
Minden jel arra mutat, hogy rendszerszintű a brüsszeli korrupció, ugyanis a botrány tovább gyűrűzik, és kiderült: nem elszigetelt esetről, hanem egyre többeket érintő ügyről van szó – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban, szerdán.
Hidvéghi Balázs, az Európai Parlament plenáris ülésének szünetében, magyar újságíróknak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy az ügy Eva Kaili szocialista európai parlamenti alelnök letartóztatásával kezdődött, és azóta hétről hétre újabb brüsszeli politikusok kerülnek előzetes letartóztatásba, mert kenőpénzért cserébe külföldi érdekeket képviseltek. Hozzátette: információk szerint legutóbb az Európai Bizottság egyik főigazgatója saját magának engedélyezte Katar által fizetett luxusrepülőutak igénybevételét, amelyek értéke meghaladja a 20 millió forintot.
Az uniós bizottság közlekedésért felelős főigazgatója legalább kilenc alkalommal fogadta el a luxusrepülőjegyeket akkor, amikor az uniós testület Katar számára előnyös közlekedési megállapodásról tárgyalt
– mondta.
Ez is mutatja, hogy rendszerszintű problémáról beszélhetünk, a brüsszeli bürokraták úsznak a korrupciós ügyekben. Ezért is képmutató és álságos, ahogyan az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság Magyarországot rendszeresen kioktatja, leckézteti és fenyegeti jogállamisági ügyekben
– fogalmazott.
Itt az idő, hogy az uniós intézmények a saját házuk táján tegyenek rendet, és ne a tagállamokat támadják
– jelentette ki Hidvéghi Balázs, majd hozzátette: eljött az ideje annak is, hogy a jövőre esedékes európai választások alkalmával a választópolgárok “rendet tegyenek” az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban.
Új emberek kellenek, új szabályok és átláthatóság
– tette hozzá a fideszes politikus.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Orientál
2023-03-16 at 19:29
Semmi gazdasági migrációs háborús aszály miatti válság nem volt az mszp-s szdsz-es Medgyessiék Gyurcsányék és Bajnaiék kormányzásuk idején ,csakhogy annyira szétlopták hazánkat hogy 20 milliárd eurós hitelért rohantak elvtársaik egészen New Yorkig.
Orientál
2023-03-16 at 19:26
Hát igen Volnert azonnal kiközösítette a FIDESZ ,de azt a Gyurcsányt Dobrev nejével együtt akinek bírósági határozata van hogyy milliárdokat lopott az állami vagyonból és az állami kasszából ,el is k*rta hazánk teljes gazdaságát , na ez a Gyurcsány manapság a balliberális zöld banda vezére ,mindenkit maga álá gyűr , balliberálisokat és zöldeket mint a sztálinista hitlerista diktátor ,még a zsidózó fasiszta jobbikos elvtársait is.
Pötyike
2023-03-16 at 18:18
Nem csak “Brüsszelben”, nálunk is rendszerszintű a korrupció. Völner ügy??!!Nagy a csönd Varga Judit körül is, pedig ott is lehetne kapirgálni! Milyen főnök az aki nem tudja, hogy mit művelnek a beosztottak??!!
Hallgat róla a kormányközeli Média, még véletlenül sem adnak hírt és információt, tudatosan kerülik, mint macska a forró kását! A többi is ki fog bukni, úgy mint kibukott Brüsszelben! Csak idő kérdése az egész! Kénytelenek leszünk kivárni, és még mellette sok minden mást is.
Rakovszky Istvan
2023-03-16 at 14:38
A vizen is a szemét úzik a felszínen, épp úgy mint Brüsszelben az EB EP és bürokraták tengerében!!
Ezt nem lenne szabad “elit”-nek nevezni, hanem “euszemétnek”!!!
Vérpesszimistarealistapista
2023-03-16 at 14:23
“Hidvéghi Balázs: rendszerszintű a brüsszeli korrupció”
Volt kiről példát venniük.
Rólunk.
Pöröly
2023-03-16 at 14:22
Ehhez kevés néhány brüsszeli rendőrőcske ,nyomozó!
Több ezer embert kell kihallgatni, a háttérben dolgozó személyzet ,asszisztensek száma 10-15 ezer ,sokkal többet tudnak és mondanának el ha megszorongatják őket ,(mivel nagy részük narkózik) lenne mivel kiszedni belőlük az infókat hogy hogyan működik a bűnszervezet odakint ,és milyen ügyekben ,valszeg. minden ügyben! Ezek semmit nem szavaznak meg ingyen!
Orientál
2023-03-16 at 14:06
Eu-s vezetés és a bürokratái a katari és többi korrupciós botrányaikról láthatóan nem létező igazságtalan rágalmazásaikkal hazugságaikkal tereli el a figyelmet.
Kanóc
2023-03-16 at 13:50
Helyes nem itthon kell,hanem kint verni az asztalt ,és nyomozókat kiküldeni mert a mi pénzünket is lopják jogunk van hozzá!
angelblind652
2023-03-16 at 13:44
Ok. Tudjuk. Csinálni kellene már végre valamit, nektek politikusoknak, hiszen a politika emelte ilyen magasra a brüsszeli elitet.
pm
2023-03-16 at 13:27
Nagyon nagy naivitás bízni a belső megújulásban..
Megint megmutatkozik hogy a lojalitás a legfontosabb. Lehet valaki átlag feletti bármiben, de ha nem a “jó irányba húz” akkor minél jobb az ember annál nagyobb a kár.
Nem gondolom hogy az eu vezetésében idióták ülnének, azt viszont igen hogy a lojalitásuk nem a mi érdekünkben hat.
Az említett példa csak katart, és csak repjegyeket tartalmaz./kb kézrecsapás/ Vajon mi lehet a többi üggyel? mi lehet itt a nagyobb ügyekkel? szankciókkal, közös hitelfelvétellel , vakcinabeszerzés etc.
Miből gondolja bárki is hogy változatlan körülmények mellett ebből “megújulás”lesz? tesznek bárki helyére egy másikat aki éppúgy megvehető. Ez ott nem hátrány hanem követelmény.