Pesti Srácok

Három orosz diplomatát utasítanak ki Szlovákiából

Három orosz diplomatát utasítanak ki Szlovákiából

Hét napon belül be kell fejeznie tevékenységét három, Szlovákiában szolgálatot teljesítő orosz diplomatának, és el kell hagyniuk az országot – jelentette be Eduard Heger szlovák miniszterelnök Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján, csütörtökön.

A sajtótájékoztatón részt vett Ivan Korčok külügyminiszter és Jaroslav Naď védelmi miniszter is. A kormányfő a lépést a "geopolitikai helyzettel" és a "csehországi történésekkel" indokolta.

– szögezte le Eduard Heger közleményében. A miniszterelnök egyúttal ismételten szolidaritását fejezte ki Csehországgal, amelyet teljes támogatásáról biztosított. A közlemény szerint hangsúlyozta: a szlovák kormány prioritása, hogy garantálják az ország és lakosai védelmét. Hozzáfűzte: ehhez hozzátartozik a biztonsági kockázatok kiértékelése is annak érdekében, hogy a Szlovákiában működő diplomáciai missziók a szlovák törvényekkel és a nemzetközi megállapodásokkal összhangban tevékenykedjenek. A közleményben a miniszterelnök megerősítette, hogy Szlovákia érdekelt az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok építésében, oly módon, hogy azok alapja a kölcsönös tisztelet legyen.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jakub Gavlak

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.