Pesti Srácok

Harci helikopterek legénységét képzik Pápán

Harci helikopterek legénységét képzik Pápán

Helikopterek személyzetének legmagasabb szintű harcászati kiképzése zajlik a pápai MH 47. Bázisrepülőtéren. Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) helikopterprogramjaira épülő, pénteken záruló gyakorlatban hat nemzet katonái vesznek részt, annak során az unió helikopteroktatóit választják és képzik ki – közölte Simon Zsolt ezredes hétfőn újságírókkal a helyszínen.

A Helikopter Harcászati Oktató Kiképzés (HTIC) elnevezésű gyakorlat igazgatója elmondta, hogy a képzés két fázisból áll: a négyhetes földi gyakorlatot Portugáliában tartották, a háromhetes repülőfázisnak 2021 óta Pápa a helyszíne. Komplex légművelet tervezése és végrehajtása a gyakorlat célja, a katonáknak vadászgépekkel és harcászati erőkkel közösen kell a feladatokat végrehajtaniuk.

Simon Zsolt kiemelte, hogy a képzés ideje alatt a résztvevők komoly mentális és fizikai igénybevételnek vannak kitéve, az oktatók pedig folyamatosan figyelik és értékelik őket. A háromhetes repülőfázis során harcászati kötelékmanővereket, vadászgép elleni kitörést, légvédelmi rendszerek elleni védekezést, rádióelektronikai zavarás elleni védelmet, konvojkísérést és gépjármű-feltartóztatást kell végrehajtani. A képzésben hat helikopter személyzete vesz részt, köztük egy magyar egység. Tájékoztatása szerint a magyar résztvevőkön kívül Csehországból, Portugáliából, Szlovákiából, Németországból és Ausztriából érkeztek katonák. Az igazgató elmondta, 2024 és 2026 között legalább további három alkalommal ad otthont Magyarország a HTIC oktatóképzésnek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.