Pesti Srácok

Hitbéli megújulás a nemzet, a család és az egyház számára is - Ma van a reformáció emléknapja

Hitbéli megújulás a nemzet, a család és az egyház számára is - Ma van a reformáció emléknapja

Ma van a reformáció emléknapja, országszerte ünnepségeket tartanak a protestáns gyülekezetek. A központi ünnepség, amelyet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervez, délután lesz a Városligeti fasor és a Bajza utca találkozásánál lévő Reformációi emlékparkban.

Az ünnepségen Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője mond beszédet. A reformáció emléknapján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes, a reformáció elindítója a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. X. Leó pápa 1520-ban kiadott bullájában kiközösítette Luther Mártont, aki a pápai oklevelet nyilvánosan elégette, és kijelentette, hogy szakít a katolikus egyházzal. Az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a Kálvin János vezette irányzat a református felekezet alapja.

Világszerte október 31-én ünneplik a reformáció napját, mivel Luther Márton, a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német Ágoston-rendi szerzetes a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. Tette lényegében a protestantizmus kezdetének tekinthető.

Luther Márton portréja. Az idősebbik Lucas Cranach olajfestménye (1528) nyomán készült metszet. Fotó: MTI/NSZK
PestiSracok facebook image

Luther Márton (1483–1546) téziseiben elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását. Újabb kutatások szerint a tételeket Luther a legvalószínűbben először levél útján juttatta el feletteséhez, a megyéspüspökhöz, nem pedig a templomajtóra szögezte ki. Ez azonban nem változtat azon, hogy Luthert a pápa kiátkozta és kiközösítette. Ezt követően Luther III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította németre az Újszövetséget. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin, 1509–1564) genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. Luther Márton volt tehát az úttörő reformátor, míg Kálvin János a református reformáció atyja.

Sokáig nem sikerült egyetlen olyan napot kijelölni, ami minden felekezet számára elfogadható lett volna

A reformációt eleinte különböző dátumokkal kapcsolatban ünnepelték: volt, hogy Luther születésének vagy halálának évfordulóját, azaz november 10-ét vagy február 18-át vették alapul, de előfordult, hogy az Ágostai hitvallás hivatalos felolvasásának napját, június 25-ét. A 95 tétel nyilvánosságra hozásának 150. évfordulóján, 1667-ben a II. János György szász választófejedelem által vezetett szászországi evangélikus egyházi főtanács elrendelte, hogy ezt a napot, amelyet a „vallásjavítás kezdőpontjának” lehet tekinteni, megünnepeljék. Ettől az időtől fogva lassanként más evangélikus egyházakban is szokásba jött ennek a napnak vagy a rá következő vasárnapnak a megünneplése.

1939 óta tartanak ünnepségsorozatot a magyarországi protestáns egyházak

A reformáció napja megünneplésének Magyarországon is nagy hagyománya van, a legtöbb protestáns gyülekezet ünnepi istentiszteletet tart ezen a napon, 1939 óta pedig október végén rendezik meg az Országos Protestáns Napok ünnepségsorozatot a legnagyobb protestáns egyházak. A reformáció napja hivatalos állami ünnep Szlovéniában, Németország egyes szövetségi államaiban (Brandenburg, Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Szász-Anhalt, Szászország, Türingia). Svájcban és egyes német tartományokban a protestáns egyházak az október 31-e utáni vasárnapon ünneplik.

Az ellenreformáció áldozatairól is megemlékeznek

A történelmi protestáns felekezetek a reformáció emléknapján ünneplik az egyház evangélium szerinti megújítását, valamint megemlékeznek az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak elhurcolt protestáns prédikátorokról. Ide tartozik, hogy a múltra a reformátorokkal és gályarabokkal együtt emlékezni kell, de az egyház valójában Krisztusból él. Ahogyan a reformáció sem merülhet ki a formalitásokban, ahogyan erről a reformátusok hitvallása is tanúskodik. „Ecclesia Reformata Semper Reformanda”, vagyis a református egyházat mindig meg kell reformálni, vagy másképpen: az Evangélium szerint reformált egyházat folyamatosan reformálni kell.

Forrás: MTI, wikipedia

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.