Pesti Srácok

Haszontalan hungarikumnak nevezte MZP a védőnői hálózatot, amelyet fel akart számolni

Haszontalan hungarikumnak nevezte MZP a védőnői hálózatot, amelyet fel akart számolni

A védőnői hálózat fejlesztése helyett a teljes szakma megszüntetésének az ötletével állt elő Márki-Zay Péter a kampányban – írja a baloldali sajtót szemléző Magyar Nemzet. A világon egyedülállónak számító Magyar Védőnői Szolgálat felszámolását helyezte kilátásba Márki-Zay Péter, hangsúlyozva: a hálózat egy haszontalan hungarikum, ezért semmi értelme tovább fejleszteni azt.

A baloldali összefogás bukott miniszterelnök-jelöltje még a kampány során adott hangot sajátos elképzeléseinek, amely tovább szította a feszültséget közte és a szivárványkoalíció tagjai között. Márki-Zay ugyanis nem értett egyet egyébként kész programjuk azon pontjával, amely a védőnői hálózat fejlesztésére vonatkozott. Arató Gergely, aki a történteknél szintén jelen volt, ekképpen idézte fel a történteket:

A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese szerint Márki-Zay kijelentései még Gyurcsány Ferencnél is kiverték a biztosítékot, aki visszautasította a védőnőkre vonatkozó lenéző megfogalmazást, majd faképnél hagyta a miniszterelnök-jelöltet. Hódmezővásárhely polgármestere szerint azonban a DK elnöke csak hisztizett egyet.

PestiSracok facebook image

A védőnők olyan komplex, preventív, családvédelmi és egészségügyi szolgáltatást biztosítanak Magyarországon, amely egyedülálló Európában. A magyar védőnők tevékenysége a várandósságtól kezdve egészen a gyermek nagykorúvá válásáig tart. Munkájuk középpontjában az általuk gondozott családok egészségének védelme, a betegségek kialakulásának megelőzése, valamint az egészségfejlesztés áll. Ennek keretében a védőnők egészségügyi, szociális, mentálhigiénés tanácsot nyújtanak, továbbá szűrővizsgálatokat szerveznek, védőoltásokat készítenek elő, valamint egészségnevelő, és más egészségvédő közösségi programokat biztosítanak a gondozottaknak. Bár az uniós tagállamokban is létezik a magyar védőnői hálózathoz hasonló feladatokat ellátó rendszer, azok nem biztosítanak ilyen átfogó, összehangolt egészségügyi ellátást. A világon egyedülállónak számító, több mint százéves Magyar Védőnői Szolgálatot ezért 2015-ben hungarikummá nyilvánították.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.