orosz diplomaták
Svédország ismét orosz diplomatákat utasított ki
Svédország öt orosz diplomatát utasított ki kedden. A skandináv ország külügyminisztériuma azt közölte, hogy a diplomaták a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezménnyel össze nem egyeztethető tevékenységet végeztek és erről Oroszország stockholmi nagykövetét is értesítették.Ukrajna kiutasított egy újabb orosz diplomatát
Ukrajna nemkívánatos személynek minősítette és kiutasította területéről Oroszország egyik odesszai konzulját – közölte kedden az ukrán külügyminisztérium közleményben.Három orosz diplomatát utasítanak ki Szlovákiából
Hét napon belül be kell fejeznie tevékenységét három, Szlovákiában szolgálatot teljesítő orosz diplomatának, és el kell hagyniuk az országot – jelentette be Eduard Heger szlovák miniszterelnök Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján, csütörtökön.Jan Hamáček elismerte, hogy bejelentett moszkvai útja figyelemelterelés volt
Jan Hamáček cseh kormányfőhelyettes, belügyminiszter és megbízott külügyminiszter beismerte: szerdán bejelentett moszkvai útja csak arra szolgált, hogy elterelje a figyelmet a Prágában dolgozó orosz diplomaták kiutasításának előkészítéséről.Moszkva tiltakozott Prágánál az orosz diplomaták kiutasítása miatt
Oroszország határozott tiltakozását fejezi a cseh kormánynak 18 diplomatájának kiutasítása miatt, és válaszlépéseket helyez kilátásba a provokáció miatt – közölte vasárnap az orosz külügyminisztérium. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Rosszija 1 televíziónak vasárnap nyilatkozva a kiutasítás időzítését azzal indokolta, hogy nyugati részről így próbálták meg a fehérorosz elnök ellen készülő, leleplezett puccskísérletről szóló híreket elfedni. A cseh külpolitikát önállótlannak, a retorziót pedig karikatúraszerűnek minősítette.Atomerőműépítés, lőszerraktár-robbanás, diplomaták kiutasítása – bonyolult a cseh-orosz viszony
Ha bebizonyosodik, hogy Oroszországnak szerepe volt a vrbeticei lőszerraktárban történt robbanásokhoz, az hatást gyakorolhat a Dukovany-i atomerőmű új energiablokkjaira kiírandó meghívásos pályázatban az orosz Roszatom részvételére – jelentette ki Karel Havlíček cseh ipari és kereskedelmi miniszter vasárnap, Prágában. Eközben Csehország szolidaritást vár el szövetségeseitől a tizennyolc orosz diplomata kiutasításával kapcsolatban – mondta Jan Hamáček kormányfőhelyettes, belügyminiszter és megbízott külügyminiszter vasárnap a cseh közszolgálati televíziónak adott interjúban. Tovább eszkalálódik a konfliktus az EU és Oroszország között, miközben egyre több EU-tagország kénytelen oltóanyagot vásárolni az oroszoktól.Orosz diplomatákat utasítottak ki Csehországból
Tizennyolc orosz diplomatát utasítottak ki Csehországból, akik a cseh hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak – közölte Andrej Babiš cseh miniszterelnök szombaton, Prágában. A kiutasított orosz diplomatáknak 48 órájuk van Csehország elhagyására.Ajánljuk még