black lives matter
A háború elől több zsidó menekül izraelbe, mint a liberalizmus elől
Több mint hetvenezer bevándorló alijázott idén Izraelbe, ezzel két évtizedes bevándorlási rekordot döntve meg. Elnézve a kiindulási országokat, nem túl meglepő, hogy Oroszország és Ukrajna vezeti a listát, azonban talán az sem kifejezetten feltűnő, hogy szorosan mögöttük nem éppen elmaradott vagy nyomorgó országok sorakoznak, hanem a fejlett és haladó nyugati demokráciák. Természetesen ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy az említett államok lassan megtelnek a nem kifejezetten a filoszemitizmusukról híres bevándorlókkal, ahogy az is csak véletlen egybeesés, hogy a woke-progresszív demokráciáknál valószínűleg sokaknak jóval szimpatikusabb Netanjáhú konzervatív kormánya. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.