Pesti Srácok

Három nap alatt 900 ember halt meg etnikai villongások során Kongóban

Három nap alatt 900 ember halt meg etnikai villongások során Kongóban

Legalább 890 ember vesztette életét az etnikai alapú erőszak nyomán kialakult összecsapásokban december 16. és 18. között a Kongói Demokratikus Köztársaság nyugati részén - közölte szerdán az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala (OHCHR).

- tudatta közleményében az OHCHR.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) január elején beszámolt arról, hogy mintegy 16 ezren menekültek el a Banunu és Batende etnikai csoportok közötti erőszak elől a Kongói Demokratikus Köztársaságból a szomszédos Kongói Köztársaságba. Az összecsapások december 16-án törtek ki Yumbi városában, azután, hogy a Banunu csoport egy törzsfőnökét eltemették a város területén, ami ellen a Batende csoport tagjai tiltakoztak.

PestiSracok facebook image

A két etnikai csoport közötti viszály általában választási időszakokban szokott kiéleződni, Yumbiban a legutóbbi két választás idején, 2006-ban és 2011-ben is összecsapások voltak a két etnikum tagjai között. Az országban december végén tartottak általános választásokat. Míg a Batende közösség tagjai inkább a leköszönő Joseph Kabila elnök kijelölt utódját, Emmanuel Ramazani Shadaryt támogatták, addig a Banunu tagjai a Martin Fayulu ellenzéki elnökjelölt vezette koalícióval rokonszenveztek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.