Pesti Srácok

Hillary Clinton előmászott a süllyesztőből: szerinte Magyarországot egy „korrupt és kapzsi” vezető irányítja

Hillary Clinton előmászott a süllyesztőből: szerinte Magyarországot egy „korrupt és kapzsi” vezető irányítja

Hillary Clinton, bukott demokrata elnökjelölt fejtette ki egy interjúban, hogy mekkora veszélyt jelent „az amerikai értékekre” Magyarország gonosz kormánya.

A Telex szemlézte Hillary Clinton Rachel Maddow-nak adott interjúját, amelyben arról beszélt, hogy az autoriter rezsimek egyre nagyobb teret nyernek a világban. A demokrata párt bukott elnökjelöltje szerint elképzelhető, hogy a társadalmi változásokkal elégedetlen tömegek akár meg is puccsolnák az amerikai demokráciát. Itt példaként Donald Trumpot hozta fel, valamint a washingtoni Capitoliumot januárban megtámadó tüntetőket.

fogalmazott Clinton. Az Obama-adminisztráció külügyminisztere arról is beszélt, hogy az autoriter vezetők „a változás miatt kialakuló félelmet használják fel arra, hogy egymásnak ugrasszák az embereket, szorongást keltsenek bennük, és ezzel egyszerűen irányíthatóvá tegyék őket a demagógián és a dezinformációkon keresztül”. Ennek kapcsán kiemelte, hogy külön veszélyt jelent, hogy manapság algoritmusok szabják meg az átlagember hírfogyasztását.

PestiSracok facebook image

Forrás: Telex; Fotó: AP Photo/Richard Drew

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."