Pesti Srácok

Hőbörög a román külügy – szerintük nem megfelelő üzenetek hangzottak el Novák Katalin látogatásakor

Hőbörög a román külügy – szerintük nem megfelelő üzenetek hangzottak el Novák Katalin látogatásakor

A Sándor-palota szerint a román külügyminisztérium tiltakozása a köztársasági elnök erdélyi látogatása során tett megnyilvánulásai miatt túlzó és indokolatlan, de nem szokatlan – írta a Mandiner.hu hétfőn. A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott, szerintük "nem megfelelő nyilvános üzenetek miatt".

A Mandiner.hu ennek kapcsán kereste meg a Sándor-palotát, amely a Mandiner.hu-nak erre reagálva fogalmazott úgy, hogy a román külügyminisztérium tiltakozása túlzó és indokolatlan, de nem szokatlan. A Sándor-palota reakciója szerint a szóban forgó, a csíksomlyói búcsún énekelt székely himnuszt megjelenítő bejegyzés változatlanul elérhető a köztársasági elnök közösségimédia-felületein. Végezetül pedig az erdélyi reformátusok köszöntését idézte: "Békesség Istentől!" Novák Katalin szombaton részt vett a csíksomlyói búcsún, azt követően jelent meg Facebook-oldalán egy videó, amelyben a székely himnusz egy részlete hangzik el. A Facebook-poszt címeként a "Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk" sort emelte ki a magyar köztársasági elnök.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook (képernyőfotó)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.