Pesti Srácok

A háború elől több zsidó menekül izraelbe, mint a liberalizmus elől

null

Több mint hetvenezer bevándorló alijázott idén Izraelbe, ezzel két évtizedes bevándorlási rekordot döntve meg. Elnézve a kiindulási országokat, nem túl meglepő, hogy Oroszország és Ukrajna vezeti a listát, azonban talán az sem kifejezetten feltűnő, hogy szorosan mögöttük nem éppen elmaradott vagy nyomorgó országok sorakoznak, hanem a fejlett és haladó nyugati demokráciák. Természetesen ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy az említett államok lassan megtelnek a nem kifejezetten a filoszemitizmusukról híres bevándorlókkal, ahogy az is csak véletlen egybeesés, hogy a woke-progresszív demokráciáknál valószínűleg sokaknak jóval szimpatikusabb Netanjáhú konzervatív kormánya.

A Neokohn a Zsidó Ügynökség adatai alapján közölte a 2022. január 1. és december 1. közötti időszakra vonatkozó bevándorlási adatokat, amik szerint idén mintegy 70 ezer ember vándorolt be Izraelbe 2022-ben 95 különböző országból. Ez volt a legtöbb olim 23 éve, és drámai növekedést jelent 2021-hez képest, amikor mintegy 28 600 bevándorló érkezett az országba. A bevándorlók országonkénti lebontása a portál szerint a következő:

  • 37 364 olim érkezett Oroszországból;
  • 14 680 Ukrajnából;
  • 3500 Észak-Amerikából;
  • 2049 Franciaországból;
  • 19 993 Fehéroroszországból;
  • 1498 Etiópiából;
  • 985 Argentínából;
  • 526 Nagy-Britanniából;
  • 426 Dél-Afrikából;
  • és 356 Brazíliából.

Az olimok mintegy 27%-a (körülbelül 19 ezer fő) 18 és 35 év közötti fiatal, akik nagy segítséget jelenthetnek az izraeli társadalom és gazdaság fellendítésében. Sokan közölük olyan területeken dolgozó szakemberek, akikre Izraelben nagy szükség van (orvosok, mérnökök, tanárok stb.). Az olimok mintegy 24%-a (16 500 fő) 0–17 éves, 22%-a 36 és 50 év közötti, 14%-a 51–64 éves, 13%-a pedig 65 éves vagy idősebb.

PestiSracok facebook image

– mondta Doron Almog vezérőrnagy, a Zsidó Ügynökség vezetője.

Érdekes következtetéseket vonhatunk le a fenti adatokból: elsősorban természetesnek tűnik, hogy a legtöbb bevándorló Oroszországból és Ukrajnából érkezett Izraelbe. Az azonban, hogy a harmadik és a negyedik helyen Észak-Amerika és Franciaország trónol, viszont egy másik képet is felfest: nevezetesen a woke ideológia által támogatott, meglehetősen zsidóellenes Black Lives Matter mozgalom amerikai térnyerését, és a Franciaországban egyre sűrűsödő antiszemita támadásoktól való félelmet.

Forrás: Neokohn; Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.