Pesti Srácok

Egy szexuális szadista pornóhorrorban fogunk élni és gyorsan meghalni!

null

Még hogy nincs hatással az amerikai „filmkultúra” az európai civilizációra!

Az Amerikából behurcolt film „műfajok” és a szexuális perverziók, pszichiátriai tünetek házasításából származó ember- és társadalomkép diadalát csodálhatjuk meg éppen, a „fejlett” nyugat mainstream ideológiájában, a liberalizmusban. A legszélsőségesebb pornó és horror, a gyerekek ellen irányuló szexuális szadizmustól az emberevésig mára már „természetes” módon a közbeszéd tárgya a személyes szabadságukat megélő liberálisok között. Olyan gondolatokat és tetteket akarnak beemelni a hétköznapjainkba, amelyért szinte minden kicsit is fejlődőképes és túlélésre képes társadalomban halálbüntetés vagy végleges kiközösítés járt.

A liberalizmus az emberi és az európai társadalomfejlődés minden eredményét, az összes emberi tulajdonságunkat egyszerre akarja feladatni velünk. Ne együk azt, amire genetikailag szelektálódtunk, ne szaporodjunk, ne éljünk túl, teljesen adjuk föl a kultúránkat, ne éljünk családban.

PestiSracok facebook image

És éljünk a mának, csak a mának, és törődjünk bele, hogy nincs holnap.

Már rég nem arról van szó, hogy valamiféle internacionalizmus keretében, a népek, nemzetek, országok közös emberi célokra találva együttműködnek, hanem arról, hogy teljesen és visszavonhatatlanul dekonstruáljuk az embert, biológiailag és társadalmilag egyaránt, a teljesen absztrakt emberfogalmuk érdekében. Nyitott társadalom nincs, a nyitott társadalom kifejezés eufemizmus a társadalomnélküliségre, mert az, amit a nyitott társadalom hívei akarnak, az nem társadalom, hanem egykori biológiai lények géppé silányítva egy különösen szadista büntetőtelepen. Már nemcsak a kulturális, hanem a biológiai örökségünket is fel akarják velünk számoltatni, hogy néhány elmebeteg tünetei szerint legyünk kénytelenek élni.

És ez a probléma alapja. Az, hogy itt elmebetegekkel, bomlott elméjű zakkantakkal, dühöngőkkel, kirívóan ostoba, együgyű emberekkel vitatkozunk, akik mögött hasonló, a gazdagságukba és sikerességükbe beleőrült milliárdos dilinyósok állnak, akik a saját képükre akarják formálni a világot, reménytelenné teszi a beszélgetést vagy a vitát.

Minden kultúra tabusított bizonyos dolgokat, mert megtanulták az emberek az emberi értelem kibontakozásával szinte egy időben, hogy bizonyos kérdések felvetése már önmagában is gyorsan elvezet a közösség felbomlásához, amely mindig a végpusztulás előszobája. Ha állandóan kétségbe vonjuk a tekintélyt, mindenkinek a tekintélyét, kivéve az őrültekét, ha szabállyá válik, hogy mindent meg kell tenni, amit meg lehet tenni, ha hagyománnyá válik a hagyományok lerombolása, akkor nagyon hamar megszűnik az ember maga is. Mert ember csak egy közösség, egy család részeként lehet lenni, egyenként nem vagyunk emberek, hanem csak genetikai programok gyűjteményei, amelyek végső finomhangolása egyszerűen elmarad társadalom és kultúra híján.

Itt az ideje észrevennünk és kimondanunk, hogy mindazok, akik elméleti konstrukcióknak álcázott együgyű pszichiátriai tünetek miatt teljesen le akarják rombolni az emberi társadalmakat, kultúrákat, mindegyiket, Afrikától Ázsiáig, Ausztráliától Indiáig, akik saját maguk gerjesztette hisztériakampányoknak bedőlve rá akarják uszítani a szélsőliberális elitek kezébe került nagyhatalmakat a kisebb országokra, egytől egyig, mind-mind rosszindulatú és közveszélyes elmebetegek.

Nincs mesterterv, kifinomult eljárásrend a totális pusztítás utáni időkre, mint amilyen a kommunistáknak és a náciknak legalább volt, ezek az őrültek azt hiszik, hogy a totális pusztításból, a társadalmi kulturális fékek teljes eltörléséből majd valami felülmúlhatatlan jó és tökéletes sarjad ki.

Nem egy Fantomasunk van, hanem milliónyi, aki mind-mind úgy tör világhatalomra, hogy előbb lerombolna mindent, eltörölné mindazt, ami addig működött és létezett.

Őrültekkel van dolgunk. És ostobákkal, akik hisznek az őrülteknek.

Magnus Söderlund, aki következmények és korlátok nélkül kampányolhat a svéd nyilvánosságban az emberevés mellett, mert az jó a globális felmelegedés ellen, egy dühöngő közveszélyes elmebeteg. És halott az a társadalom, amelyben egyetemi professzor, és nem ápolt egy zárt intézetben.

Elmebetegekkel, gonosz őrültekkel van dolgunk. Mit kell még csinálniuk, hogy erre rádöbbenjünk?

Gyerekeket hormonkezelnek, emberevésre buzdítanak, arra kondicionálják az európai fehér nőket, hogy ne akarjanak családot, gyereket, nem nélküli szörnyetegekké akarják nevelni a gyerekeinket, megszabnák, hogy mit ehetünk és mit nem, és ez csak a lista azon része, amivel az elmúlt években jöttek elő. Hónapokra vagyunk attól, hogy a nők kényszer-sterilizációját követeljék, hogy pontosan meg akarják szabni, hogy mit kell ennünk és garantálom, hogy az eddigiek alapján még a rovarpástétom lesz a legkevésbé undorító a menüben.

Ezek őrültek, szexuális szadisták, mániákusok, pszichopaták.

Ez már rég nem politikai vita arról, hogy miként is kellene élnünk, hanem már réges-rég folyik az életünk átrendezése. A gendermániákusok és a kannibalizmus propagálói ugyanannak a szektának a fizetett alkalmazottai, csak más a feladatuk a projektben.

Hölgyeim és Uraim! Svédországban azt mondják a gyerekeknek az oviban, hogy megválaszthatják, milyen neműek is akarnak lenni. Nemsokára azt is fogják mondani nekik, hogy meg kell enniük a nagymamát vagy egymást, ha jó állampolgárok akarnak lenni és meg akarják védeni a Földet.

Az őrültektől nem csak jogunkban áll megvédeni magunkat, hanem ez a gyermekeinkkel szembeni kötelességünk is. Mert különben ezeknek az őrülteknek a tüneteiben kell leélnünk a rövid, maradék életünket.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.