Pesti Srácok

Az amber smith mindig prioritás volt, és az is marad - Ponikló Imrével az új szólólemezéről beszélgettünk

Az amber smith mindig prioritás volt, és az is marad - Ponikló Imrével az új szólólemezéről beszélgettünk

Ponikló Imre az amber smith indie-rock zenekar vezetője hét év után A Föld körül címmel új szólólemezt jelentetett meg. Az intim, főleg zongorára komponált album bemutatója október 14-én lesz az A 38 Hajó kiállítótermében. A Föld körüli utazás előtt bekészítettünk egy interjút is, nehogy eltévedjünk két állomás között.

POÓS ZOLTÁN LÁSZLÓ - 061.hu

A lemezt csak egyetlen koncerten mutatod be. Miért nem szervezel rá turnét, és építed fel a „nem-indie” Ponikló Imrét?
Úgy érzem, ma ez több évig tartó munka lenne, csomó promócióval, állandó jelenléttel, sok-sok koncertezéssel, és az amber smith mellett ez nem fér bele. Szeretem ezeket a dalokat, sajnáltam volna, ha a gépemen pihennek és senki nem hallja őket, de ezen a ponton új lapot indítani, felépíteni egy új produkciót... túl sok.

PestiSracok facebook image

„Szeretném, ha ezzel az anyaggal el tudnám magam távolítani az állandó indie címkétől - vagy legalábbis árnyalni a rólam kialakult képet’’ – nyilatkoztad. Mi volt a baj az indie-vel?
Egyrészt, számomra érthetetlen okból ez egyfajta szitokszó lett itthon, miközben igazából én nem is tudnám meghatározni mi az az indie pontosan. Másrészt, bár megértem, hogy egy előadót valahogy meg kell határozni, belőni, milyen stílust is képvisel, de ha mar az amber smith-re az indie-t aggatták (ami ismétlem, nem is tudom, igazán mi), akkor ez eléggé elüt attól szerintem. A sajtóban sokan lusták... egyszerűbb előhúzni egy címkét, mert előtte már harmincan leírták, de szerettem volna ha látják: tudok mást is.

img_1295

A Föld körül klipjében látható Duplo állatkákkal a gyermeked játszott? Szóval, otthonról hoztad az ötletet, vagy a kliprendező javasolta?
Az ötlet is tőlem jött, és igen, ezek a fiam Duplo/Playmobil játékai...

Az első szólólemezed erősen gitárcentrikus, míg a mostani főleg zongorára hangszerelt, mégis: "logikus" folytatása a Föld körül album a 2009-es albumnak?
Nem, egyáltalán nem. 2009 óta hét év telt el, de annyi minden történt azóta velem is, körülöttem is, hogy nehezen azonosulok a korábbi magammal. Ez bármelyik lemezemre vonatkozik: egy-két év múlva már nem úgy, sőt egyáltalán nem írtam volna meg azokat a dalokat. Mindig más az élet, mindig előre megyek, és az utóbbi években a zongorán komponálás volt az, ami megtalált - a 2014-es Hámori Gabi lemezére írt dalok is így születettek, sőt a tavalyi Modern is az amber smith-től. Az is számít, hogy családos vagyok és nagyon élvezem az apaságot. Előbb akartam apa lenni, mint zenész... A hatások folyamatosan érnek, és most ez jött. De közben, mint mindig, már előrébb járok: az amber smith-szel van öt dalunk, amit novemberben felveszünk, és eléggé eltérnek ezektől a számoktól.

img_1309

Az új szólólemezen szereplő dalok egy része Hámori Gabi-féle album felvétele idején született. Akkor ezek is Gabinak készültek, és később más szövegekkel tetted személyesebbé azokat?
Egy dal van, ami eredetileg Gabi lemezere készült a Sokáig élni, de akkor nem készült hozzá szöveg, nem fejeztük be. Illetve a Sea and sky, ami fura utat járt be: előbb volt a szóló verzió, majd irtunk rá magyar szöveget, és rákerült Gabi lemezére. De én is szerettem volna elénekelni. A többi külön szerzemény.

Érdekes, hogy pont a szólólemezedre nem írtál saját dalszövegeket. Miért blokkoltál le?
Ez nem igazán blokk; egyszerűen elismerem, ha valami nem az erősségem, és ilyenek a magyar szövegek is. Kristóffal (Hajós-Dévényi Kristóf, az Unbending Trees énekese) régóta ismerjük egymást. Péterfy Borinak is ír szövegeket, sokat beszélgettünk, ráérzett a dalokra. Könnyen tudtam velük azonosulni velük, annak ellenére, hogy minden dalba némileg belejavítottam.

Augusztusban a szólóprojekted keretében Japánban, Tokióban léptél fel. Nem jellemző a magyar előadók desztinációiban Tokió….
Már harmadszorra jártam ott, és koncerteztem is. Még 2003-2004-ből ered a dolog: az akkori kiadónk, a berlini Firestation Records terjesztette a lemezeinket Japánban is, sőt több kinti válogatásra is rátettek amber smith dalokat. Akkor gondoltam, hogy szívesen kimennék játszani: a kiadó főnöke, Uwe összekötött kinti emberekkel, ebből lett az első, 2004-es koncertem Tokióban.

Sok előadónak vannak projektjei, de neked nagyon sok. Hogy tudsz rendet tartani a dátumok, a találkozók között? Nem tartasz attól, hogy ez a sokfelé szakadás az amber smith rovására megy?
Az amber smith mindig prioritás volt, valószínűleg amíg létezik, az is marad. El tudom különíteni ezeket a különböző ''fiókokat'' a fejemben: mind zenében, mind időben. De így értettem az első kérdésednél is: többek között ezért is csak egy koncertet játszunk a szólólemezhez kapcsolódóan, hogy aztán novembertől újra az új amber smith dalokon tudjunk dolgozni.

Új lemezen dolgozik az amber smith. Marad a zongorás irány, vagy újra a powerpopos, karcosabb megszólalás felé megy a zenekar?
Amikor jól működik a kémia az amber smith-ben (mint például most is, 2013 vége óta), akkor eléggé spanoljuk egymást, a szó jó értelmében. Szerintem emiatt sincs sok lassú száma az amber smithnek, mindig energikus, pörgős dalokat csinálunk, ezt hozzuk ki egymásból, és ennek én örülök is speciel. Szóval nem lesznek zongorás dalok, most kicsit visszatértünk a gitárokhoz. Megint csak azt tudom mondani, Toof, a basszerosunk nagy fegyver, hihetetlen dallamokat tud kitalálni.

Fotó: sinco.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.