Pesti Srácok

Járványok, karanténok, hülyék

null

Magyarországon körülbelül egy-két száz járványügyi szakember van. Ezekből is csak néhány látja át azoknak a tényezőknek az elégséges részét, amelyek alapján a kormányzat a járvánnyal kapcsolatos döntéseit mozgatja. Azért, mert egy ember képtelen ezt a több tucat szakterületet felölelő, sokszor nem is egymás határterületén lévő szakmai problémahalmazt átlátni.

A járvány reaktív és szükségszerűen proaktív kezelése egy sokismeretlenes egyenlet folyamatos megoldását jelenti, amelyben számtalan tényező mérhetetlen vagy állandóan és gyorsan változik. A kínai, dél-koreai, olaszországi és egyéb tapasztalatok értékelése a kulturális, társadalmi és számtalan egyéb körülmény következtében nem ad választ a mi saját speciális problémáinkra.

Ez az első igazi válsághelyzet, amit a magyar nemzet, az ország 1956 óta átél és az első igazán nagy járvány száz év óta.

Az általános oltások bevezetése és több más fertőző betegség más módon történő legyőzése óta is felnőtt több nemzedék. El is felejtettünk mindent, amit a járványokról, az általános társadalmi válságokról tudni kell. Jól látható, hogy ez a tudás elveszett, újra kell tanulnunk, de még jobban hiányzik az a fegyelem, ami a „túléléshez” feltétlenül kell.

PestiSracok facebook image

Én nem a vírustól félek, hanem attól a rengeteg ostoba és gonosz hülyétől, aki a legvadabb baromságokra is úgy cuppan rá a közösségi média mocsarában, és minden dühét, félelmét, frusztrációját a normalitás, az együttműködés ellen fordítva tesz meg mindent a helyzet rosszabbra fordítása érdekében.

Minden társdalomban rengeteg ostoba barom van, de szörnyű azt látni, hogy egy parlamenti választás kampányának véghajrájához képest is több hülye bukkan elő, és a közismert idiótáink is mennyivel több kárt tudnak csinálni egy veszélyhelyzetben, mint a parlamenti demokrácia normál ügymenetében.

A koronavírus járvány kezelhető és kordában tartható, de a társadalmi és gazdasági kárainak jelentős részért nem a vírus, hanem az emberi butaság lesz a felelős.

Az a rengeteg ostoba diplomás, magát megdönthetetlen igazságú véleményvezér, akik mindig jobban tudják mit kellene csinálni, mint a szakemberek. Ezek az „okosok” azok, akik pontosan tudják azokra a kérdésekre a választ, amelyek elvi alapon sem megválaszolhatóak, akik egy indok alapján pontosan tudják, hogy mit kellene tenni, úgy, hogy a többi ezer indok közül egyről sem hallottak még. Megszokhatatlanul sok hülye van, egyébként viszonylag normálisnak tűnő emberek mondanak, gondolnak olyasmiket, amelyek első közelítésben is teljesen értelmetlenek.

Ha azt a szót használom, hogy „koronavírus”, akkor egy ezer oldal nagyságrendű tömény tudományos tudásra hivatkozom, amely maga is sok tízezer oldalnyi jelenleg is aktív tudományos tudáshalmazra hivatkozik. Amiből sem én, sem a kedves olvasó nem olvasott egy sort sem, és meg sem értenénk egyébként sem.

De a céklalé vagy a tengerisáska őrlemény jó ellene.

Ha azt a szót használom, hogy járvány, több millió oldalnyi tudásra hivatkozom, amely az egyenként tudományterület nagyságú orvosi szakterületeken kívül, tartalmazza a genetika, a humánetológia, a kultúrantropológia, a szociológia, a kommunikációtudomány, az ökológia, és még több tucat tudományág releváns tudásanyagát.

A modern tömegtársadalmak (önmagában az igazán nagyvárosok is) az ember által létrehozott legbonyolultabb rendszerek, amelyekben a tervezett és spontán rendezettség az állandó változással alkot egységet. Ezeknek a rendszereknek a tudatos és totális befolyásolása ebben a méretben most fordul elő először. Nem járványvédelemre tervezett összefüggő rendszereket kell úgy lassítani, felgyorsítani, kikapcsolni, hibernálni vagy átalakítani, hogy a vírus még pontosan nem is ismert terjedési szokásainak ellene menjen.

És közben ne omoljon össze semmi sem, amire a járvány után is épen lesz szükségünk.

Hát persze, hogy Gyurcsány Ferenc percre pontosan tudja, hogy mikor kell bezárni az iskolákat, mint ahogy azt is pontosan fogja tudni, mikor kell újra nyitni őket.

A modern, okos telefont használó ember nem hajlandó tudomásul venni, hogy mennyire nem tud semmit. Járványra nincs app. Illetve van, józan észnek hívják és a fejünkben van.

A józan ész járványtana pedig egyszerű, mint a faék. Élni kell, de csökkenteni kell a fertőződés esélyét. Ha rizikócsoportba tartozol, akkor a minimumra. Ennek a döntő része a te viselkedéseden múlik. Minél többen tartják be a szabályokat, annál kisebb lesz a járvány. Olyanok is betegek lesznek, akik óvatosak voltak és olyanok is egészségesek maradnak, akik nem. A járvány, a karantén nem igazságos és méltányos, ne is várjuk ezt tőle. De a hülyéktől fizikailag és információs értelemben is óvakodni kell. Mindkét módon halálosak lehetnek ugyanis.

Hallgassunk a hatóságokra és a kormányra, ők vannak a legtöbb releváns információ birtokában. És nyugi, Feri is csak egy matériából készletezett.