Pesti Srácok

Hegyi-Karabah – Mindkét fél lakott területek támadásáról számolt be

Hegyi-Karabah – Mindkét fél lakott területek támadásáról számolt be

A Hegyi-Karabah körüli fegyveres konfliktusban mindkét fél lakott területeiket érő újabb támadásokról számolt be vasárnap, annak dacára, hogy alig két nappal korábban megállapodtak e területek megkímélésében. Az örmény fél jelentése szerint Martuni várost támadták reggel azeri katonák, jelentős anyagi kárt okozva, de esetleges áldozatokról nem szóltak, míg az azeriek beszámolói alapján Terter várost és több falut támadtak örmény erők.

A két ország külügyminisztere pénteken Genfben állapodott meg abban, hogy nem támadnak lakott területet vagy más, nem katonai célpontot a felek között közvetítő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közleménye szerint. De korábban is felrúgtak már több megállapodást, főleg tűzszünetről szólókat.

Vasárnap Bakuba érkezett Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, hogy demonstrálja országa támogatását Azerbajdzsánnak. Ennek előzménye, hogy Örményország Oroszország segítségét kérte a konfliktusban. Oroszországnak katonai bázisa van Örményországban, és a két ország között a katonai ügyekre is kiterjedő kölcsönös segítségnyújtási megállapodás van érvényben 1997 óta. Nikol Pasinján örmény miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnöknek írt levelében jelezte, hogy a szeptemberben kiújult harcok egyre közelebb zajlanak az örmény határhoz. Arra kérte Oroszországot, hogy segítsen szavatolni Örményország biztonságát az Azerbajdzsánnal fennálló konfliktusban. Az orosz külügyminisztérium szombaton kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy a kölcsönös segítségnyújtási megállapodás alapján Oroszország minden szükséges segítséget megad Örményországnak, ha a harcok átterjednek közvetlenül Örményország területére. Egyúttal ismét felszólította a konfliktusban érintett feleket, hogy azonnal szüntessenek tüzet, csökkentsék a feszültséget és térjenek vissza az érdemi tárgyalásokhoz a békés rendezés érdekében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Örmény védelmi minisztérium sajtóhivatala/PAN Photo/Sipan Gyulumyan

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.