Elsőként az Index írta meg belső forrásokra hivatkozva, hogy az őszt egy elég jelentős járatritkítással indítja a BKK, ami több troli- és buszjáratot, villamosokat, és a 16 milliárd forintból elkészült, idén átadott fonódó villamost – a ciklus legjelentősebb fővárosi közlekedési beruházását – érintheti. Látszott, hogy az információ konkrét, mert járatlistát, percidőket tartalmazott – írja a valasz.hu.
A járatritkítás azonban olyan politikailag lejáratódott, vállalhatatlan kifejezés, mint a megszorítás, hiszen szorosan összefonódott a Demszky-érával, amikor a BKV rendszeresen úgy próbált talpon maradni, hogy költségcsökkentés céljából ritkította a járatokat. Ez azonban ördögi kört nyit meg: minél rosszabb minőségű a szolgáltatás, annál többen pártolnak el a tömegközlekedéstől és ülnek át gépkocsiba, ami az utasszám csökkenését okozza – és ez újabb járatritkítás indokaként szolgál. A tömegközlekedés a folyamatos leépüléssel felszámolja saját utasbázisát, és a város egyre élhetetlenebbé válik. Az ördögi kört 2010-ben megtörték: azóta nem volt takarékossági célú járatritkítás, legfeljebb indokolt átszervezés, ha valahol új kötöttpályás kapcsolat épült.
Most azonban tényleg járatot ritkítanak, de a fenti előtörténet miatt ezt le kell tagadni. A BKK ezt közleményben meg is tette. Dabóczi Kálmán vezérigazgató odaállt az RTL Klub kamerája elé, és mosolyogva közölte, hogy ő semmi ilyesmiről nem tud. „Semmiféle járatritkítási csomag nincs, se a főváros, se a BKK nem tervez ilyet. Amire van kötelezettségünk, az a hálózat folyamatos felülvizsgálata, utasigényekhez való hozzáigazítása”, jelentette ki. Legfeljebb egészen minimális követési idő-növelés lehet, mondta, például az 50-es villamoson.
Csakhogy Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezérigazgatója már posztolta egymás mellett két járat, az említett 50-es villamos és a 76-os troli korábbi és új menetrendi táblázatait. „Sunyin, titokban előkészített, hazugságokkal leplezni próbált járatritkítás zajlik – még nincs késő visszavonni!”, írta Vitézy, aki szerint „az ilyenkor kötelező társadalmi egyeztetés elmaradt, a szokásos forgalmi változásokról szóló közleményt nem adták ki, a honlapon csendben jelennek meg az új menetrendek, míg a címlapon eközben főcímként virít: nincs járatritkítási csomag a BKK-nál. […] Az 50-es villamosnál, Dél-Pest egyik legfontosabb gerincvonalán minden időszakban, csúcsidőben, napközben, hétvégén is ritkul a járatkövetés. Bár a közlemény próbálja összemosni az iskolai szünet végével a menetrendi változásokat, mindennek semmi köze a tanítási szünet végéhez – a menetrendekben könnyen összevethetők a régi és új iskolai és tanszüneti menetrendek is, és az, hogy a ritkítás ettől független. Az új, kiritkított menetrendet például az 50-esen már titokban be is vezették – ennyit arról, hogy szó sincs ilyesmiről.”
A járatritkítással a főváros rálép egy nagyon rossz irányba vezető útra, amiről pont a mostani városvezetés tudott hat évvel ezelőtt letérni. Ami meg az utasok igényeire hivatkozó kommunikációt illeti: ugye mennyire zavarta már, hogy egymás sarkába értek a trolik meg a villamosok? Na, akkor ez most meg fog változni.
Forrás: valasz.hu, Fotó: hampage.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS