Pesti Srácok

Hatalmas rongyrázás közepette mondta ki Cseh Katalin a boldogító igent

Hatalmas rongyrázás közepette mondta ki Cseh Katalin a boldogító igent

Ideális esetben az ember egyszer megy férjhez, egyesek pedig úgy érzik, hogy ezt a nagy napot úgy kell megünnepelni, hogy az is erről beszéljen, aki meg sem volt hívva. Így vagyunk mi a Cseh Katalin–Berg Dániel páros egybekelésével. Természetesen nem voltunk a vendéglistán, sőt, ha oda akartunk volna menni, se engedtek volna be az egybekelés nyugalmát őrző biztonságiak, mégis olyan nagyot szólt a bulika, hogy ma mi is foglalkozunk vele. Az ember ugyanis nem mindennap kukkanthat be egy több millió forintos esküvő részleteibe, amire ugyan meghívva nem volt, mégis hozzájárult anyagilag.

A nagy Gatsby stílusú tematika, drágaköves gyűrűk, Magyarországon nem kapható világmárkás ruhaköltemények, Haris Park és arany minden mennyiségben – röviden így lehetne leírni, hogy milyen pompával találkoztak azok, akik együtt ünnepelhettek a momentumos EP-képviselő, Cseh Katalin és párttársa, Berg Dániel esküvőjén, amit a Haris Parkban tartottak. Abban a Haris Parkban, ami azé a Haris házaspáré, akiket a Momentum megalakulásakor azzal gyanúsítottak, hogy ők állnak az SZDSZ utódpártjaként is emlegetett formáció mögött. Innen is reméljük, hogy kapott kedvezményt a politikus pár, hiszen a komplexum éttermében egy adag madártej is több mint kétezer forintba kerül.

Az esküvőről készült képeket a bennfentes.net tette közzé, akik korábban lerántották a leplet Cseh Katalinról és felfedték, hogy az ifjú politikushoz köthető cégháló hogyan tett szert 4,7 milliárd forintra úgy, hogy a vállalkozások összejátszhattak, a munkát pedig részben vagy egyáltalán nem végezték el. Ezért itthon a NAV, az unióban pedig az OLAF vizsgálódik. Keret tehát volt a fényűzésre; nem véletlen, hogy Cseh Katalin egy itthon nem is kapható, Galia Lahav márkájú ruhában mondta ki a boldogító igent, amihez egy hasonló árkategóriás cipő dukált.

PestiSracok facebook image

A vendégek sem lehettek ám akármiben, a dresscode amolyan Gatsby-s kellett, hogy legyen. Az asztalok természetesen csordultig voltak apró aranysütikkel, de még a székek is arany mintázatúak voltak. Cseh kisasszony pedig az Evitából másolt jelenettel demonstrálta, hogy itt bizony nem akárkik keltek ma egybe.

Nincs mit meglepődni, ha a Momentum rongyrázásáról van szó, ugyanis a párt megalakulásakor is sikerült a fiataloknak akkora bulit csapni a semmire, hogy minden pénzüket elköltötték.

Forrás/fotó: bennfentes.net

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.