Donald Trump rendeleteket adott ki az amerikai egyetemeken folyó ideológiai uszítás és külföldi befolyásolás ellen

Donald Trump amerikai elnök két új rendeletet írt alá a "hátrányos helyzetű csoportok történelmi diszkriminációját ellensúlyozni hivatott baloldali-liberális beállítottságú" egyetemi sokszínűségi programok elleni fellépés jegyében. Az egyik rendelet célja az "eszmék piacának" védelme a külföldről finanszírozott propagandától azáltal, hogy az egyetemeknek a "nemzeti és biztonsági érdekek" védelme érdekében nyilvánosságra kell hozniuk az intézményeikbe áramló összes külföldi forrást. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy egyes egyetemek, mint például a Harvard, megsértik a külföldi adományok közzétételére vonatkozó törvényeket - hangzott el a rendeletek bemutatásakor. Egy másik rendelet arra kötelezné az egyetemeket, hogy a hallgatókat teljesítményük, nem pedig "woke" kritériumok alapján vegyék fel. Az amerikai kormány meg akarja reformálni az egyetemek akkreditációs rendszerét, hogy azok "magas színvonalú tudományos programok nyújtására összpontosíthassanak". (MTI)
Az amerikai republikánusok, Donald Trump második elnökségének első három hónapja alapján, vagy elfogadták Orbán Viktor értelmezését a szélső és egyben vulgárliberális ideológia brutális térfoglalásáról és rombolásáról, vagy maguk is ugyanerre a következtetésre jutottak, mint a magyar jobboldal. Vagy mindkettő egyszerre. Mindenesetre az elnök és a miniszterelnök remek viszonya megalapozza azt a feltételezést, hogy alaposan eszmét cseréltek a kérdésről és nagyon hasonlóan látják a megoldást is. Az új amerikai kormányzat az elmúlt hónapokban sok száz milliárd dollárt vont ki olyan kormányzati szervezetek hatóköréből, amelyek teljesen woke irányítás alatt álltak és alapvetően nem amerikai, hanem csakis ideológiai érdekeket szolgáltak. Teljes szervezeteket fejeztek le, szerveztek át, vonták meg az állami pénzeiket.
A demokraták tevékenysége az elmúlt bő húsz évben nem jelentett mást, mint az elmebeteg, fehérellenes, LMBTQ+, a legbutább kommunizmus társadalmi elveit képviselő szélsőségesek követeléseinek teljesítését. A republikánusok az egyetemeken sem találtak mást, mint az, hogy az elit egyetemekre áramló szövetségi pénzek a legostobább ideológiai programokat szolgálják és persze a liberális egyetemi elitek kiemelt jólétét. Nem csak a fehér amerikaiak, hanem általában az alkalmas amerikai állampolgárok is kezdtek kiszorulni a saját elit egyetemeikről, az amerikai nemzet képzettségi szintje soha nem látott módon zuhant az elmúlt két évtizedben. A kellemetlen az, hogy ehhez az is kellett, hogy a republikánus elit jelentős része "eldemokratásodjon" és végül is minden szélsőséges ideológiai követelés mögé beálljon.
Egyesek úgy fogalmaznak, hogy az USA-ban "ellenforradalom" zajlik. Tényleg az folyik, nálunk 1990 után távolról sem kellett olyan ideológiai szélsőségeseket szétkergetni, mint amilyenek ma az amerikai kormány hivatalaiban, diplomáciai testületében, az amerikai elit egyetemeken, vagy az igazságszolgáltatásukban tanyáznak. Ez inkább olyan, mintha 1953-ban kellene kitakarítani az ÁVH szervezetét vagy Rákosi titkárságát.

Az első Trump kormányzat idején azzal szembesült a republikánusok normális része, hogy hiába akarják hazahozni a munkahelyeket külföldről, nincs elég alkalmas amerikai munkavállaló, aki képes lenne megfelelő minőségben teljesíteni azokban a stratégiai ágazatokhoz tartozó munkakörökben, amelyek az amerikai technológiai fölény megőrzéséhez szükségesek. A teljesen "megwokosodó" élvonalbeli egyetemek azonban nem bizonyultak partnernek a probléma kezelésében, miközben a nagyvállalatok azért kénytelen-kelletlen igyekeztek megfelelni a hosszútávon általuk is fontosnak tartott elvárásoknak. Az USA gigacégei azért lapítanak most inkább, mert az elmúlt évtizedek tőkekihelyezései hiába voltak akkor pénzügyileg előnyösek, ma már világos versenyhátrányt jelentenek a technológiai iparágakban a kínaiakkal szemben.
És fontos megjegyezni, hogy az USA azzal is kénytelen szembesülni, hogy nem orosz, hanem sokkal inkább kínai befolyásolási kísérletek jelentenek rá veszélyt, sőt úgy általában gyengülni látszó szuperhatalomként, minden tőkeerős érdekcsoport igyekszik kihasználni azt az amerikai lobbikultúrát, amely még egy nagyon más világ öröksége. Az amerikaiak régen egymás között lobbiztak, ma minden rosszakarójuk jelen van a lobbirendszerükben.
MTI/EPA/Consolidated News Photos pool/Chris Kleponis