Pesti Srácok

Hiába cáfolta az igazgató a zaklatást, a főváros vizsgálatot rendelt el az Újszínházban

Hiába cáfolta az igazgató a zaklatást, a főváros vizsgálatot rendelt el az Újszínházban

Bár Dörner György, az Újszínház igazgatója cáfolta, hogy az általa vezetett intézményben szexuális zaklatás történt volna, Gy. Németh Erzsébet humán és kulturális ügyekért felelős DK-s főpolgármester-helyettes mégis utasította a felügyelőbizottságot, hogy vizsgálják meg, történt-e zaklatás, illetve az igazgatónak volt-e tudomása erről.

– tette egyértelművé a nyilvánosság előtt is a főpolgármester-helyettes. Gy. Németh Erzsébet a bejelentésével egy időben nyilvánosságra hozta Dörner György részére írt levelét is, amelyben a társulat vezetője kijelenti, hogy "sem 2016-ban, sem azóta nem érkezett hivatalos bejelentés zaklatással kapcsolatban".

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.