rendszer, mi szerveztük közösen a-
Portik: (közbevág, nem érthető)
Drobilich: székház (?) és ilyeneket mondott. Hát mondom, te hülye vagy, mondom, hát én nem- én nem tudok, mondom, én most hallom ezt tőled először, mondom.
Portik: Ő szervezte a székház robbantást(?) ?
Drobilich: Becsület szavamra. Igen.
Portik: Ne hülyéskedjél!
Drobilich: Én mondom. Mondom én a, – mondom a Kicsivel (Portik beceneve – PS) soha az életben nem volt ilyen dolgunk, mondom.
Portik megemlített egy volt kisgazda képviselőt, majd azt mondta, hogy „Torgyánon (Torgyán József, a Kisgazdapárt volt elnöke – PS) keresztül ment a dolog”. Erre Drobilich rávágta, hogy ez hülyeség, „nem ismeri a D. a Torgyánt”, de azt nem fejtette ki, hogy szerinte akkor ki kérte fel D. Istvánt, hogy szervezze meg a robbantásokat, amennyiben Drobilich Gábor persze igazat beszélt. Portik feltehetően a „Torgyán-vonallal” házalt volna – Gyárfáson keresztül – Gyurcsánynál is, ám az úszószövetség volt elnöke azt állítja: nem közvetítette Portik kérését, és nem is mutatta őt be a volt miniszterelnöknek.
D. Istvánról tudni kell, hogy ő szintén Portik és Drobilich cégtársa volt az Energol Rt.-ben (a Horn-kormány idején alapított, milliárdokat kaszáló olajcég több szálon is összeért a szocialistákkal, erről bővebben itt olvashatnak). A férfi az olajszőkítéshez kapcsolódó Energol-perben is vádlott volt, ám végül felmentette a bíróság. Ide tartozó érdekesség, hogy a Magyar Nemzet évekkel ezelőtt megírta: az energolos nyomozás során végrehajtott egyik házkutatás alkalmával Gyurcsány Ferenchez köthető offshore iratokat találtak a rendőrök. A lap hangsúlyozta: ezek az offshore iratok a korábban a volt miniszterelnökhöz kapcsolódó Fortus tulajdonosaként felbukkanó Dryden Enterprises Limited nevű ciprusi offshore cég alapító okiratai voltak, ami az olajmaffiát irányító Energol Rt. egy másik vezetőjének, D. Istvánnak a feleségénél, D. Irénnél tartott – 1997. augusztusi – házkutatásnál került elő. Talány, hogy a Gyurcsány-féle érzékeny cégirat miképpen kerülhetett az energolosokhoz. D. Istvánt már sem erről, sem pedig a politikai robbantásokról nem lehet megkérdezni, mert úgy tudjuk, a közelmúltban elhunyt.
Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS