Pesti Srácok

Hétre emelkedett a halottak száma az észak-olaszországi koronavírus fertőzés miatt

Hétre emelkedett a halottak száma az észak-olaszországi koronavírus fertőzés miatt

Immár heten vesztették életüket, ebből hatan az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban a koronavírus okozta fertőzés nyomán, mindannyian idős, más betegségben is szenvedő emberek voltak - jelentette az Ansa olasz hírügynökség hétfőn. A végleges adatokat a katasztrófavédelem a következő órákban közli.

Az utolsó beteg, egy 80 esztendős férfi a nap folyamán a milánói Sacco kórházban halt meg. A vesztegzár alá helyezett Lodi térségéből származott. Kevesebb mint egy nap alatt majdnem kétszeresére emelkedett az olaszországi áldozatok száma. A legtöbb áldozatot Lombardiából jelentették, egy idős férfi Venetóban halt meg. A fertőzöttek száma meghaladja a 200-at, ebből több, mint 170 személyt Lombardiában, több mint 30-at Venetóban tartanak számon. További betegeket Emilia-Romagnában, Piemontban és a közép-olaszországi Lazióban regisztráltak. Utóbbiban két kínai turistáról van szó, akiket még február elején szállítottak kózrházba egy római szállodából, állapotuk javulóban van.

A betegek felét kórházban ápolják, mintegy harmincat intenzív osztályon. A halottak és fertőzöttek száma folyamatosan változik: a hivatalos adatokat az olasz katasztrófavédelem jelenti be minden délben és este, de a tartományok ezzel egyidőben közlik saját adataikat is, amelyek nincsenek mindig összhangban egymással. Az olasz hatóságok továbbra is a fertőzés "okozóját" keresik: több, Olaszországba januárban és februárban visszatért kínait ellenőriztek már, de egyik sem bizonyult fertőzöttnek. Arra is választ keresnek, van-e kapcsolat a fertőzés két északolasz gócpontja, vagyis Veneto és Lombardia között.

Milánóban a metrójáratok majdnem üresen közlekednek, Torinó központja is leginkább szellemvárosra emlékeztet. A liguriai Genovában néhány pap a templomok helyett interneten misézik. Más észak-olaszországi városokban leállították a közös ebédet, vacsorát a szegénykonyhákon, ehelyett élelmiszercsomagokat osztanak. A Trenitalia olasz vasúttársaság bejelentette, hogy megtéríti a jegyárat annak, aki lemondja Észak-Olaszországba szóló utazását. Március 31-ig felfüggesztették a sztrájkokat és tüntetéseket. A gócponttól távolabbi olaszországi városokban is üresek a mozik, az edzőtermek, visszaesett a látogatók száma a firenzei Uffizi-képtárban is. Románia után Horvátország is bejelentette, hogy ellenőrzi az észak-olaszországi térségből érkező utasokat. A Mauritius-szigeteken nem engedték leszállni egy repülőről az észak-olaszországi turistákat, a francia Lyonban egy olasz turistabusz északolasz sofőrjét vitték kórházi ellenőrzésre.

PestiSracok facebook image

Az olasz kormány egyeztetést tervez a szomszédos országokkal. Giuseppe Conte miniszterelnök úgy vélte, a schengeni mozgásszabadság korlátozása nem jelent megoldást. Az EU 230 millió euróval támogatja Olaszországot a helyzet kezelésére. A kormány a fertőzéstől érintett térségekben felfüggesztette az adófizetési kötelezettséget. A milánói tőzsde jelentős veszteséggel készül lezárni a napot.

MTI

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.