
Amire csak titkon mertünk gondolni, azt a lányok valóra váltották. A Pat Cortina által irányított magyar női jégkorong-válogatott nagyszerű világbajnoki teljesítményének köszönhetően bent maradt a legjobbak között és jövőre is a világelitben léphet majd jégre!
A kanadai-olasz Pat Cortina neve fogalom a magyar jégkorongban, hiszen ő volt férfi válogatottunk szövetségi kapitánya 2008-ban, amikor Szapporóban hét évtized után ismét az A-csoportba jutott a csapatunk. Azóta jó néhány év eltelt, de a “szapporói hősök” teljesítményének értéke azóta sem halványult el, miként az őket felkészítő Pat Cortina dicsősége sem.
A szakember újabb nagyszerű eredménye ezúttal a magyar női válogatotthoz kapcsolódik. A dániai világbajnokságra azzal a reménnyel utaztak lányaink, hogy megőrizzék elittagságukat, ám ez korántsem volt egyszerű feladat. Csoportunkban ugyanis a házigazda dánok mellett az éremesélyes csehek, a kitűnő svédek és a soha le nem becsülhető németek voltak a vetélytársaink. Vagyis akár a négy vereség lehetősége is benne volt a vb-szereplésben.
Válogatottunk azonban az első meccsen rögtön megtette a legfontosabb lépést a bennmaradásért, ugyanis a Németország elleni találkozón kétgólos hátrányból fordítva, 4-2-es győzelmet aratott. Ezzel az egyik legnagyobb riválissal szemben került jelentős lépéselőnybe az elittagság megőrzéséért.

Pat Cortina a női válogatott kispadján is rendkívüli eredményeket tud elérni. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A második fordulóban a csehek ellen nem termett sok babér a mieinknek, de ezt előzetesen sem reméltük, hiszen a csehek az A-csoporton belül is a közvetlen élmezőny tagjai. A 1-7-es végeredmény kissé talán túlzó volt, de a csehek győzelmének jogosságához nem férhetett kétség. A házigazda Dánia elleni meccsen – a németek elleni győzelemnek hála – már egy hosszabbításos vereség is bennmaradást ért volna, és válogatottunk ennek szellemében rendkívül harciasan is lépett jégre. Szenzációs játékot mutatott csapatunk, amely negyvenöt alkalommal vette célba a dánok kapuját. Hiába azonban a rendkívüli fölény, és a sok emberelőny, a meccs egyetlen gólját a hazai csapat lőtte, így továbbra is izgulni kellett, hogy meglesz-e a hőn áhított bennmaradás?

A kiváló védekezés és Németh Anikó remek kapusteljesítménye is nagyon kellett ahhoz, hogy sikerüljön a bravúr! Fotó: MTI/AP/Ritzau/Henning Bagger
A Svédország elleni meccsen ugyanaz volt a helyzet, mint a dánok ellen: valahogyan össze kellett kaparni legalább egy pontot. A lányok ezt meg is tudták valósítani, mert bár szétlövéssel alulmaradtak a háromkoronásokkal szemben, de a rendes játékidő döntetlenjével, és az érte járó egy ponttal biztosították további A-csoportos tagságukat!
Hatalmas bravúr ez, gratulálunk a magyar női jégkorong-válogatottnak!
Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd
Nézzük_magát_a_dolgot
2022-09-01 at 15:34
Gratulálok a lányoknak! Nagyszerű teljesítmény ez a jéghokiban, ellentétben Grétzy úr zsebhokis performanszával LOL
halo ila
2022-08-31 at 07:48
Pat Cortina igazi nagymester… Felejhetetlen emlék a férfi csapat melletti utolsó nyilatkozata, amikor megkönnyezte a fiúk teljesítményét. Utána máshová szólította az élet, visszatérve pedig manapság a lányainkat juttatja egyre feljebb. Köszönet a lányoknak, és mesterüknek ezért a bravúrért.
vasas
2022-08-31 at 06:14
Bizony nagyszerű! Ráadásul bent vagyunk a legjobb nyolc között! Csütörtökön jöhet az USA!
imre
2022-08-31 at 02:01
Nagyszeru. Az eszakabra fekvo orszagokban minden fauban,varosban van jeg korong arena. Hany van Magyarorszagon. A Magyarok mindenben jok. Tovabbi sok sikert.
TS
2022-08-30 at 22:17
Naccerű!