Az Osztrák Nagydíj volt a koronavírus-járvány miatt csaknem négy hónapos csúszással kezdődő Forma-1-es idény első futama. A Black Lives Matter mozgalom a pilóták mezőnyét is elérte. Tizennégyen letérdeltek az osztrák Grand Prix előtt, heten azonban nem.
A ferraris Charles Leclerc és a Red Bull versenyzője, Max Verstappen noha állva maradtak, mindketten támogatásukról biztosították a rasszizmus elleni küzdelmet. Antonio Giovinazzi, Daniil Kvyat, Carlos Sainz és Kimi Raikkonen sem ereszkedtek térdre. Leclerc a Twitteren még az akció előtt megírta, miért nem térdel le.
Úgy gondolom, hogy a tények és a mindennapi viselkedés fontosabb, mint az olyan formális gesztusok, amelyek egyes országokban ellentmondásosak lehetnek. Nem térdelek le, de ez nem azt jelenti, hogy kevésbé lennék elkötelezett a rasszizmus elleni küzdelem iránt, mint más
– áll a pilóta posztjában. A versenyt a pole pozícióból rajtoló Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte.
A 30 éves Bottasnak ez pályafutása nyolcadik futam győzelme, Ausztriában pedig 2017 után másodszor diadalmaskodott. A második helyen Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője, a harmadikon pedig Lando Norris, a McLaren brit pilótája végzett, miután a másodikként célba érő, címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) öt másodperces időbüntetést kapott. A vb egy hét múlva, szintén a Red Bull Ringen, a Stájer Nagydíjjal folytatódik.
Forrás: Borsodihír / Fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS