zsidó kivándorlás
A háború elől több zsidó menekül izraelbe, mint a liberalizmus elől
Több mint hetvenezer bevándorló alijázott idén Izraelbe, ezzel két évtizedes bevándorlási rekordot döntve meg. Elnézve a kiindulási országokat, nem túl meglepő, hogy Oroszország és Ukrajna vezeti a listát, azonban talán az sem kifejezetten feltűnő, hogy szorosan mögöttük nem éppen elmaradott vagy nyomorgó országok sorakoznak, hanem a fejlett és haladó nyugati demokráciák. Természetesen ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy az említett államok lassan megtelnek a nem kifejezetten a filoszemitizmusukról híres bevándorlókkal, ahogy az is csak véletlen egybeesés, hogy a woke-progresszív demokráciáknál valószínűleg sokaknak jóval szimpatikusabb Netanjáhú konzervatív kormánya. Borvendég Zsuzsanna a PS-nek: Kádárék megzsarolták a zsidó államot 1957-ben - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Elképesztőnek hangzik a sztori, de tény, hogy 1957-ben Kádárék megzsarolták a zsidó államot. 1957-ben a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány többszázezer dollárt követelt Izraeltől arra hivatkozva, hogy a Palesztinába kivándorló magyarországi zsidók értéktárgyait az izraeli követség segített kijuttatni az országból - állítja a témát kutató Borvendég Zsuzsanna történész. Bár Kádárék régóta tudtak erről, később mégis lopásként értékelték a történteket, mivel nagyon kellett nekik a pénz. Azt mondták; csak akkor támogatják tovább a zsidók kivándorlását, ha Izrael fizet nekik. Az ügyletet Izraellel az a Fekete János bonyolította le, aki maga is zsidó származású volt. A későbbi hitelzsonglőr, Fekete János MNB-s bankvezér mindent bevetett, hogy pénzt csikarjon ki az izraeli kormányból, ám írásban sosem garantálta, hogy ennek fejében a továbbiakban nem gördítenek akadályt a magyarországi zsidók kivándorlása elé - mondta el a PS Tv-nek Borvendég Zsuzsanna. A máig nem túl ismert sztori, a kádári hatalom nagy blöffje és Fekete János menő pókerjátékosakat megszégyenítő húzásainak részletei kiderülnek a videóból!