Pesti Srácok

Hatalmas robbanás semmisített meg egy lakóházat Virginiában (Videó)

Hatalmas robbanás semmisített meg egy lakóházat Virginiában (Videó)

Helyi idő szerint hétfő délután 4 óra 45 perc körül vonultak ki a Virginia állambeli Észak-Arlington Bluemont városrészébe a rendőrök, miután egy ikerházból lövésekről érkeztek jelentések – írta meg a Newsweek. A hatóságok szerint a meg nem nevezett gyanúsított legkevesebb 30–40 alkalommal lőtt ki otthonából a környékre egy jelzőpisztollyal. Ezzel kapcsolatban egyébként nem érkezett jelentés sérülésről vagy anyagi kárról – írja a Mandiner.

A rendőrség közlése szerint telefonon és megafonnal is megpróbáltak kapcsolatba lépni a gyanúsítottal, aki ahelyett, hogy reagált volna, inkább elbarikádozta magát a lakásban. Amikor a rendőrök később megpróbáltak behatolni, a gyanúsított több lövést is leadott a házban. Az „ostromnak” végül az vetett véget, hogy helyi idő szerint nem sokkal este fél kilenc előtt egy hatalmas robbanásban szinte az egész ikerház megsemmisült.

A robbanásban három rendőr könnyebben megsérült, de egyiküknek sem volt szüksége kórházi ellátásra. A portál hozzáteszi, hogy az egyelőre nem tisztázott, pontosan mi történt a gyanúsítottal, aki a házban volt a robbanás pillanatában.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Kiemelt kép: Képernyőfotó

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?