Hol van az iráni légierő?

Korábban már fejtegettük, hogyan nézett ki Izrael átfogó akciója, melynek keretében megbénították az iráni légvédelmet, majd sorozatos csapásokat indítottak a kulcsfontosságú infrastruktúra és több kiemelt személy ellen. Leszámolva atomtudósokkal, katonai vezetőkkel és hírszerző tisztekkel (bővebben ITT).

A támadássorozat annyira elsöprő volt, hogy Izrael azóta is uralja Irán légterét és már az afgán határ mellett lévő Masad repülőterére is sikeres csapást mértek. A miheztartás végett: ez a támaszpont 2300 km-re van Izraeltől, ez nagyjából olyan, mintha Magyarországról támadnánk Grúziát vagy Spanyolországot. A zsidó állam légifölénye vitathatatlan, ugyan ez vonatkozik a titkosszolgálatokra is, hiszen azóta több merényletet is végrehajtottak, autóbombák és közvetlen támadások várták azokat, akik megúszták a légicsapásokat.

Irán természetesen reagált, és drónokkal, valamint ballisztikus rakétákkal támadta Tel-Avivot, azonban itt enyhén szólva is kérdéses sikereket értek el. Bár ebben a háborúban is megjelent a vágyvezérelt tájékoztatás, és akik szerint a perzsák nem szántották és sózták már be azonnal egész Izraelt, az egyenesen MOSZAD-ügynök lett, a tények egyelőre azt igazolják, hogy kritikus találatokat nem sikerült végrehajtani, a légvédelmen a z iráni lövedékeknek csak kisebb része hatolt át. Ráadásul a perzsák rettegett ballisztikus rakétáit a légifölénynek köszönhetően gyakran már a kilövésük pillanatában megsemmisítették

És itt vissza is kanyarodtunk a címben felvetett kérdéshez: hol van az iráni légierő?

A perzsa légiflotta ugyan nem ér fel éppen a dobogóra, de azért nincs is az utolsók között a világ legerősebbjei között. A háromszázötven harci gép nagy része ugyan a hetvenes évekből származó szovjet és amerikai darab (igen, mindkettőből van nekik, a Közel-Keleten ugyanis eléggé képlékenyek voltak a szövetségi viszonyok az elmúlt ötven évben), de nemrégiben kiegészültek olyan orosz és kínai darabokkal, amelyek az orosz-ukrán háborúban, illetve a közelmúltban fellángolt pakisztáni-indiai konfliktusban is bizonyítottak. Ez utóbbiak közül a kínai J-7-esek kiemelkedőek, amelyek több igazolt sikert is elértek az indiaiak által alkalmazott Rafale-okkal szemben.

A pilóták képzettségére sem lehet azt mondani, hogy az átlagos arab színvonalat képviselnék, hiszen a térségben Izrael után Irán büszkélkedik a legtöbb repülő ásszal (a legtöbb légi győzelmet arató pilótával). Mindehhez hozzáadódik még a drónflotta, ami, ahogyan azt az oroszok által használt robotrepülőikkel bizonyították, a világ élvonalába helyezi a perzsákat.

Marad tehát a kérdés, hogy ha a szárazföldi légvédelmüket sikerült kiiktatni, miért nem próbálják a légierejükkel visszaszerezni az ellenőrzést a saját égboltjukon? A kézenfekvő válasz az volna, hogy félnek. Féltik a gépeket, a pilótákat, hiszen az izraeli légifölénynek köszönhetően nagy rá az esély, hogy azokat már felszállás közben megsemmisítenék.

Erre azonban volna egy ugyanennyire kézenfekvő megoldás, mégpedig a túlterheléses támadás. rendelkezésükre áll ugyanis annyi drón és "feláldozható" régi vadászgép, hogy azok indításával lekössék a felettük köröző izraeli légierőt, amíg a harcképesebb egységeke felküldik, hogy visszaszerezzék a kezdeményezést. Nem volna túl finom, és valószínűleg elég sok áldozattal járna, de a perzsák eddig nem úgy viselkedtek, mint, aki nem hajlandó egy kis áldozatra.

Akkor mégis miért nem lépnek?

Teherán most bizonytalan, és kapkod. Ez utóbbit jól példázza, hogy az izraeli támadásra válaszul megpróbáltak mindent kilőni, ami a kezük ügyébe akadt, de komoly sikert nem értek el. Ráadásul a katonai vezetésüket szinte egy csapásra sikerült lefejezni, most tehát tehetetlenül próbálják kitalálni, hogy mi lehet a legjobb megoldás, miközben folyamatosan hullanak a fejükre a bombák, amik valljuk be, nem segítik a megfontolt döntéshozást.

Meg nem erősített hírek szerint az iráni vezetés jelenleg a kínaiak által beígért légvédelmi egységek érkezését várja, ami szintén jelentősen javítana a helyzetükön, azonban azok érkezése, és az érkezés időpontja is kérdéses, a fent vázolt terheléses támadás kockázatát pedig egyszerűen senki nem meri magára vállalni. Túl kockázatos ahhoz, hogy egy fejetlen hadsereg meg merje lépni, ehhez első sorban szükség volna arra, hogy tudják ki lesz a felelős, és arra, hogy a MOSZAD ne gyilkolja meg fél órával a kinevezése után.

Röviden tehát: Izrael nem pusztán a légvédelmet bénította meg, de a döntéshozási rendszert is. Iránban káosz van, ami viszont még nem jelenti Izrael győzelmét, az iszlamista teokráciák sajtossága ugyanis, hogy a káoszban virágzanak.

Fotó: Aeroflap;