Pesti Srácok

Moszkva tiltakozott Prágánál az orosz diplomaták kiutasítása miatt

Moszkva tiltakozott Prágánál az orosz diplomaták kiutasítása miatt

Oroszország határozott tiltakozását fejezi a cseh kormánynak 18 diplomatájának kiutasítása miatt, és válaszlépéseket helyez kilátásba a provokáció miatt – közölte vasárnap az orosz külügyminisztérium. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Rosszija 1 televíziónak vasárnap nyilatkozva a kiutasítás időzítését azzal indokolta, hogy nyugati részről így próbálták meg a fehérorosz elnök ellen készülő, leleplezett puccskísérletről szóló híreket elfedni. A cseh külpolitikát önállótlannak, a retorziót pedig karikatúraszerűnek minősítette.

Minszkben és Moszkvában szombaton jelentették be, hogy az orosz fővárosban őrizetbe vett, az amerikai és a lengyel szakszolgálatokkal kapcsolatban álló Aljakszandr Feduta politológus és Jurij Zenkovics ügyvéd elnökgyilkosságot és puccsot készített elő Fehéroroszországban, a színes forradalmak forgatókönyve alapján. A tizennyolc orosz diplomata Csehországból való kiutasítását ugyanezen a napon jelentetették be. A moszkvai diplomáciai tárca vasárnap példátlannak minősítette, hogy Prága nem bizonyított és kitalált ürüggyel ilyen döntést hozott. Emlékeztetett arra, hogy a vrbeticei hadianyagraktárban 2014-ben bekövetkezett két robbanásért a cseh kormány korábban az objektumot birtokló céget tette felelőssé. Moszkva a kiutasítást ellenséges lépésnek és az utóbbi évek oroszellenes cseh akciói folytatásának minősítette. A külügyminisztérium az intézkedésben amerikai nyomot vélt felfedezni, és hangot adott álláspontjának, miszerint a cseh hatóságok a nemrégiben kihirdetett amerikai szankciók nyomán Washington kedvében akartak járni, és intézkedéseikkel még túl is szárnyalták tengerentúli gazdáikat.

A 2014-ben bekövetkezett robbanásokért a cseh hatóságok a helyi sajtó szerint az orosz titkosszolgálatokat tették felelőssé, és körözést adtak ki az orosz katonai felderítés két tisztje, Alekszandr Miskin és Anatolij Csepiga ellen, akiket korábban Petrov és Bosirov néven emlegettek. Őket Nagy-Britanniában mérgezési kísérlettel gyanúsították meg, amelyet 2018-ban Salisburyben Szergej Szkripal átállt orosz katonai hírszerző és a lánya ellen követettek el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martin Divišek

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.