Pesti Srácok

Handó Tünde: A bírósági eljárások digitalizálása a dolgozók és az ügyfelek érdekeit is szolgálja (Fotógalériával!)

Handó Tünde: A bírósági eljárások digitalizálása a dolgozók és az ügyfelek érdekeit is szolgálja (Fotógalériával!)

A XXI. században a bíróság csak akkor tudja megállni a helyét, ha használja a technológiai újításokat – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn, Budapesten. Handó Tünde az OBH Digitális nyílt nap című rendezvénysorozatának záró programján, a Budapest Környéki Törvényszéken (BKT) azt mondta: ha a bíróságok nem alkalmaznák ezeket a technológiai újításokat, akkor az ügyfelek más, gyorsabb, hatékonyabb, olcsóbb elintézési módokat választanának. Felhívta a figyelmet arra, hogy az informatikai eszközök, lehetőségek használatára úgy kell felkészülnie a bíróságoknak, hogy egyszerre tudják megszerezni és megtartani az ügyfelek bizalmát, ugyanakkor ne nehezítsék, hanem könnyítsék a bírák munkáját.

Handó Tünde szerint az új technológia bevezetése mindig komoly nehézséget jelent, de ezen felül kell emelkedni. Az OBH elnöke elmondta: a rendezvénysorozat záró programján bemutatják a bíráknak, mit jelent a Digitális Bíróság projekt, és annak keretében milyen alkalmazásokat fejlesztenek ki. Maka Mária kollégiumvezető, a Digitális Bíróság projekt szakmai vezetője előadásában kitért arra, hogy a projekt átfogó célja a bürokráciacsökkentés. A megvalósuló fejlesztések eredményeként az ügyfelek gyorsabban és kisebb költséggel intézhetik ügyeiket, a bíróságokon pedig csökkennek az adminisztratív terhek, így hatékonyabb munkavégzés biztosítható – jegyezte meg. A Digitális nyílt nap elnevezésű roadshow az ország valamennyi törvényszékén bemutatta a bírósági szervezet Digitális Bíróság elnevezésű projektjét és annak várható fejlesztéseit, hétfőn a BKT-n a a bíróságok mellett a rendőrség, vagy a büntetés-végrehajtás területéről érkezett szakemberek bemutatták például az elektronikus kapcsolattartás jövőjét, a tanúk távmeghallgatásának lehetőségeit - utóbbi azért is rendkívüli módon megkönnyítheti a bíróságok munkáját, mert a tanúkat a lakóhelyükhöz közel is meghallgathatják, ez nekik is könnyebb, és a költségei is lényegesen alacsonyabbak. Fokozottan igaz ez azokra az esetekre, amikor a tanú fogvatartott, így biztonságos szállítása akár több napot is igénybe vehet, amelynek komoly költségei vannak az egyéb kockázatok mellett. A lehetőség jelenleg hetvenkét bíróságon áll rendelkezésre, a zárt láncú berendezések száma ebben az esztendőben száztizenkettővel bővül, és több fegyintézetben is elérhető lesz. A bíróságok dolgozói élőben mutatták meg a sajtó munkatársainak, hogy a HD minőségű közvetítések a tanúk személyes megjelenéséhez hasonló eljárást biztosítanak, ugyanakkor a védett személyek vallomástételére is alkalmasak.

Bíróság 1-HPGy
Bíróság 2-HPGy
Bíróság 3-HPGy
Bíróság 4-HPGy
Bíróság 5-HPGy
Bíróság 6-HPGy
Bíróság 8-HPGy
Bíróság 10-HPGy
Bíróság 12-HPGy
Bíróság 13-HPGy
Bíróság 14-HPGy
HAndó Tünde 2-HPGy
HAndó Tünde 3-HPGy
HAndó Tünde 5-HPGy
HAndó Tünde 6-HPGy

A roadshow-n a Nemzeti Nyomozó Iroda Készenléti Rendőrség szakemberei ismertették az újságírókkal azokat a korszerű technikai berendezéseket, amelyek például a bűnügyi helyszínek nyomainak rögzítésénél, vagy az elrejtett holttestek megkeresésénél nyújtanak segítséget a nyomozóknak. A rendőrség háromdimenziós képalkotó berendezési úgy tudnak rekonstruálni egy-egy helyszínt, hogy a későbbi büntetőperek idején is bármikor felhasználható, a talajradarjuk pedig ötven-hatvan méter mélységben képes a felszín alá látni. A szkennerekhez hasonló, magas felbontású és ugyancsak többdimenziós felvételek készítésére képesek a rendőrség drónjai, amelyek már bevett eszközei a bűnügyi helyszínek felmérésének. A nyílt napon bemutatták azt a beszédfelismerő szoftvert is, amely kezelője hangját felismerve azonnal írott szöveget állít elő a számítógépen, jelentősen lerövidítve ezzel az eljárások hosszát, hiszen a tárgyalásokon elhangzottak automatikusan, és azonnal hiteles, hivatalos jegyzőkönyvekké válhatnak. A Digitális Bíróság projekt az ügyfelek, mind a bírósági dolgozók számára is újításokat hoz: lehetővé teszi a bírósági iratokhoz, határozatokhoz, valamint a közhiteles nyilvántartáshoz való hatékonyabb hozzáférést. A bírósági periratok elektronikussá tételével a bírák és az ügyfelek online is betekinthetnek majd folyamatban lévő ügyeik irataiba a létrejövő, úgynevezett e-akta segítségével. A fejlesztések érintik a jelenlegi bírósági határozatkereső rendszert, így hamarosan egy korszerű, jól kereshető határozattár lesz elérhető a bíróságok központi honlapján. A projektben kialakítanak egy, a közhiteles nyilvántartásokhoz való kapcsolódást lehetővé tevő informatikai alkalmazást is, ami az ügyfelek bírósághoz való hozzáférésének egyszerűsítésén túl az egységes jogalkalmazást is elősegíti. A projekt a Széchenyi 2020 programban több, mint 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatással valósul meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/PS; Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Engem nem zavar, hogy egy olyan ember tetovált rám, akinek a világnézete különbözik az enyémtől – Portrébeszélgetés Dezse Balázzsal (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 17.
A háziasszonyok kedvenceként tartják számon, aki a cicák nagy rajongója és a főzés szerelmese. Mindemellett pedig kiváló újságíró, aki a magyar MTV-nél és az egykori Viva tévénél kóstolt bele a média világába, később viszont a politika felé fordult. Tette ezt annak ellenére, hogy soha nem akart a médiában dolgozni, de mindig mindenről meg volt és van a véleménye, amit meg akart osztani az emberekkel. Élt Kanadában is, és ott találkozott először a gender studyval, amit egészen másnak hitt, mint ami valójában. Azóta is sokat foglalkozik vlogjaiban és cikkeiben a társadalmi nem kérdésével és a hanyatló Nyugattal. Tetoválásai miatt kapott már megjegyzéseket a nézőktől, de szerinte ma már inkább az a különleges, ha valakire nincs valami varrva. Politikai beállítottsága miatt pedig nem várt irányból kapott egyszer durva kritikát, méghozzá attól a tetoválóművésztől, akinek munkáját a bőrén viseli. Ismerjék meg közelebbről a PestiSrácok.hu munkatársát, a The Right Brothers és a Dezse Vű alkotóját, Dezse Balázst.

Fatima, ahol mi, magyarok otthon érezzük magukat (Videó és galéria)

‎PS Riport 2023 augusztus 3.
Az Ifjúsági Világtalálkozó zsivaját otthagyva egy napra, elhagytuk Lisszabont, és elutaztunk Fatimába, a katolikus egyház második legnagyobb Mária-kegyhelyére. Erre a helyre éves szinten több mint ötmillió zarándok érkezik a világ minden tájáról, nem kevesen Magyarországról, ugyanis a helynek nagyon komoly magyar vonatkozásai is vannak. A kegyhely – ahol Mária 1917-ben megjelent – meglátogatása után felkerestük a Magyar Keresztutat és Kálváriát, és a Szent István-kápolnát amelyet főként az 56'-ban Magyarországról menekülni kényszerült magyarok adományoztak. Mindszenty József szobrához és a látnokok szülőházaihoz is ellátogattunk.