A Sors még egyszer üzent

A magyar ember megszokta, hogy az európai kataklizmákat leszámítva Magyarországon a békeidő tényleg teljesen békés. Néhány elmebetegtől (Matuska Szilveszter, körúti robbantó) és a rendszerváltás utáni maffiavilág leszámolásaitól eltekintve nincs terrorizmus. Ez azonban a világ többi részén nem így van. Nyugaton az elmúlt száz évben folyamatosan jelen volt az etnikai, bűnözői, politikai-ideológiai és a vallási terrorizmus vagy ezek valamilyen speciális helyi keveréke.

Magyarországon nem volt etnikai szeparatizmus, az uralkodó rezsimek jellegéből adódóan általában bűnözői terrorizmus is csak ritkán. Itt mindig a vallási türelem uralkodott, nem voltak vallási szélsőségesek sem.

Hajlamosak vagyunk tehát a világra úgy tekinteni, hogy ez a dolgok természetes rendje, a biztonság természetes és azt nem is fenyegetheti semmiféle veszély.

Pedig nem így van. A migrációval azonnal és kontrollálatlanul importáljuk az etnikai konfliktusokat, a vallási szélsőségeseket és az ezzel szorosan összefüggő ezeken alapuló szervezett bűnözést. Bűnüldöző szervezeteink nincsenek felkészülve az ilyen típusú hadviselésre, mert ez olyan atípusos háború, amit a saját országunkban, a saját városainkban vívnak ellenünk olyan külföldről támogatott szervezett csoportok, amelyeket semmilyen kulturális gátlás nem korlátoz. A nyugatiak most kezdik megtanulni, hogy a migrációval egy folyamatosan változó, a mindennapi életet átszövő frontvonalat hoztak létre a saját világuk szívében. A liberálisok azt hiszik, hogy mindenki úgy látja a világot, ahogy ők. Vagyis európai szokás szerint a föld, a ház azé, akinek a neve a telekkönyvben szerepel.

Miközben egy olyan gondolkodásmóddal van dolguk, amely szerint csak az a tiéd, amit meg tudsz védeni.

Akik idejönnek, azok azt gondolják, hogy azért engedtük be őket, mert félünk tőlük, és a sajátjuknak gondolják azt az országot, amely ingyen, minden ellentételezés nélkül eltartja őket. Ráadásul az iszlám szerint a hitetlenek nem is emberek, szabadon legyilkolhatók, vagy legalábbis rabszolgává tehetők, elkergethetők a saját földjükről. A nyugati pszichiátria és pszichológia nem tudja értelmezni és kezelni azt a folyamatot, amelyet eufemizmussal radikalizálódásnak neveznek. Azért nem képes ezt megtenni, mert a bevándorlók kultúrái és a mi kultúránk között olyan nagy a távolság, hogy még az alapvető fogalmak sem összemérhetők. Csak a „tudományos liberalizmus” fantazmagóriáiban hívők gondolhatják komolyan, hogy ezek az emberek tömegesen integrálhatók a mi világunkba, miközben ezek az emberek nem akarnak és döntő többségük nem is lenne képes beilleszkedni egy, az övétől teljesen eltérő társadalomba.

A radikalizálódás a primitív iszlám alapvető sajátja.

Arról van szó, hogy a muszlimok egy jelentős része hiába képes alkalmazkodni, ha egy másik jelentős része nem tud vagy nem akar. És az előbbiek mindig védeni és támogatni fogják az utóbbiakat, mert az ő törzsi és vallási kötelékeik sokkal erősebbek, mint azt a szekularizált, nemzetét és nem mellesleg nemét vesztett európai liberális el tudja képzelni.

Ha beengedjük a migránsokat, akkor előre elfogadjuk, hogy sokan fognak meghalni közülünk ennek a döntésnek a következtében.

Münster és számtalan elődje tanulsága az, hogy minden világmegváltó döntés esetén nem csak a rövid távú, hanem a közép és hosszú távú következményekkel is számolni kell. Szerintem köztörvényes elmebeteg és nem mellesleg bűnöző terrorista az, aki egy még működő társadalom és közösség etnikai és vallási összetételét erőszakkal megváltoztatja egy etikai elvre hivatkozva. A jelenkori liberalizmus egy gyilkos ideológia, amely csak abban különbözik a nácizmustól és a bolsevizmustól, hogy képviselői nem a saját kezükkel gyilkolnak, hanem a modern kommunikációs technológia segítségével megakadályozzák, hogy az emberek életösztönüknek engedelmeskedve védekezzenek az ellen a gyilkos káosz ellen, amit a liberálisok ránk szabadítanak. Holnap nemet mondhatunk arra a káoszra, amit az ellenzék kész ránk szabadítani. De holnap öngyilkosok is lehetünk. Pedig egy ilyen szép tavaszi nap inkább az életre való.