
A kormánypártok távolléte miatt határozatképtelen volt az Országgyűlés az ellenzék által kezdeményezett hétfői rendkívüli ülése, így csak a napirend előtti felszólalások hangozhattak el. A mintegy háromnegyed órás ülésen a kormány képviselői sem vettek részt.
A rendkívüli parlamenti ülést a Momentum kezdeményezte, miután a júliusi, vilniusi NATO-csúcson kiderült: Törökország hozzájárul, hogy Svédország is tagja legyen a katonai szervezetnek. Az ülés összehívását támogatta a DK, az MSZP, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP képviselőcsoportja, valamint egy független képviselő, és a svéd NATO-csatlakozásról szóló törvényjavaslat mellett további öt, ellenzéki kezdeményezésű előterjesztés napirendre vételét kérték.
Momentum: miért nincsenek jelen a kormánypárti képviselők?
Gelencsér Ferenc (Momentum) szóvá tette, hogy a kormánypárti képviselők nem jelentek meg a rendkívüli ülésen.
Miért veszik fel a fizetésüket, ha nem járnak be a munkahelyükre?
– tette fel a kérdést.
A biztonságról kellene beszélni, de távolmaradásukkal azt üzenik, nem érdekli őket a háború, a magyarok biztonsága
– mondta. Hozzátette: most a legfontosabb feladat a béke megteremtése.
Svédország tagsága erősítené a magyar tagságot, szavatolná a békét
– vélekedett. Megjegyezte: egy éve folyamatosan leszavazzák a kormánypártok a döntést. Úgy látta, a kormány Brüsszelbe jár keménykedni, de Moszkva és Ankara előtt rendszeresen térdre rogy.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
DK: az időhúzás Vlagyimir Putyin érdekeit szolgálja
Varju László (DK) szerint vannak tévedések és bűnök. Az ellenzéki politikus azt mondta, Orbán Viktornak és kormányának súlyos bűne, hogy Magyarország az egyetlen olyan uniós és NATO-tagország, amelyik ellenzi a szintén EU-tag Svédország csatlakozását.
Akár ezen az ülésen is megszavazhatták volna a svéd csatlakozást, Orbán Viktor “egyetlen csettintésére” jóváhagyná azt a Fidesz-frakció
– jegyezte meg.
Orbán Viktor azonban nem a magyaroknak, hanem Vlagyimir Putyinnak van lekötelezve, a magyar időhúzás az ő érdekeit szolgálja
– vélekedett.
Az elnöklő Latorcai János a napirend előtti felszólalások után közölte: Kocsis Máté (Fidesz) és Simicskó István (KDNP) levelet küldött az Országgyűlés elnökének, amelyben a két kormánypárti frakcióvezető azt írta: a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjai sem a házbizottságon, sem a rendkívüli ülésen nem vesznek részt. A napirend elfogadásához nem volt elegendő jelenlévő képviselő; 45 igen, 2 nem szavazattal az Országgyűlés határozatképtelennek bizonyult. Latorcai János közölte: az Országgyűlés következő ülését a házbizottság javaslata alapján hívják össze, majd az ülést lezárta.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vízöntő
2023-08-02 at 00:29
Mekkora sunyi seggfej ez a pofa a többi ellenzékivel együtt!
Napirendre van véve rendes ülésre a szavazás, ezért rendezte ezt a műsort sietve az ellenzék, hogy fontos elvtársat játszhassanak, ugyanis semmi más értelme nem volt!
Gyurcsányék meg valójában a megjelent ellenzékieket röhögték ki a Balatonnál!
Palmimi85
2023-08-01 at 15:18
Ez a nyitóképen szereplő kis pöcsi a baloldali ifjúság új jelképe? Na, ez is csak egy hamvában holt politikai próbálkozás…
elmult30ev
2023-08-01 at 11:37
1 kérdésem lenne, miért nem voltak ott hogy megszavazzák a kérdést?
Mi az a dolog amiatt a Fidesz nem akarja hogy Svédország NATO tag legyen?
Az hogy emiatt majd háború lesz, az nem indok, mert most is van a szomszédban, meg enélkül is 23x nyírhatják ki egymást 1 gombnyomásra…
aladin
2023-08-01 at 09:23
Legalább az ellenzékiek jól elbeszélgettek egymással, senkisem zavarta öket. Közben tapsolgatták magukat szoval jót szorakoztak.
Orientál
2023-07-31 at 20:36
Balliberális zöld ellenzáki cimboráik nagy többsége szart elmenni erre a országházi munkára és aztán ők pofáznak na ez a hatalmas szemétkedésük. Gyurcsányék helyette Balatonon buliztak.
TalEle
2023-07-31 at 19:03
A svédek NATO tagságának jóvá hagyása mindenképpen a háború eszkalációja felé tett lépés lenne! Már a finnek NATO tagságát sem lett volna szabad engedni…
Solaris
2023-07-31 at 18:03
Tuttuk.
Nagy hír
Köszi.
Ja, nem.
Királytigris
2023-07-31 at 17:19
Szájtépés üresjáratban. Ez lett megrendelve Manhattanből. Ezek a F….k meg teljesíteték az ukázt.
Ennyi.
Angie
2023-07-31 at 16:46
Kezdjük ott, hogy törvénykezési szünet van kb. augusztus 20-ig.
Gelencsér Ferencnek pedig üzenem, hogy a kormánytagok egy nap alatt többet dolgoznak, mint ő egy év alatt! A napi.hu-n még annyival van kiegészítve Varjú László mondandója, hogy Orbán Putyinnak van elkötelezve, ezért ez Orbán háborúja. Van baj Varjú elvtársnál a toronyban!
Úgy látszik, hogy ezek mindig házhoz mennek a pofonért. Idióták, komolytalanokés szánalmasak!
khm
2023-07-31 at 16:25
Azért szakították volna félbe a szabadságukat,hogy ezeket a barmokat meghallgassák?
Még ősszel sem lesz késő elfogadni,vagy elutasítani a svédek NATO tagságát. Megjegyzem,továbbra sem viselkednek normálisan,így az elutasítást is kivívhatják maguknak.
A “bal”oldal,pedig most kiélhette szereplési vágyát.
Gábor lovag
2023-07-31 at 16:13
Ezek a férgek csak külföldi érdekekért képesek harcolni, bezzeg amikor magyar érdekek kerülnek a terítékre akkor mindig Hazánk ellen szavaznak, tesznek … hazaáruló senki pokolfajzatok
Ungarn über alles !
2023-07-31 at 16:11
“Gelencsér Ferenc: miért nincsenek jelen a kormánypárti képviselők?”
mijé-mijé ? a Qrva anyádé, te állatian hülye óvodás !
egy hozzád hasonszőrű hazaáruló féreg, embereket nem vonhat kérdőre !
Vélemény
2023-07-31 at 15:31
Hol van Gyurcsány Ferenc? Miért nem volt a Parlamentben? Nem szokása, de már egy jó ideje, hogy eltűnt a nyilvánosság elől, ….csak nem elvonóra vonult be? ……vagy talán továbbképzésre vitték, hogy az őszi parlamenti ülés idejére összelapátolják egy kicsit?
Mi lesz ígyaz árnyék kormánnyal, elolvadt a nagy melegben?…..vagy ténylegesen is csak árnyékuk lettek önmaguknak?
huda
2023-07-31 at 15:22
Basszátok meg ,ha magyar emberek érdekeit kellene képviselni ,mindenre nemmel szavaznak, vagy be se mennek ,semmit nem szavaztak meg ,se család támogatást ,se rezsi védelmet semmit ,még Brüsszelben is ellenünk szavaznak .
Most ezek a nyomorék lefizetett hazaárulók , utasításba kapták a kinti buziktól ,hogy a svéd csatlakozást át kell nyomni a parlamentben,rávenni a fidesz minden áron , itt höbörögnek egy idegen hatalom kiszolgáloi ,most bezzeg szavaznának ,de ha a magyar emberek érdekei lennének mind leszarja !!!